Ivó, imádkozó és művészkedő állatok

Rejtő Jenő hőse, Piszkos Fred mondja A megkerült cirkáló című könyvben: Én már csak bálnák után megyek. Némely embernél rendesebb állatok.” Hogy mennyire volt igaza a Kapitánynak, azt nem tisztünk eldönteni. Vannak állatok, melyek épp nem a példaértékű dolgokat sajátították el gazdáiktól. Itt van például Peggy, a 12 éves igásló esete. A négylábú tulajdonosával együtt járt kocsmázni, miután egyszer a pultig kísérte hátasát. Az idilli időszaknak már vége szakadt: a kocsmárosné megelégelte a látványosságot, bár beismerte: lehet, hogy még tisztább is néhány vendégemnél. A vendégló sorsa most már az ajtó előtt várakozás, a „pulton könyöklés” helyett. Bele sem merünk gondolni, a bizonyos néhány vendég hozzá képest milyen sorsra juthatott...

Igazi malac képeket vásárolhatunk Smithfield jóvoltából. Így hívják ugyanis az interneten keresztül megvásárolható alkotások festőjét, akiről sértés nélkül állíthatjuk, hogy sertés (elnézést a borzasztó szóviccért). A virginiai állat művészi vénája már csak azért is csodával határos, mert a tudomány mai állása szerint a sertések színvakok. Ki tudja, talán egy szép napon felkérik Orwell Állatfarmjának az illusztrálására a művészt.

Japánban a transzcendentális világ felé való vonzalmat irigyelte el egy kutya a gazdájától. Csodájára is járnak a buddhista templomban az imádkozó csivavának. A reinkarnációra áhítozó eb ugyanis az embereket lesve sajátította el az imádkozó pózt. Habár munkáján még akad csiszolnivaló: nem tud térdelni. Talán egy-két templomi illemtanóra sem ártana neki: ha valaki elfoglalja a helyét, azt agresszív módon, morgással adja az illetéktelen tudtára.

Talán a következő tehetségkutatón nem fog diadalmaskodni produkciójával, de Donald biztos büszke lenne éneklő és táncoló rokonára. A kacsa képes dallamot hápogni, ráadásul hozzá ütemre rázni a fejét és a farát. Ráadásul van némi érzéke a reáltudományokhoz is: képes annyit hápogni, ahányat gazdája mutat az ujjaival. Esetleg indulhat az amatőr divatdiktátori posztért is: piros sálat és kacsacipellőket hord. Sok embertársunk számára példaértékű lehetne a közlekedési kultúrája is: mindig megvárja, míg zöldre vált a lámpa. És nem, nem a Howard, a kacsa negyedik részének beharangozójából ollóztuk a hírt.

Vezető kedvencek

Nem tudom, hogy mennyire emlékeztek arra a reklámra, mikor egy kávézóban ücsörgő fiatal pár meglátja, amint egy kutya autót vezet. Érdemes megnézni mellékeljük. Azonban a hirdetés által bemutatott jelenet nem is minősül annyira csupán elképzelt esetnek, az idén több hír is szólt autót vezető ebekről. Egy párocska Kínában úgy gondolta, hogy nem ártana kutyájukat is beavatni az autóvezetés fortélyaiba. Az uszkár csak a kormányzást igyekezett elsajátítani, azonban a rendőrök lefülelték a kopótanfolyamot.


 
Két másik esetben az ebek véletlenül keveredtek vezető pozícióba: egy pitbull úgy került a volánhoz, hogy gazdája járó motorral hagyta kocsiját az autómosóban. A kutyus egy óvatlan mozdulattal sebességbe tette a járművet, az utazásnak egy épület vetett véget.

Egy kisteherautó sofőrjét is kutyája „lopta meg”. A Max névre hallgató boxer gazdája, Charles bevásárlás után döbbenten tapasztalta, hogy se kocsija, se kutyája nincs ott, ahol hagyta. Az állat elmozdította a sebességváltót, és a kocsi a közeli gyorsétteremig gurult. Az is lehet, hogy Max egész ebszerűen éhes volt, és nem bírta kivárni, míg gazdája visszaérkezik. El lehet képzelni, mennyivel durvább lett volna ugyanez a történet, ha nem kutya, hanem egy testes narancssárga kandúr a főszereplője.

Egy másik párját ritkító hős csak tetézte volna a szabálysértéseket, ha az imént felsorolt fajtársaihoz hasonlóan a volán mögé ült volna. A labradort ugyanis részegségi tünetekkel szállították az állatklinikára gazdái. Az ittas kutya nem a gazdi bárpultját fosztotta ki: részegségét egy kiló kelt tészta elfogyasztása okozta. Próbálta volna ezt egy rendőrnek megmagyarázni…

Úgy látszik, hogy nem csupán a kutyákat teremtették vezetésre, egy macska egy egész állomást irányít Japánban. (Azt a viccet ismeritek, hogy hányan lesznek a jövőben a Földet irányító számítógép mellett? Ketten: egy ember etet egy kutyát, aki vigyáz, hogy az ember ne nyúljon a gépekhez...) Igaz, Tama feladata ennyira sem nehéz, hiszen a vigyázó macskaszemei alá tartozó Kisi nevű megálló teljesen automatizált. Ráadásul reklámarcnak sem utolsó a cica: a vasutas társaság szerint 10 százalékkal nőtt a forgalom az új főnök óta. Az utasok a csodájára járnak, és fényképezik a „szamárlétrán” magasra jutó állatot. Magyar tapasztalat alapján csak arra lennénk kíváncsiak, hogy vajon Tama, a macsek hogyan sztrájkol.




Ne nézzük madárnak?

Azért a madarak sem mennek a szomszédba némi hülyeségért, bár igaz, nekik is volt mit tanulniuk tőlünk, emberektől. A Warwickshire Vadmenhely munkatársai már évek óta egy mocskos szájú (bocsánat, csőrű) papagájjal bajlódnak. A madár eltanulta a látogatók trágár kifejezéseit, és előszeretettel ismétli is őket. Értelemszerűen óriási sikere van, ami további káromkodásokra sarkalja a nem túl jól nevelt szárnyast. Ráadásul társait is megfertőzte: már három madár szájából repkednek a csúnya szavak, igazi kocsmahangulatot teremtve a parkban.

E madarak példáját nem lenne helyes gyermekeknek követni, egy Japánban élő papagájét azonban annál inkább. A madár elcsavargott gazdájától, majd rövid időn belül a rendőrségen találta magát, bár nekik nem fedte fel kilétét, az állatorvosnak azonban sikerült szóra bírnia. A papagáj bemutatkozott, és elárulta nevét és címét is, így visszatérhetett otthonába az okos madár.

Kínában egy seregélyt tett tanúbizonyságot, nemcsak kiváló nyelvtanulási képességeiről, de jó kombinatív érzékéről is. A madárnak idegeire mentek boltbéli szomszédai, egy folyamatosan fecsegő papagájpár. A gondterhelt seregély számára mindig a boltba ólálkodó macska jelentette a nyugalmat: ekkor ugyanis befogták a csőrüket a cserfes társak. Több se kellett az eszes madárnak: megtanult macskául. Ha túl hangosan áll a bál papagájéknál csak nyávog egyet a seregély, és rögtön nyugta van. Sajnos az autodidakta módon vett macska-nyelvleckék óta a madár elfelejtett emberül. A bolt tulajdonosának mégsincs oka búslakodásra: okos madara elhozta számára a világhírt.

Kedvenc madarunkkal búcsúzunk az idei év állati történeteitől, és Romhányi József versének örökérvényű záró sorával: „Ez is állatmese. De melyik az állat?” (Mókusmese)