A fokhagyma a karácsony egyik legősibb varázsszere. Elődeink úgy tartották, elűzi a gonoszt. A fokhagymát ezért az év végi ünnepeken számtalan formában felhasználták. Fogyasztották mézbe mártva, de dörzsöltek vele keresztet az ajtóra és ablakra is. Ma már tudjuk, a fokhagyma az egyik legegészségesebb zöldség. A vitaminhiányos téli hónapokban fogyasztása nem csak a tradíciók miatt, de tudományosan is megalapozott.

A méz szintén egészségmegőrző szerepet játszott az ünnepi étkezésben. A karácsonyfára aggatott mézeskalács elődje, az ókori mézzel készült édes tészta – mint áldozati és ajándéktárgy – a pogány rítusokon, vallási ünnepeken is szerepelt, fontossága és kultikus szerepe a kereszténység elterjedésével sem halványult el.

Halpénztárca

A hal minden karácsonyi vacsora alapja. Az ország minden táján az asztalra kerül. Magyarországon a néphit szerint a minél több halpikkely (népiesen halpénz) gazdagságot hoz. A hal gyors mozgása a vízben szimbolizálja a család gyors és ügyes előrejutását az újesztendőben. A hal ezen kívül a keresztény vallásban a Fiúistennek a jelképe, így szerepe a kereszténység felvételével erősödött. A halétkek sok helyen halászlé formájában kerülnek elfogyasztásra, máshol rántott vagy sült húst készítenek belőlük.

Napjainkban egy amerikai szokás is kezd megjelenni a karácsonyi asztalon: a pulykafogyasztás. Ez éles ellentétben áll a magyar hiedelemvilággal. E szerint karácsony és szilveszter napján szárnyas étel egyáltalán nem kerülhet az asztalra, mert a szárnyasok hátrafelé kaparnak, ami rossz előjel évkezdetkor. Régen a jellegzetes karácsonyi húsétel mindig disznóból készült, hiszen a disznó előretúr, ez pedig az újévben előrehaladást, fejlődést hoz.

Kenyér az élet

A kalács és a kenyér szintén fontos része az év végi ünnepeknek. Mindkettő az életet jelképező búzából készül, a bőséget, a jólétet jelképezi, a testi és a szellemi táplálékot. Mégis az egyik legjellegzetesebb magyar étel, mely ilyenkor kivétel nélkül minden háztartásban megtalálható a diós és mákos bejgli.

Története száz évre nyúlik vissza. Hazánkban a karácsonyt ekkor kezdték német divat szerint ünnepelni. Akkor került a szalonokba a karácsonyfa is, a fára pedig a szaloncukor. A bejgli elnevezése a német beugen (meghajlít) szóból ered, maga a sütemény pedig egy sziléziai, XVI. század óta ismert finom kalácsfajta.

Az ünnepi asztal utoljára említett, de szintén fontos kellékei még a töltött káposzta, rántott hús vagy paprikás hús. A káposzta a Kárpát-medence egyik legelterjedtebb étele volt, - egészen az amerikai eredetű zöldségfélék megjelenéséig – így természetes módon került a karácsonyi asztalra is. Minden társadalmi réteg fogyasztotta, levesként, körítésként, savanyítva vagy édesen, egytálételként, húsosan vagy anélkül. A néphit szerint sok levele miatt bőségvarázsló szerepe is van.

Morzsát a tehénnek

Vidéken a karácsonyi vacsora során keletkezett morzsának is szerepe volt. A vacsora végeztével a teheneknek adták, hogy jól tejeljenek, és védjék őket a rontástól. Másutt a tyúkok, vagy a lovak és a disznók kapták, hogy biztosítsák fejlődésüket, védjék őket az elhullástól. Máshol parázsra szórva a beteg állatot és a beteg gyereket füstölték vele.

Az ünnepi ételek nem csupán a jóllakást szolgálják. Minden fogásnak megvan a maga szimbolikus jelentése, melyeknek ősi, népi bölcsességek adják az alapját. Ma már ezekkel kevésbé vagyunk tisztában, ám attól még minden karácsonyi vacsora illetve újévi ebéd az év egyik különlegesen ízletes étkezését jelenti. Ha pedig mértékkel fogyasztunk, az egészségünkért is sokat tehetünk.