Az egyik nagyvázsonyi kocsmába térünk be. Vázsony – ahogy itt hívják – 22 kilométerre van a bűncselekmény helyszínétől. Elég távolságra, hogy az itt élők objektívebben rálássanak a szörnyűségre, viszont nem elég messzire, hogy magukénak ne érezzék a fájdalmat és a bosszút.

A kocsmában fiatal lány és barátja a kiszolgáló. Barátságosan fogadnak. A két asztal egyike körül néhány munkásember ül, falatoznak. Kicsi a hely, akaratlanul is halljuk: a téma a gyilkosság. Miután végigmértek, megnyugodnak, majd folytatják a cigányozást. Merthogy izzik a parázs a hamu alatt. A cigányok ellen.



Ki vannak akadva

Kérdezzük a pultoslányt, mit szól. Zsuzsa nem kertel. Második szava a cigányok felelősségéről szól. És hogy mindenki ki van akadva a környéken. Úgy érzik, elég volt. Ezt már nem lehet szó nélkül hagyni. Nem kell sok, hogy elkezdjen sztorizni. Van neki épp elég. Persze mindegyik arról szól, kit és hogyan támadtak meg a romák. Mintha csak bizonygatni akarná, a cigányoknak lakolniuk kell. A legmegdöbbentőbb történet egy 14 éves cigányfiúról szól. Az egyik vázsonyi kocsmában szólalkozott össze a pultos fiúval. Megvárta a zárást, majd elvágta a torkát. A pultos azonnal meghalt.

- Tizennégy éves volt, még nem is felnőtt! – meséli megdöbbenten Zsuzsa. – Ilyen korban még nem lehetnek ideológiai megfontolásai, hogy annak a nevében cselekedjen. És mi lesz később? – kérdi. – Ha börtönbe csukják ér az valamit? Nem fog beilleszkedni soha a társadalomba, mindig is veszélyes lesz rá – vonja le a következtetést.

A történet sajnos nem egyedülálló. A beszélgetésbe bekapcsolódó munkások is sorolni kezdik a magukét. A messziről jött embernek az az érzése, itt csak cigányok bűnöznek. Pedig pontosan tudjuk, hogy nem így van. Veszprém megyében például messze nem olyan jelentős ez, mint mondjuk Borsodban. Mégis az emberek érzete ez. Hiába kezdenénk megmagyarázni, hogy nem csak a cigányok bűnöznek. Még ha el is ismerik ezt a tényt, a cigányellenességet már nem lehet ezzel lehűteni. Az indulatok a felszínre törtek, a közhangulat nagyon feszült.



Mécsesek a táskában

Veszprémben a Horgos utca sarkán, ahol az a bizonyos bár áll, már alig lehet elférni a mécsesektől. Fiatalok jönnek tömegével. Ahogy vége az iskolában a tanításnak, közösen zarándokolnak el a tragédia helyszínére. Az üres uzsonnás zacskó mellől előkerülnek a mécsesek. Némán rakják le a többi mellé. A döbbenet kézzel fogható.

A tizenéves életvidám gyerekcsapat most úgy bámulja a lángok táncoló fényeit, mint a múltat a megfáradt vénember egy téli temető magányában. Túlnéznek a lángokon és szemükben harag izzik. A történet megöregítette őket is. A vasárnap hajnali ügy túl sok volt. A hidegben csillogó könnycseppek már nem csak a gyász zárványai. Halljuk, ahogy távoztukban összesúgnak. A sok indulat szülte otromba szó közt jól kivehető a „cigányok voltak!” kifejezés.

Nem minden fekete meg fehér

Sajnos sokan esnek ebbe a csapdába. A teljes cigány közösséget találják meg bűnbakként. Úgy vélik, ami történt azért minden egyes romának felelnie kell. Persze nem mindenki gondolkozik így. Három idős hölgy beszélget a mécsesek fölött. Ők pontosan tudják, hogy a cigányságot nem lehet egy kalap alá venni. Mesélik, hogy tapasztalatban gazdag életük során számtalan cigány családdal kerültek kapcsolatba. Állítják: nagyon rendes, dolgos emberek is vannak köztük. Ettől függetlenül, őket is elkapta a paprikás hangulat. Fel vannak dúlva és a bűnösök példás megbüntetését követelik.

- Ha lenne halálbüntetés, mindjárt nem szurkálnának össze-vissza! – véli Teri néni. – Én azonnal visszaállítanám, máshogy nem lehet elrettenteni őket – szögezi le. Aztán előkerül a Magyar Gárda téma is. Mind a hárman egyetértenek: jó dolog a gárda. És nem értik, miért kellett betiltani őket?



Gárda vagy bármi más

Ezzel a gondolattal nincsenek egyedül. Zsuzsa barátja Nagyvázsonyban ugyanezt véli. Mint Zoli mondja, az egy dolog, hogy ideológiailag némely politikusnak nem volt ínyére a gárda létezése, még azt is érti, hogy rossz emlékeket ébreszt bennük az a szimbólumrendszer, amit viselnek, de ezek a politikusok nem élnek vidéken.

– A pesti gazdag villákban, meg a világ előkelő szállodáiban felbukkanó vezetőknek fogalma sincs, mi folyik a magyar vidéken – panaszkodik. Nem tudják, mennyit jelent az itt lakóknak, hogy végigvonul a gárda a főutcán – mondja keserűen. - Szinte hallani a „nagy köveket”, amik leesnek az emberek szorongó szívéről. Olyankor nyugalom van, mert a balhét kedvelők kiskutyaként hunyászkodnak meg – magyarázza. Nem tehetünk mást, elhisszük.

- Rendben van, hogy feloszlatták a gárdát, de akkor hozzanak létre helyette valami mást! – teszik hozzá a vázsonyi kocsmából távozni készülő munkások. Legyen újra csendőrség! – mondja egy idősebb társuk. - De ha nem lesz semmi, akkor az emberek fogják kezükbe venni a dolgokat. A tehetetlenség ilyenkor a legrosszabb – morogja dühösen a bajsza alatt. Igaza van. A gond azonban az, hogy amit tehetne, azzal valószínűleg senki sem járna jól. Persze adódik a kérdés: akkor meg mit csináljon? Várja csöndben a következő esetet?