60 éve egyenjogúak

Magyarországon a nőmozgalmak kezdetei a XVIII. század végére tehetők, a reformkorban jöttek létre az első gyermekjóléti intézmények. Az 1868-as népoktatási törvény után a lányok oktatása is előtérbe került, noha a számukra létrehozandó középiskoláról és érettségijükről évekig folytak a viták.

A kiegyezés utáni első magyar női középiskolát Beniczky Hermin (Veres Pálné) alapította, ő hozta létre az Országos Nőképző Egyesületet is. A gazdasági és társadalmi változások, a nők nagyarányú munkába állása, a művelődési viszonyok javulása nyomán a nőmozgalmak fő célja a munkavállaló nők érdekvédelme, a nők felsőoktatásának elősegítése, és természetesen választójoguk biztosítása lett.

1945 után az új társadalmi rend új értékrendet határozott meg, ennek kifejeződése volt az 1948:XLIII. törvény is, amely a papi hivatást kivéve lényegében minden munkakörben lehetővé tette a nők munkavállalását. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (később Nőtanács) a nők emancipációját képviselte, de leplezetlen célja volt az is, hogy a női szavazókat megnyerje a kommunista párt számára. A nővédő szervezeteket erőszakos központosítással egybeolvasztották, munkájukat ellehetetlenítették.

Az alkotmány 1949-ben rögzítette a nők egyenjogúságát, minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében. Ez azonban csak a propagandában volt így, a gyakorlatban a nőket a kommunista rendszer a gazdasági és foglalkozási struktúra radikális átalakításával a nők többségére kiterjesztette a kettős elnyomást, a kenyérkeresettel és a háztartás fenntartásával töltött munkaidő megkétszerezését. Ez lejáratta az emancipáció eszméjét, ráadásul a nemek közötti egyenlőtlenségek újratermelődtek, például a vezetői pozíciók betöltésének kérdésében.

1980-ban a Magyar Népköztársaság is kihirdette "A nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról" szóló, 1979-ben elfogadott egyezményt, amely 1981. szeptember 3-án lépett hatályba. A nőmozgalmak a rendszerváltás óta újra felerősödtek, legtöbbször a nők saját teste feletti önrendelkezés joga, az abortusztörvény, a nők elleni erőszak, a családon belüli bántalmazás, a nők nemük miatti diszkriminálása kapcsán hallatják hangjukat.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás után a nemek közötti esélyegyenlőségre vonatkozó EU normák Magyarországon is érvényesek lettek, s születtek is törvények e témakörben, a jelenlegi magyarországi helyzet azonban még korántsem megnyugtató. Az alkotmányos tilalom dacára ma is találkozhatunk olyan jelenséggel, amikor a munkaerőpiacon egyik vagy másik nemet preferálják (többnyire a nők hátrányára), vagy hogy ugyanabban a munkakörben a férfiak díjazása magasabb, mint a nőké.