Akik Palik Laci és a többi nagy dakaros bűvöletében élnek, és homokbucka-szaggató, csillogó-villogó autócsodákra gondolnak, ha meghallják a szót: tereprali, nos azok nem értékelik túl sokra a Budapest-Bamako rali eszmeiségét. A szervezők ugyanis nem győzik hangsúlyozni, hogy a dakaros nagytestvérrel ellentétben a Bamako nemcsak a száguldozásról szól, hanem az együtt eltöltött szép napokról is. A Bamako tehát más (azon kívül, hogy Mali fővárosa, ahová megérkezik majd a mezőny több hetes út után), kivéve ha nem felejtjük el megemlíteni, hogy az ott használatos terepjárók is csak benzinnel mennek, így ugyanazt a poros-bűzös élményt biztosítják, mint a Dakar.



Szmogból a sivatagba

A sivatag ugyanis több annál, mint hogy csak úgy kalandorlelkű magyar és más nemzetiségbeli emberek összepiszkítsák. A sivatagnak lelke van. A versenynek meg elég borsos ára (kategóriától függően elérheti az 1000 euró/jármű nevezési díjat, s akkor még az összes csapattag külön nevezéséről nem is beszéltünk...). Ez azonban ma már nem tántorítja el a résztvevőket, a Bamako ugyanis cseppet sem olyan nyárspolgári társadalmi esemény, amilyen az Operabál, vagy a sokak szerint az elit által űzött vitorlázás.

Budapest ugyan egyelőre szmogban fürdik (hol van szmogriadó, hol nincs), az autók azonban minden bizonnyal hiánytalanul el fognak indulni Afrika irányába 17-én délelőtt kilenc órakor. A magyarok ugyanis nem lennének magyarok, ha nem találnának ki valamit az esetleges újabb szmogriadó ellen: Lázár Zoltán fogathajtó világbajnok például azt találta ki, hogy esetleg saját lovaival fogja kihúzni Budapest közigazgatási határain túlra versenyautóját, ha szükség lesz rá.

Ezt jelenti a Budapest-Bamako szeretete. Vagy csak a "pénz nem számít" nagypolgári, vagy isten tudja milyen életvitel fitogtatása? Döntse el ki-ki maga attól függően, hogy éppen aranyos kis őrületnek vagy éppen oltári nagy gyökérségnek tartja az egészet. A lényeg az, hogy a magyarok nem véletlenül találták ki a Budapest-Bamakót, hanem saját szórakoztatásukra. Ez pedig egyrészt jó, másrészt viszont a pénzügyi válság arcul csapása – jelzésértékű kis szösszenet, hogy igenis a magyar emberek tudnak szórakozni. Ők nem elégednek meg azzal, hogy az autóversenyzőket bámulják a tévében, ahogyan szelik a homokbuckákkal teli kilométereket, hanem maguk is oda vágynak.

Haverok! Buli! Szahara! – ezt a verseny hivatalos honlapján lehet olvashatni. És tényleg. Az ember nyilván nem egyedül megy, a buli így garantált, a sivatag meg örök.

Az öreg Ikarustól a Zsiga Teamig

El is indulnak a viadalon fiatalok és öregebbek, gazdagok és még gazdagabbak. Hatszázan. Mindenki, a teljes ábécét felölelve az „Újratervezés” csapatától kezdve a Zsiga Teamig. Magyarok és külföldiek, férfiak és nők. Túrázni vágyók és azok, akik kőkemény versenyt akarnak futni. Van, aki kisautóval, van, aki naggyal. Olyan is akad, aki egyenesen egy öreg Ikarus busszal. Egy azonban közös bennük: mindegyik egység kifizeti a kaland összegét, vagy talál olyan szponzort, mely kifizeti helyette.

Ebből persze már telik a jótékonykodásra is – persze az afrikai országokon azért csak úgy illik átszáguldani, ha az ember otthagy egy kis segítséget. Karitatív célja is van a ralinak, naná, majd nem lesz…

Ráadásul a kalandorlelkű magyarok (és sok más náció) meg is tudják fizetni. Olyan ez, mint az unatkozó orosz milliárdosok esete, akik annyira nem tudnak még a válság kellős közepén sem magukkal és a pénzükkel mit kezdeni, hogy befizetnek egy könnyed űrutazásra. A mieink is ilyenek: az űr esetükben sivataggá változik, az űrhajó meg egy öreg, de benzinfaló terepjáróvá.

Fapados Dakart említettünk az elején, pedig a Budapest-Bamako nem más, mint egy fapados űrutazás. Űrturisták helyett sivatagi zarándokokkal, jó nagy költséggel, de életre szóló élménnyel.

Az meg, hogy ki érdemli ezt meg, és ki tudja megfizetni nem az Orosz Űrutazási Hivatal dolga.

Csak a legkevésbé sem fapados magyar szervezőké…