Otthoni készülékén kell üzenetet hagyni, amelyen visszahívást kér, vagyis kicsit bonyolult a vele való kommunikáció, de higgyék el nekem így utólag: amikor már végre szemtől-szemben ültem vele, és elkezdtünk beszélgetni, rendkívül élvezetes társalgást folytattunk. Minden különcsége dacára Galla Miklós rendkívül intelligens, világlátott, érdeklődő és persze humorral bőven megáldott egyéniség.

Számomra rejtély, hogy egy olyan ember, aki rendkívüli mértékben jelen van a közéletben, akinek számtalan alkalommal kell „elefántcsont tornyát” elhagyva a külvilággal kommunikálnia, különféle események alkalmából megjelennie itt-ott, hogyan élheti úgy mindennapjait, hogy gyakorlatilag elérhetetlenné teszi magát mások számára, pontosabban öntörvényűen szabályozza elérhetőségét..

- Való igaz, hogy nem használok mobilt, bár van egy készülékem, csak azt kikapcsolva tartom. Kizárólag vészhelyzetekre tartogatom, amikor mondjuk állnék éjjel a pusztaságban, és segítséget kéne hívnom. Amúgy szerencsére még nem volt olyan szituáció az elmúlt évek során, amikor a mobiltelefon vagy az egyéb technikai vívmányok hiánya miatt kellemetlenség ért volna. Egyszer történt csak meg, hogy már kabátban álltam az ajtómban, indulásra készen, mikoris a vezetékes telefonom üzenetrögzítőjén megszólalt egy hang, mondván, elmarad az aznapi színházi próba. Az USA új elnöke, Barack Obama igencsak részt vesz a közéletben, mégis azt taglalták nemrég hosszasan különféle amerikai beszélgetős műsorok, hogy meg kell válnia személyes e-mailcímétől, mobiljától és más technikai kütyüjétől, mert „nem biztonságos”. Nem értem, hogy miért, de ha az amerikai elnök meglehet mobil nélkül, akkor én is ellehetek nélküle továbbra is.

- Tudomásom szerint sok-sok éve hűséges rajongója vagy az imént említett amerikai beszélgető showknak…

- Három műsort nézek folyamatosan, amiknek csupán a neve talkshow, hiszen ezek mind rendkívül szórakoztató adások a hét öt estéjén, és én mindegyiket mindig megnézem. Jay Leno, David Letterman és Conan O’Brien a házigazdák. Mindhárman ragyogó, humoros egyéniségek, imádják közönségüket, sztárvendégeiket, és azt, amit csinálnak.

- Angol nyelvű tévéműsorok hobbiként való rendszeres nézése, angol nyelvű írások szakszerű fordítása feltételez egy nem hétköznapi nyelvismeretet: minek köszönhetően tudsz te anyanyelvi szinten angolul?

- Szüleim révén volt szerencsém Afrikában, Tanzániában tölteni gyerekkoromban másfél évet, ott is jártam persze iskolába, és mert a két hivatalos nyelv közül nem a szuahélit, hanem az angolt találták felmenőim később is jól hasznosítható nyelvtudásnak, így ezt sajátítottam el 12 évesen játszi könnyedséggel. Miután hazatértünk, akkor is jártam éveken át egy korábban 40 éven át Amerikában élő nénihez különórákra, így nem felejtettem el angolul, nem sokkal ezután pedig fordítani kezdtem, ami szintén az állandó gyakorlást segítette. 18 éves voltam, amikor óriási megtiszteltetésként az akkor sztárzenekarként számon tartott, másodvirágzását élő Generál együttesben játszó Novai Gábor felkérésére számaikra angol szöveget írni egy Lengyelországban megjelenő lemezük kapcsán. Többek között a Könnyű álmot hozzon az éj című sláger angol verzióját is én írtam az 1979-ben napvilágot látott korongon, amitől kezdve jó barátságba kerültem nem csak velük, de még sok más magyar zenésszel. Ez az izgalmas, kalandnak is beillő megbízatás volt az első komoly munkám, amit az angol nyelvtudásomnak köszönhettem, vagyis szüleim bölcs előrelátása nagyon korán beigazolódott.

- Apukád mivel foglalkozott, hogy ilyen fontos, éveken át tartó kiküldetést nyert Tanzániába?

- Szakmájában igen elismert közgazdász volt, ráadásul kitűnően beszélt angolul, ezért felkérték a két éves afrikai munkára. Anyukám újságíróként dolgozott, de mert nem akart itthon várni apukámra velem és a bátyámmal együtt, ezért ügyesen kitalálta, hogy Tanzániából tudósításokat ír majd az MTI-nek, ezzel is hasznossá téve a kint töltött éveket.

- Nem akartad követni egyik szülőd életpályáját sem?

- A közgazdász szakma hihetetlenül távol állt tőlem, ma sem értem, ha ilyen típusú híreket sugároz a rádió, bátyám viszont elvégezte a Közgazdaságtudományi Egyetemet. Az újságírásban viszont korán elkezdtem tevékenyen részt venni: mivel a humor már akkor elkezdett vonzani, a Ludas Matyi című szórakoztató vicclapnak írogattam humoreszkeket 17-18 éves koromban, ahol olyan nagyságok bírálták el az írásaimat, mint Radványi Barna, aki akkor olvasószerkesztőként dolgozott a lapnál, Mikes György főszerkesztő-helyettes, és Árkus József főszerkesztő. Dolgoztam még a Rádióújság és a Magyar Ifjúság részére is, ilyen módon tehát igencsak benne voltam az újságírásban, sokáig azt is hittem, hogy véglegesen ezt a pályát fogom választani.

- Mi térített el végül az újságíró szakmától?

- Elsőként a zene. Egy darabig nagyon izgalmas volt nyomtatásban látnom amit írtam meg persze a saját nevemet alatta, de egy idő után ez kevésnek találtatott, a siker azonnali visszajelzésére vágytam, vagyis színpadi szereplésre. Gallaxis néven megalapítottam első zenekaromat, később az Ikarusban játszottam, majd következett a GM49, amire talán néhányan emlékeznek még, lemezünk is jelent meg 1985 tavaszán. Ám nem volt elég, hogy sajnos nem tudtunk átütő sikert hozni zenékkel, még a lemezgyár is ott gátolt minket, ahol csak tudott, így rövid szenvedés után a GM49 is kimúlt. Szerencsére felismertem, hogy nem mást kell okolnom a sikertelenség miatt, hanem magamat. Nem tudtam jól kommunikálni a közönségemmel! Előfordult, hogy miközben álltam koncert közben a színpadon, azon járt az eszem: jesszus, még hátra van két versszak a refrénig…! Nem is merek arra gondolni, ha én ennyire untam, mennyire unhatta szegény közönség…

- Novai Gáborral is dolgoztál, ha jók az információim..

- Novainak rengeteget köszönhetek, máig ő az egyik legjobb barátom. Még Generálos korában ismerkedtünk meg, és mikor ő kivált, és előbb Hungáriás, majd Dolly Roll-os lett, meghívott magukhoz vendégbillentyűsnek. Történt ugyanis, hogy 1984 nyarán hosszabb kint tartózkodás után tértem haza Angliából, elsőként őt hívtam fel, mondván hogy megjöttem és hoztam egy szintetizátort is, mire rögtön javasolta, tartsak velük nyári turnéjukon. Igent mondtam, és nem bántam meg, hiszen bár háttérzenészként, de átélhettem a Dolly Roll elképesztően sikeres koncertjei kapcsán, milyen is az, amikor a csilláron is lógó közönség tombolva éljenzi a színpadon álló művészeket! A siker persze a Dolly Rollé volt, nem az enyém, de „bogarat tett a fülembe”, vagyis olthatatlan vágyat éreztem, hogy egyszer magamért tapsoljanak nekem a nézőtéren helyet foglalók. Egészen más a nézőtéren állva átélni valamit, mint a színpadon.

- 1986 májusában a Pinceszínház színpadán álltál humoristaként, és sikerszériád ebben a műfajban azóta is töretlen!

- Való igaz, attól fogva számítom magam humoristának, az addigi útkeresés befejeződött, véglegesen megtaláltam a helyemet a világban. Ezért most nem egy ötven éves újságíróval vagy zenésszel beszélgetsz, hanem egy ötven éves komédiással, aki semmit sem bánt meg. Bár reméltem a sikert, arról álmodni sem mertem, amit csakugyan elértem. 86-tól kezdve az egész országban turnéztunk – 1990-ben ehhez jött még a Humorfesztiválos győzelmünk a Holló Színházzal-, és egyedi, abszurd humorunkra is mindig teltház volt a válasz, miközben azon ámuldoztam, hogy hagyományos paródiákat, kabarékat, vicceket előadó kollégák panaszkodtak, hogy nincs fellépésük, meghívásuk, miközben nekünk sok esetben havi 30 előadásunk volt.

- Hogy Rád, illetve az általad képviselt egyedi stílusú humorra töretlenül kíváncsiak azóta is az emberek, azt mi sem bizonyíthatja jobban, hogy protekcióval sem lehet jegyet kapni a Karinthy Színházban óriási sikerrel futó A Napsugár fiúk című előadásra, amelyben Koltai Róbert mellett te vagy a másik főszereplő. Hogy „keveredtél” ebbe?

- Barátságunk Robival a kabaré műfajában gyökeredzik, és az idők során rájöttünk, hogy mi mást is tudunk együtt csinálni, mint kabarét. Másfél éve felhívtam őt a Napsugár fiúk kapcsán, volna-e kedve eljátszani az egyik főszerepet, és miután azonnal igent mondott, lassacskán átírtuk ketten a darabot is, a mai fülnek jobban fogyasztható változatra, a saját egyéniségünkre fazoníroztuk. Októberben volt a premier, havi 4-5 előadásban játsszuk, és szerencsére még a csilláron is lógnak, saját unokaöcsémet sem tudtam beültetni a múltkoriban. Imádjuk csinálni mindnyájan, egymás között csak ünnepnek nevezzük azokat a napokat, amikor előadásunk lesz.

- Ha már szóba került az ünnep: május 18-án töltöd be ötvenedik életévedet. Hogy viseled?

- Traumát semmiképp sem okoz hogy fél évszázados leszek, hiszen példák mutatják, hogy lehet hitelesen és szépen is öregedni, például Koltai Róbertet az állandó sikerélmény tartja fiatalon. Tordy Géza is maga a megtestesült hitelesség, karakánság, tartás és műfajok feletti tehetség. Apukám tavaly hunyt el 91 és fél éves korában, és utolsó napjáig végig testi és szellemi frissességben maradt, így genetikusan nekem is van reményem hasonló életpályára..

- Családi körben ünnepelsz, vagy nagyszabású terveid vannak félévszázados születésnapoddal kapcsolatban?

- Egyelőre óvatosan fogalmaznék, de részemről van egy szándék, mely szerint jelentős lélekszámú baráti és kollegiális körben, családtagokkal, jó ismerősökkel és kedves ismeretlenekkel körülvéve magamat, egy belvárosi filmszínházban tartott esten köszönteném ötvenedik születésnapomat. Tekintve, hogy minden technikai részlet – magyarul a költségvetés - még nincs kidolgozva, egyelőre nem tudom, hogy kisszabású, középszabású vagy tényleg nagyszabású estnek nézhetünk elébe május közepén. Szeretném kézben tartani az egész estet, én magam szórakoztatnám a közönségemet eddigi pályafutásom legemlékezetesebb és legsikeresebb műsorszámaival, jeleneteivel, de hogy ne csak összegzésszerű legyen az este, pár vadonatúj számmal is meglepném a nézőket. A műsorszámokat összekötő konferanszokat már el is kezdtem írni…