Történelem és háttér

Koszovót 1999-ben kezdte az ENSZ felügyelni, mivel a koszovói háborúban a szerbek szabályos népirtást rendeztek az ottani lakosság 90 százalékát kitevő albánok közt. Ekkor érkezett oda a spanyol kontingens is. A helyzet végül annyira kezelhetetlenné vált, hogy a katonai ellenőrzést teljességgel az EU és Amerika vette át és próbált tárgyalásokat kieszközölni a szemben álló felek között. A tárgyalások kudarcba fulladtak, így Koszovó 2008 február 21-én - az USA-val és az EU-val egyaránt egyeztetve - kikiáltotta függetlenségét.

Az EU nem foglalt egységes állást az ügyről - főleg hogy a függetlenség kikiáltása sérti az ENSZ BT 1244-es határozatát, amely gyakorlatilag elismeri Szerbia területi egységét -, hagyta hogy minden tagország maga alakítsa ki véleményét. Azonban ebben a vélemény-kinyilvánításban nagy szerepe volt annak, hogy van-e olyan autonóm terület az adott országban, amely ezen felbuzdulva maga is függetlenedni akarna. Értelemszerűen, ahol ilyen akadt, az az ország nem ismerte el Koszovó függetlenségét.

De nem csak ez az elv, hanem a két nagyhatalomhoz való viszony is meghatározta azt, ki ismerte el a térkép legújabb országát. Oroszország ugyanis csak akkor lenne hajlandó erre, ha az általa támogatandó, Grúzföldön fekvő Abbázia és Dél-Oszétiát is elismernék, Amerika viszont a szabadság éllovasaként vágtat a függetlenség elismerésében - szövetségeseik pedig követik mentoraikat. Így alakulhatott, hogy a függetlenség elismerői közt nem szerepel 5 EU-tag állam (Ciprus, Görögország, Spanyolország, Szlovákia és Románia), ellenben az 56 neves listán szerepel Afganisztán, Törökország és Japán is.

Hirtelen spanyol döntés

Az nyilvánvaló volt, hogy Spanyolország Baszkföld miatt soha nem fogja elfogadni Koszovó függetlenségét, de eddig úgy szólt a fáma, hogy az ott állomásozó csapatok egyáltalán nem egyeznek az ország függetlenségének elismerésével. Aztán kezdtek szállingózni a hírek Spanyolország kivonulásáról, de Carmen Chacón csütörtöki látogatásán kissé elsietett bejelentést tett. A védelmi miniszter ugyanis közölte: a spanyol csapatok 2009 nyaráig kivonulnak Koszovóból - amire a NATO felbolydult.

Chacón próbálta elódázni látogatását a második legrégebben kint szolgáló, 623 fős KFOR spanyol erőkhöz - az ügy kényes viszonya miatt -, és mostani érkezését is ehhez mérten igazította: nem koszovói, hanem NATO reptéren landolt, így nem kellett a koszovói hatóságokkal találkoznia. A helyszínen mindent rendben talált, sőt a dicsérő szavakat sem hanyagolta: "a spanyol csapatok teljesítették a feladatukat", és "a tízéves küldetés során nagyszerű munkát végeztek", ami után "eljött az ideje a hazatérésnek".

A kijelentés minden esetre kiverte az EU biztosítékát, Jaap de Hoop Scheffer NATO Főtitkár például újságírók előtt fejtegette: ezt így nem lehet csinálni, a csapatok kivonásáról a szervezet keretében kellene dönteni, ám ahhoz sem a biztonsági, sem a politikai helyzet nem adott. A hirtelen felindulásból elkövetett szókimondás tényállását erősíti az is, hogy a teljes spanyol diplomácia nem tudott egy összeszedett mondatot kinyögni aznap az ügyben: sem a nagykövetek, sem a külügyminiszter - pedig az EU-n kívül Amerika is kedvesen érdeklődött ennek mikéntjéről.

Következmények

A Washingtonba utazott rendkívüli spanyol küldöttség magyarázkodni kényszerült, és valószínűleg Scheffer felé sem úszták meg egy „bocs, a hadügyminiszterünk kissé forrófejű” mondattal (bár vele előzőleg egyeztettek már az ügyben, csak nem épp ezt). Végül Spanyolország belement, hogy a spanyol kivonulást a legszélesebb szövetséges együttműködés keretében hajtják végre, és meghosszabbítják, amennyire csak szükséges, hogy ne járjon negatív hatással a KFOR működésére.

Azonban a spanyoloknak is elegük lett kissé a NATO-ból - több KFOR-feladatban és az EU által vezetett Eulex-erőkben sem vett részt - és a KFOR létszámának "újradimenzionálását", a katonai erő rendőri misszióra váltását fontolgatják erősen. Azonban annyi engedményt azért tettek Obamának, hogy megígérték az erősebb afganisztáni jelenlétet - bár konkrét számok még nem láttak napvilágot.

Minden esetre, ha a világ legnagyobb katonai szervezetében ekkora felbolydulást tud kelteni egy aprócska állam függetlenedése, akkor érdemes odafigyelni egyes - eddig vészmadárnak bélyegzett - szakértők véleményére. Szerintük bizonyos világszervezetek kezdenek túlzottan nagyméretűvé válni, és ez - a bennük lévő országok ellentétei miatt - megbéníthatja az adott szervezet egységes fellépését. Ha nincs egységes fellépés, akkor pedig magának a szervezetnek sincs értelme.