Alaptézis és párhuzam

Hiába halljuk nap, mint nap, hogy mekkora felelősség egy kutya tisztességes felvállalása, nem bírjuk igazán elképzelni. Hiába mondta apánk kiskorunkban, hogy „de fiam, a kutyával azért törődni is kell. Az bizony nagy felelősség”, egyszerűen nem voltunk képesek felfogni. Minket csak az érdekelt, hogy aranyos, meg lehetett vele játszani, szeretgetni, és megvédte a házat.

A gyerekvállalással sok ember hasonlóképpen van: elképzelik édes gügyögésüket, az első kimondott „mama” szavukat, azt hogy milyen büszkék lesznek rá a diplomaosztóján, de a sírás miatti nem alvást, a szórakozásról való lemondást, a nevelésbeli hiányosságok miatti tragédiák, magatartásbeli zavarok még akkor is csak a képzelet határáig jutnak el, amikor ezredszere hallják azt. Aztán kipróbálják és jön a felismerés.

Felelősség minden szinten

Akár kutyáról, akár emberről van szó, a nevelés alaptézise a felelősségvállalás és a lemondás. A következetesség szintén létfontosságú, ahogy a rendszeresség is, hiszen számos tevékenységünk egy jól körülhatárolt, az általunk felvállalt lény igényeinek rendszerességeihez is köteles igazodni. Ezt nem lehet elspórolni, hiszen azzal veszélyeztetjük a másik lény rendjét, biztonságérzetét, kényelmét, létfeltételeit. Ilyesformán erős túlzással, de nyugodtan mondhatjuk, hogy egy fiatalember számára egy kutya, vagy bármely hasonló rendszeres figyelmet megkövetelő érző lény nevelése tökéletes próba a gyermekvállalásra.

Akár azt is mondhatjuk, hogy sokkal jobb szülő válna néhány emberből, ha előtte végigcsinált volna egy ilyen „előképzést”.  Hamar kiderül, hogy az illető mennyire alkalmas szülőnek, képes-e leendő picinyéért lemondani az élete jó részéről, vagy vállal-e konfliktust párjával az eltérő nevelési módszerek és elgondolások miatt. Mindezt mégiscsak jobb egy kutyuson letesztelni, mint mindjárt a gyerekünkkel próbálkozni.

Kutya kemény feladat

Legelső dolgunk, hogy teljesen komolyan gondoljuk. Egy érző, gondolkodó lény felneveléséről van szó, akinek személyisége és életképessége teljes mértékben tőlünk és párunktól függ. Nem szabad dolgokat elbliccelni, vagy a „gyereknél ezt biztosan nem fogom megcsinálni” hozzáállással közelíteni. Vegyük tényleg véresen komolyan!

Aztán jön a befektetés, vagyis meg kell venni a kutyát és a „hozzávalókat”. A gyereknél is meg kell tennünk ugyanezt, azzal a különbséggel, hogy a tenyésztő helyett a szülészorvos zsebébe vándorol a pénz, és kutyaház helyett járókát veszünk. Valamint számolni kell azzal is, hogy a teremtény él: tehát eszik, ürít és vannak egészségügyi kötelezettségeink vele szemben - például védőoltások -, amiknek az árát folyamatosan kalkulálnunk kell költségvetésünkbe. Vagyis meg kell tanulnunk lemondani, akár nélkülözni is, csak hogy ő jól éljen.

Aztán ami talán a legfontosabb: egy plusz személy a családban rengeteg időt igényel. Fel kell kelni hozzá este ha sír, meg kell fürdetni, és időben kell etetni. Egy kölyökkutyát napi háromszor, óra pontossággal szokás étkeztetni, ügyelve a megfelelő étrendre. Ezért a pár egyik felének folyton otthon kell lennie etetési időben, amitől rengeteg programja fog füstbe menni. Ráadásul majd minden alkalommal kell ellenállni a barátoktól érkező azon kísértésnek, miszerint „az a rohadt kutya egyszer kibírja, hogy nem kap időben enni, ráadásul mióta nem szórakoztál már…”

Az etetésen kívül a napi 2-3 sétáltatást is be kell iktatni - ami általában fél-egy óránál többet elvesz a napunkból -, amiből a séta közbeni kutyaürülék zacskóba gyűjtése sem maradhat ki. Időt kell szánni az állatorvosra, a játékra, és a szeretgetésre is. Meg kell ismerkedni más kutyásokkal, hogy a kicsinek legyen társasága, és hogy hasznos tippeket gyűjthessünk be a hármas élet minden területéről.

Aztán a nevelés kérdése is alapvető fontosságú. Ha egy kutya nincs oktatva, szoktatva, akkor annak fatális következményei is lehetnek: a szófogadatlan kutya rosszkor kelhet át az úttesten, vagy ha agresszív fajta, akkor meg is támadhat valakit. Ha a nevelés rossz, akkor az eb kiegyensúlyozatlan, túlságosan félénk, vagy agresszív is lehet. Félre kell tennünk dühünket és elő kell vennünk a józan eszünket: akkor és úgy büntetni, parancsolni és ajándékozni, amikor azt kell - úgy hogy a kutya is értse mit miért teszünk, ne csak mi. Meg kell tanulnunk úgy gondolkozni, ahogy ő. Kis túlzással ez egy gyermek korai nevelésénél úgyszintén alapvető fontossággal bír.

Aztán egyeztetnünk kell párunkkal a nevelés alapvető útját, célját és módszereit, mielőtt azt átültetnénk a gyakorlatba. Ha mást engedünk meg, máshogy parancsolunk, vagy máshogy büntetünk, mint a párunk, akkor a csöppség össze fog zavarodni és egyikünkre se fog teljesen hallgatni. Ennek elkerülése nem csak a harmadik félnek, hanem a párosnak is jó, elvégre könnyebben megérthetik egymást, és időben kibújhatnak a nem kívánt szögek a zsákból.

Majd ahogy növekszik, át kell térni a napi háromról a napi kétszeri étkezésre, be kell íratnunk kutyasuliba, és a párválasztás-kölyökkérdésen sem árt időben elgondolkozni. Ügyelni kell az életkorral megváltozott viselkedésre és igényekre egyaránt. Elvégre kutyánkból felnőtt lett, méghozzá olyan, amilyennek neveltük.

Eredmény

Ha minden akadályt lelkiismeretesen és megfelelően vettünk, akkor egy-két év elteltével olyan társunk lesz, akire bátran rábízhatjuk az életünket, és megvédi majd például születendő kicsinket bármiféle veszélytől.

De ami még fontosabb: testiekben, lelkiekben és életmódban egyaránt "felkészülünk", de legalábbis közelebb kerülünk ahhoz a feladathoz, amit egy gyermek vállalása jelent. Számtalan hiányosságunkat hozhatja felszínre ez a "terápia", megértetheti velünk a kötelességvállalás fogalmát, értékeit, élményeit, melyekkel biztosan felelősebb életet fogunk élni, mint azelőtt.