A kutya a nevét egy népszerű amerikai humoristáról kapta. Az ausztrál Griffith család, még tavaly novemberben Queensland-től északkeletre vitorlázott, amikor Sophie-t – termetéből ítélve – az erősen fodrozódó habokba fújta a szél. A család csak néhány perc múlva jött rá, hová is tűnhetett kedvencük, s a lesújtott Griffith-ék biztosak voltak benne, hogy Sophie megfulladt.

Mindeközben a kiskutya – egy pillanatig sem zavartatva magát, hogy gazdái ennyire alábecsülik képességeit –, a legprecízebb műholdas navigációs rendszereket megszégyenítve, ösztönösen kezdett el a legközelebbi szárazföld felé úszni. Miután kétségbeesetten végég kalimpálta a cirka 5 tengeri mérföldes dühödt hullámverést, St. Bees szigetén kezdte meg hónapokig tartó agóniáját.

A nagy kiterjedésű lakatlan szigeten, a vadkecskéket fel-alá hajkurászó ebre négy hónap után végül ausztrál gazdák akadtak rá, akik azonnal felvették a kapcsolatot a Griffith apukával, aki már korábban jelentést adott a szerinte hullámsírba tért Sophie-ról. A múlthéten befogott eb leginkább csak Defoe vad vízióihoz mérhető kalandokon eshetett át. Miután megmentői újból szárazföldre rakták, az alaposan elbozontosodott buksi a boldog apuka karjaiba ugrott.

„Szóltunk a kutyának, mire ő azonnal elkezdett nyüszíteni, és a ketrecének ugrott. Amikor kiengedték, jószerivel letepert minket” – emlékezik vissza a család, „mint valami őrült, tekergett és izgett-mozgott körülöttünk”. A fantasztikus történet hallatán persze mindenkinek beindult a fantáziája, maga a család mondja: „Tényleg nagyon szeretnénk, hogy megszólaljon”.

Sophie Tucker egész életében egy tohonya, lompos szobakutya volt, ám mégis sikeresen túlélt egy viharos éjszakát a tenger közepén, majd hónapokig vadászott kölyök kecskékre. Időközben talán még tüzet is gyújtott, amivel aztán agyagkorsókat és egyéb hasznos tárgyakat égethetett ki magának. Volt talán Péntek is, ám őt beadhatta rabszolgának a kalózokhoz, akik hálából varrótűket és vasekéket kölcsönöztek neki.