Az Antarktisz közelében történő vastrágyázás valószínűleg nem teljesíti azt az elvárást, hogy hosszú távon jelentős mennyiségű széndioxidot kössön meg a légkörből - közölte honlapján bremerhaveni Alfred Wegener Sark- és Tengerkutatási Intézet (AWI).

A kutatók hat tonna vasat juttattak ki egy örvénybe az Antarktisztól nem messze, és csaknem hat hétig figyelték, milyen hatással lesz a planktonra és az üvegházhatású gázok koncentrációjára. A vastrágyázás az elvárások szerint fokozta a parányi algák, az úgynevezett fitoplankton növekedését, biomasszájuk két hét alatt megkétszereződött, és ehhez szén-dioxidot vontak ki a vízből.

Az algák burjánzását azonban megakadályozták az evezőlábú rákok, amennyiben egyszerűen felfalták őket. Így a kevesebb algával kevesebb szén is süllyedt le a tengerfenékre, mint a korábbi kísérletek során.

A korábbi kísérletekben elsősorban a kovamoszatok növekedésére sikerült hatni, amelyek szilikátos héjuk révén védve voltak a falánk rákok elől. A mostani kísérlet során azonban nem tudtak elszaporodni a kovamoszatok, mivel a korábbi, természetes virágzások az érintett területen már felélték a növekedésükhöz szükséges kovasavat.

A tanulság tehát az, hogy a szubantarktikus zóna vastrágyázása fokozza ugyan a többi parányi alga növekedését, ezek azonban kellő védelem híján nem tudnak úgy kivirágozni, és ennélfogva annyi szén-dioxidot megkötni, mint a kovamoszatok.

A többi üvegházhatású gáz koncentrációja - például a dinitrogén-oxidé, a metáné vagy a halogénezett szénhidrogéneké, amelyek az ózonréteg lebontásáért felelősek - az AWI elmondása szerint az egész kísérlet időtartama alatt alig vagy egyáltalán nem változott.

A kísérlet után tehát közlésük alapján semmi más nem maradt hátra, mint "egy halom jól táplált bolharák". Ezek többek közt evezőlábú rákokkal táplálkoznak, így a trágyázott folt nagy számban vonzotta őket.