Vegyes felvágott, eltalált arányokkal

A Watchmenre nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy a legjobb film, amennyiben a filmre nem mint műnemre, hanem mint fogalomra gondolunk. Ugyanis egy filmtől elvárjuk hogy legyen valóságos, szerepeljenek benne hihetetlen elemek, megnevettessen, elborzasszon, lehessen rajta izgulni, legyen benne látvány, adjon némi társadalomkritikát, rendelkezzen egyéni stílussal - és talán még el is gondolkoztasson a világ nagy kérdésein. A Watchmen mindezt megteszi.

Ugyanis a film majd az összes műfaj és stílus jegyeit feldolgozza, használja, majd eldobja -anélkül hogy a rémítően vegyes mixből valami borzadály születne. Így az alkotás remekül egyensúlyozik a dráma és az akciófilm között éppúgy, mint a cselekmény vagy a karakterek előtérbe helyezésének kérdésénél, vagy pattan borotvaélre valóság és a fikció összemosásánál. A mű olyan filmek erényeit ötvözi, mint az Amerikai história X, a Sin city, az X-men, a Keresztapa és az Eqalibrium.

Technikai rész

A mű komplexitásához majd háromórás játékidő is kellett, azonban a vágó olyan mesterien kezelte az ollót, hogy egyetlen felesleges percet sem hagyott benne. A három órában felváltva kapunk drámát és akciót, brutalitást és emberséget - miközben még a nagy kirakós játék piciny darabjait is hozzánk vágják -, így megunni sem lehet a majd rekordhosszúságú futamidőt. A forgatókönyvíró leleményességét is dicséri hogy az alkotás mindig szolgáltat némi újat, meglepetést - sőt még a klisés megoldások is ütnek.



A megteremtett háttérnek, képi világnak, kamera és időkezelésnek, valamint a tökéletesen eltalált háttérzenéknek köszönhetően a filmnek lesz egy annyira egyedi hangulata, amely az első negyedóra után magába zár, és nem enged még a végcím legördülése után sem. A zenék tökéletesen el lettek találva, mind hangulatban, mind korhűségben. A jelmez néhol hagy némi kívánni valót maga után, de a latexruha kontra történelmi háttér összecsapását remekül megoldották úgy, hogy a rucihoz csatoltak egy harisnyatartót, amivel megalkották a korhű latexruhát.

Történet és egyebek

A színészi játék nem kiemelkedő - kivétel talán Rorschachot -, de hiba sincs benne, és igazából a maszkok nem is nagyon nyújtanak túl nagy lehetőséget. A történet viszont elsőosztályú: még jóval régebben egyes rendőrök maszkokkal harcoltak a bűnözök ellen, hogy tényleges igazságot szolgáltassanak, ám mára (1985) már betiltották őket, legtöbbjük meg is halt. Most Amerika és Oroszország atomháborúra készül, amit egyedül egy ténylegesen szuper-képességekkel bíró „hős” személye akadályoz meg, csakhogy ő eltűnik, így a maszkosok maradéka összeáll - főleg mivel valaki tizedeli soraikat.



A filmnek három hatalmas erőssége van. Egyik, hogy a szövevényes történet ellenére úgy marad idő a személyi drámák kibontakozására és karakterfejlődésre, hogy azok a végén mégis kapcsolódnak a cselekményhez - így a sok-sok különfutó száll a végén összeáll. A második, hogy se főgonosz, se szájbarágott tanulság - mégis hatalmas kérdésekre válaszol a film, anélkül hogy bárhol állást foglalna. Végül pedig: annyira figyeltek minden apró részletre, hogyha másodjára is végignézzük a művet - főleg a hátérre figyelve - akkor olyan apró poénok és hangulatelemeket vehetünk észre, amik jóval megdobhatják a film értékét.

Tessék megnézni!