Az amerikai a történelem egyetlen olyan nemzete, amely bevetett már nukleáris tömegpusztító-fegyvereket, és az első olyan ország, amely kormánypénzekből támogatta a még gyermekcipőben járó atomkísérleteket, hogy félelmetes fegyvert kovácsolhasson az „idegen tűzből”. A hófehér halálfény Új-Mexikó lakatlan homokdűnéit nyalta végig először. Szilárd Leó, Teller Ede és Einstein homályos elméleteit csak kísérletekkel lehetett tovább kutatni.

A molekuláris Szentek Szentjében tapogatózó mérnökök, 1945. július 16-án Trinity-nél egyetlen másodperc leforgása alatt hevítették az anyagot 10 millió fokra. A hasadt csók nem csak azt a pármérföldnyi sivatagot, de az egész amerikai földet megszentségtelenítette, a rajta élők szívébe és lelkébe olyan terheket és rémálmokat csempészett, melyekkel Kennedy után, - néhány „kellemetlen” aktualitástól sürgetve – most csak Obama mert újból számot vetni.



A béke ára

A japánok fanatizmusa közismert volt a második világháborúba belefáradt amerikai vezetés előtt, hiába az európai fegyvernyugvás, a sárkány hosszú és elszánt ellenállásra készült, ahogy annak már Pearl Harbournál is hangot adott. Egy Japán elleni földi offenzívához, már se anyagi, se politikai források nem álltak Washington rendelkezésére, a lakosság a harcok azonnali beszüntetését és a katonák mielőbbi hazatérését követelte. Utólag már számtalanszor, a legkülönbözőbb körökből mentegetőztek azzal, hogy egyedül a béke érdekében és a nagy nyomás miatt nyúltak a 20 kilótonnás tiltott almákhoz, melyek Trinity-nél értek vérpirosra és Japánban potyogtak a földre.

Tinaian szigete, Japántól 1500 mérföldnyire található, itt állt az amerikai hadsereg 509 repülőszázadának a bázisa, ahonnan a hiroshimai műveletet 1945. augusztus 6-án megkezdték. A „Little Boy”-t, ebben a formájában, korábban soha nem tesztelték, a 15 kilótonnás, kezdetleges bomba még uránmagot kapott.

A detonációt a levegőben időzítették, jóval a város felett, abban az optimális magasságban, mely a robbanás maximális rádiuszát biztosította. A „Fat Man” impulzus bomba, már jóval átgondoltabb dizájn volt, itt a belső gyújtószerkezetet plutónium héj vette körül, a 70 ezer életet követelő első támadás után, csak három nappal később dobták Nagaszakira. Itt 42 ezer ember szó szerint égett hamuvá, a város épületeinek 49 százaléka teljesen eltűnt a föld színéről és kb. 170 ezer ember - csak évekkel később - vesztette életét az ekkor kapott sugárdózis miatt.



Mindkettőt túlélte

Tsutomu Yamaguchi a Földön valaha volt összes nukleáris támadást túlélte, sem ő, sem a szakértők nem gondolták volna, hogy egyszer megéli a 80. életévét is. Jelenleg a 89-et tapossa, egyik fülére már teljesen süket, korábban erős dohányos is volt. 1945-ben, azon a tiszta augusztus 6-ai reggelen, még társaival együtt vette fel a munkát a hirosimai Mitsubishi gyárban. Amikor néhány perccel később - egész pontosan 8:15-kor - az ég minden előjel nélkül, hirtelen lángba borult, Yamaguchi életben kecmergett ki az olvadt fémtől és holtestektől borított műcsarnok romjai közül. Mint a világ legszerencsésebbjeinek – vagy pont, hogy legszerencsétlenebbjeinek – egyike, a katasztrófa után nem volt mit tennie, mint hazatérnie, Nagaszakiba...

Yamaguchi még azt sem tudta pontosan, hogy mi történt vele, felejtést és magyarázatokat keresve indult rövid sétára, a Nagaszaki-i otthon virágokkal környezett kerti útján: „Jó hangulatban voltam, ám ahogy sétálgattam, egyszer csak repülőgépzaj ütötte meg a fülem. Felnéztem az égre, és észre vettem a magányosan repülő B-29-et, ahogy két ejtőernyős csomagot dobott maga alá, és hirtelen… olyan volt, mint egy magnéziumvillanás, az egész égboltot beborította, engem a lökéshullám borított fel” – meséli Yamaguchi a Times-nak, majd „minden sötét volt körülöttem olyan, mint a mozikban, a vetítés előtti néma csend…”.