Az elhízással kapcsolatban gyakran elhangzik a pandémia, a világjárvány kifejezés. Ezt azonban nem tisztességes dolog kimondani, mivel világunkban még mindig milliók éheznek és nagy részük - különösen sok gyerek - visszafordíthatatlanul éhenhal. A legújabb statisztikák szerint a földgolyón egymilliárd embernek nincs mit ennie és minden ötödik másodpercben egy gyermek az alultápláltság következtében fejezi be az életét.

A jómódú országokban viszont mind több ember küszködik túlsúllyal, sőt kóros elhízással. A magyarországi fölmérések évek óta azt mutatják, hogy a hazai lakosságnak több mint fele súlytöbbletet hordoz magán és sok a dagi gyerek. Nem csoda tehát, hogy az utóbbi évtizedekben sok fogyókúrát ajánlottak azoknak, akiknek fölös kilói vannak. A sok szénhidrátot, kevés zsírt tartalmazó étrend két évtizede lett népszerű, amikor úgy vélték, hogy ugyanannyi kalória szénhidrátból kisebb mértékben hizlal, mint a zsírból származó energia. A zsírban gazdag, lehetőleg szénhidrátmentes diéta Dr. Robert Atkins nevéhez fűződik. A szerző halála után ugyan kiment a divatból, de az utóbbi időben újraéledt.

Frank M. Sacks és munkacsoportja azt vizsgálta, hogy az alapvető táplálékokból - fehérje, szénhidrát, zsír - melyiknek az adagját célszerű csökkenteni vagy növelni, hogy ugyanannyi kalória bevitele esetén a testsúlyból veszíthessünk. Mivel néhány hónapig szinte mindegyik diétával sikerül először fogyni, de később a túlsúly kamatostól visszajön, a tanulmány önkéntes résztvevői két évre vállalták a szolid koplalást.

A 811, súlytöbblettel bajlódó, 30-70 éves hölgy és úr vagy olyan ételt fogyasztott, amiben kevés zsír volt és átlagos mennyiségű fehérje, vagy olyat, ami a kevés zsír mellett sok fehérjét tartalmazott. Egy másik csoport tagjai sok zsírt, átlagos fehérje mennyiséget ettek és voltak olyanok, akik sok zsírt és fehérjét kaptak, de ezért kevés volt ételükben a szénhidrát.

Egyéni számítás alapján mindegyik résztvevő 750 kalóriával kevesebbet kapott, mint amennyi neki járt volna. Arra kérték őket, hogy legalább heti másfél órát mozogjanak és hetenként-kéthetenként csoportos megbeszélésen vegyenek részt a két esztendei megfigyelés ideje alatt.

Fél év után a vizsgálati alanyok eredeti súlyuk hét százalékát adták le, ami átlag hat kilónyi súlyvesztés volt. A második évben a legtöbben elkezdtek visszahízni, de azért a vizsgálat végére az átlagos fogyás négy kilót tett ki. Minden hetedik résztvevő indulási súlyának legalább 10 százalékát ledolgozta.

A vizsgálat legtanulságosabb eredménye az volt, hogy teljesen mindegy, melyik alapvető tápanyagból fogyasztottak a résztvevők keveset vagy sokat. A súlycsökkenés mindegyik diétával azonos mértékű volt, ha a vizsgált személy megfelelően tartotta a számára előírt étrendet. Az egy év utáni visszahízási hajlam azt jelezte, hogy többségük általában nem maradt olyan fegyelmezett, mint ahogyan a koplalást elkezdte.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a súlycsökkenés mértéke egy tényezővel volt párhuzamos: aki a két év során fölkínált 59, csoportos megbeszélésen mindig ott volt, az jobban fogyott, mint azok, akik ezekre a tapasztalatcserékre nem nagyon jártak. feltehetően ők tartották be legfegyelmezettebben a feltételeket.

A munkacsoport adatai azt igazolják, hogy a lényeg a korábbinál kevesebb kalória elfogyasztása és mindegy, hogy a karcsúsodni vágyó ezt melyik híres és neves fogyókúra rendszer szerint teszi. Nincs igazán jelentősége annak, hogy a súlyvesztéshez a zsírt vagy a szénhidrátot igyekszünk étrendünkből görcsös elszántsággal kiiktatni, csak az összkalóriát csökkentsük következetesen.

A szakemberek idézik két francia kisváros kezdeményezését, ahol az ifjúkori elhízás terjedése ellen azt tették, hogy minden felnőtt - a polgármestertől a cukorkaárusig - a teljes helyi média segítségével folyamatosan igyekezett a gyerekeket segíteni abban, hogy egészségesebben étkezzenek. A szülőket megtanították korszerűbben főzni, a dundi iskolások családjai külön figyelmet kaptak.

Öt év múlva a túlsúlyos gyerekek aránya ezekben a városkákban kilenc százalékkal lett kisebb, miközben a szomszédos településeken a dagik száma csaknem húsz százalékkal nőtt. Az utóbbi adatok a jelenlegi általános francia helyzetet tükrözik.
A kövérség olyan, mint a kolera, írják a kutatók: önmagában nem elégséges az egyén igyekezete, hogy a járvány megszűnjön. Szükség van a közösség valamennyi tagjának segítségére is.