90 éve halt meg Cyrano "atyja"

1868. április 1-jén született Marseille-ben, tanulmányai során elsősorban az irodalom, a történelem és a filozófia érdekelte, emellett marionett-előadásokat is szervezett társainak. Még tizenkilenc éves sem volt, amikor egy irodalmi tárgyú esszéjével elnyerte a Marseille-i Akadémia díját. A középiskola után joghallgató lett, noha a pálya nem igazán vonzotta.

Érdeklődése középpontjában továbbra is az írás állt, 1888-ban felesége féltestvérével egy énekes bohózat írtak. 1890-ben megjelentette a Henyélések című verseskötetét, de ennek darabjait sem értékelte sokra az olvasóközönség. 1891-ben a Comédie Francaise visszautasította A fehér vacsora című darabját, ám 1894-ben A regényesek című három felvonásos burleszkje már komoly sikert aratott.

Ebben az időben került Rostand sírig tartó jó barátságba a kor ünnepelt színésznőjével, Sarah Bernhardt-dal, s neki írta a Napkeleti királykisasszony című mesejátékot és a bibliai történetet feldolgozó A szamaritánus című darabot. E művek sikere ünnepelt drámaíróvá avatta. Nehezen megszerzett hírnevét sem féltve, több más neves íróval egyetemben, kiállt a perbe fogott Dreyfus kapitány mellett.

A per idején írta mindmáig legismertebb és legsikerültebb darabját, a Cyrano de Bergerac című verses hősi drámáját, amelynek címszerepét először, majd még legalább ezerszer korának legnagyobb színészegyénisége, Coquelin játszotta el. A Cyrano - a legmerevebb naturalista ízlés közepén - a romantika legjobb hagyományait követve, szépen csengő rímeivel, kissé fellengzős dikciójával, megható történetével meghódította a közönséget. (Magyarul Ábrányi Emil fordításában ismerhettük meg a művet.) A Cyrano népszerűsége ma is töretlen, nemcsak színpadon, hanem a filmvásznon is, hiszen sokan sokféleképpen feldolgozták már a nagy orrú s még nagyobb szívű hős történetét.

1900-ban Sarah Bernhardt vitte sikerre az I. Napóleon és Mária Lujza fiáról, a reichstadti hercegről szóló verses tragédiát, A sasfiókot. 1902-ben, minden idők legfiatalabb tagjaként a Francia Akadémia is soraiba fogadta Rostand-t, aki ettől kezdve egyre kevesebbet alkotott. 1904-ben baszkföldi családi birtokára vonult vissza, itt írta meg Vasárnap című darabját, amelyet a közönség fanyalogva fogadott. Bukás volt legutolsó darabja, a Don Juan utolsó éjszakája is, amelyet csak halála után, 1922-ben mutattak be.

A meggyengült egészségű költő még megérte hazája első világháborús győzelmét, de három héttel a győzelem után, 1918. december 2-án Párizsban elvitte a világon végigsöprő spanyolnátha.