Beszéltük ezt a bizonyos 65-70 százalékos kommunikációs szerepet, kifejtette a belső és külső kommunikáció szétválasztásának fontosságát. Az öszödi beszéd ezek értelmében egy tisztán belsős kommunikációs helyzet volt. Gyurcsány Ferenc önálló meglátásait hallottuk, vagy egy MSZP-n belüli kisebb kör koncepcióját?

Nézzük meg, hogy mi is történt. A választások után összeült a párt parlamenti frakciója, és az ülés elején a miniszterelnök tartott egy bevezető beszédet. De nem ez szivárgott ki! Voltak ugyanis hozzászólások, kérdések, majd a végén az a bizonyos beszéd. Tehát nem egy előre felépített, előre megírt szöveg, hanem egy olyan beszéd, amely reagált az ott elhangzottakra, és hogy a csapat nem értette meg a helyzetet, nem értette, miért kell alapvetően megújítani az addigi politizálást.

Azt érezte a miniszterelnök, hogy valami drámai, sokkoló beszédet kell mondani ahhoz, hogy felrázza a többieket. Közvetlenül a választási győzelem után volt a párt és azt kellett volna nekik elmondani, hogy az az út, amelyiken Magyarország hosszú évekig járt, igaziból a semmibe visz. Ma már látjuk, hogy milyen következményei vannak a 2000 és 2006 közötti politikának, de két-három évvel ezelőtt még nehéz lett volna megjósolni is a világgazdasági válságot. és hogy az milyen hatással lesz Magyarországra. Gyurcsány Ferencnek akkor arról kellett meggyőznie a saját munkatársait, hogy a szociális jólét növelése, és ezek hitelekből való fedezése oda vezet, hogy az ország pénzügyi egyensúlya megbomlik. Az erről szóló száraz, szakmai szöveget kellett drámai módon elmagyarázni úgy, hogy el is fogadják, meg is értsék: nagyon kemény időszak jön, muszáj olyan intézkedéseket hozni, melyeket egyébként senki sem szeret.

Legyünk őszinték, egyik politikus sem szeret vizitdíjat bevezetni. A miniszterelnök is azért döntött úgy, mert muszáj volt – kár, hogy az ellenzék elhitette nagyon sok emberrel, hogy a dolog megúszható fájdalom nélkül is. Abban a lélektani helyzetben, 2006-ban kellett tartani egy beszédet, ami felrázza a kormányfő munkatársait. Tehát nem próbálta le előre, nem valamiféle előzetes műhelymunka eredménye volt. A munkatársakra tett hatás szempontjából azt kell mondanom, hogy hatékony beszéd volt, hiszen a párt felsorakozott a kényszerintézkedések mögé. Az országban is egyre többen vannak, akik ezt értik, de ehhez kellett a nemzetközi gazdasági válság is.

Tehát vészharang volt és a kommunikációs cél szempontjából teljesen helytálló. A szókészlet szempontjából is?

A miniszterelnök maga mondja, hogy ha most mondaná el a beszédet, akkor más szavakat használna, vannak olyan mondatok, amelyeket másképpen fogalmazna meg, és a költői túlzásokat sem alkalmazná. De a beszéd üzenete a helyén volt.

Mennyire volt az öszödi beszédnek determinisztikus értéke? Sokak szerint az ott elhangzottak az egész ciklus kommunikációját meghatározták, kényszerpályára állították, ez lett az origó…

Kétségtelen, hogy nagy hatása volt. Azt hiszem nincs olyan ember, aki ne ismerne legalább egy-két mondatot az őszödi beszédből. Sajnos sokkal kevesebben hallgatták meg az egészet – ők tudják, hogy a beszéd nem arról a 40 másodpercről szólt, mint amit összevágtak belőle.

Egy annyira agresszív ellenzéki kommunikációval szemben, mint mondjuk, amit a Fidesz folytat, a defenzív vagy az offenzív logikáknak kell érvényesülnie? Hogy alakul az egyensúly a miniszterelnöki beszédekben?

Az ellenzéknek az a dolga, hogy ellenőrizze a kormányt, adott esetben nagyon kemény politikai szövegekkel. Ezzel nincs is semmi baj. Csakhogy az ellenzék kommunikációs hadjáratot folytat, most már lassan 6-7 éve. Ráadásul a világválság egy másik helyzet: ha ugyanazokkal a kommunikációs eszközökkel csatározik valaki, mint előtte, az most inkább árt az országnak, mint a kormánynak. Felelős politikus odáig nem megy el szerintem, mint ameddig a Fidesz eljutott: személyeskedést, családtagok egészségi állapotával kapcsolatos elemek beemelése a politikai kommunikációba, távol áll a miniszterelnök ízlésétől. Ez fokozottan igaz világválság idején, és azt hiszem, hogy ez sokakban visszatetszést is kelt. A Fidesz „egy az ember egy a zászló” stratégiája arra hivatott, hogy a párt két és félmilliós táborát összetartsa. Csakhogy ennek az az ára, hogy egyre nagyobbat és durvábbat kell mondani ahhoz, hogy hatásos legyen. Ezzel már új embereket sem igen tud toborozni a párt, mert taszítja azokat, akik elmentek ugyan a kormánypárttól, de – éppen a kommunikáció milyensége miatt – nem képesek elfogadni azokat az eszközöket, amelyekkel a Fidesz dolgozik.

Ami a kormányzati kommunikáció válaszát illeti, a helyzet változik, persze. A ciklus első felében abból indultunk ki, hogy meg kell hozni a nagyon kemény, drasztikus intézkedéseket, amelyeknek az eredményei már látszani fognak a ciklus második felében. Számoltunk azzal, ahogyan például a Bokros csomag megítélése változott az évek során. Ezért a ciklus első felében a kormányzati kommunikáció sem volt annyira harcias, a Fidesszel szemben sem. Adott esetben azonban fel kell hagyni a defenzív logikával, és nem feltétlenül ugyanabban a stílusban, de visszatámadni.

Az utolsó és teljességgel abszurd kérdésem következik. Ön szerint egy zérókommunikációs helyzetben, amikor a kormányintézkedésekkel kapcsolatos minden féle médialehetőséget lemetélünk, vajon gyorsabban oldódna-e meg a válság? Afféle kommunikációs protekcionalizmusra gondolok...

Hadd induljak el egy picit messzebbről. Évtizedeken keresztül nagyon sokan dolgoztak azért, hogy demokrácia legyen Magyarországon. Például hogy a sajtó a törvényes kereteken belül azt írhasson, amit akar, és aztán a saját lelkiismeretével mindenki maga számoljon el. Én itt voltam a Kossuth téren, amikor a köztársaságot kikiáltották (az ablak felé mutat – a szerk.), valahol ott ácsorogtam. Fantasztikus élmény volt, sok egyéb mellett amiatt lettem újságíró. Eltelt húsz év azóta és látjuk, hogy a szabadság sokkal nagyobb felelősséggel is jár együtt. Újságírókra, politikusokra és mindenki másra is igaz ez.

Amit a miniszterelnök nagyon sokszor szokott mondani, hogy ha egy demokrata elmegy politikusnak, annak tudnia kell, hogy amikor megválasztották miniszterelnöknek, egy dologban egészen biztos lehet: előbb-utóbb nem ő lesz a miniszterelnök. Ez a normális, a rendes működése a demokráciának. Tisztában kell azzal lenni, hogy egyszer majd jön valaki, akit alkalmasabbnak tartanak az emberek.

Ehhez hasonló játékszabály az is, hogy az ország átalakítása nem megy az ország politikai vezetői és az emberek jelentős része közötti kapcsolat, vagyis kommunikáció nélkül. Aki azt mondja, hogy az embereknek semmit sem kell tenniük, mert a kormány majd megold minden problémát, és minden mehet tovább a régiben, az hazudik. Ha valamit nagyon megtanultunk 2006 és 2008 között, akkor az az, hogy kommunikáció nélkül nem működőképes a politika.