Világfalu, avagy "milyen kicsi a világ" - hallani gyakran a megjegyzéseket. De vajon mennyire kicsi? Ezen a bolygón mindenkit mindenkitől csupán hat ember választ el - mondja ki a "Six degrees of Separation" elmélet.

Hat lépésre a világtól

Maximum hat lépés választja el egymástól az Egyesült Államok elnökét és egy velencei gondolást - vagy éppen Önt. És nemcsak a nagy neveket. Akárkit: a bennszülöttet az őserdőben, a tűzföldit, az eszkimót. A Földön bárkivel hat szemből álló lánc kapcsol össze.

A fentiek elméleti alapjai már az 1960-as évektől készen álltak két világhírű matematikusunk, Erdős Pál és Rényi Alfréd jóvoltából. Az elmélet, amely a sejt és az ökoszisztéma, az emberi agy és az internet közös törvényeit írja le, arra is választ ad, hogy a szegény embert mért húzza még az ág is.

Az egész szellemi atyjaként mégsem a neves matematikusokat, hanem Karinthy Frigyest tiszteli a világ. Karinthy a rá jellemző távolságtartással, a "komolyan is veszem, de viccet is csinálok belőle" stílussal adja elő az akkor utópiának tűnő, ma már természetes jelenséget.

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek

Ez olvasható Karinthy 1929-es, Láncszemek című írásában:
"(...) Egyébként kedves játék alakult ki a vitából. Annak bizonyításául, hogy a Földgolyó lakossága sokkal közelebb van egymáshoz, mindenféle tekintetben, mint ahogy valaha is volt, próbát ajánlott fel a társaság egyik tagja. Tessék egy akármilyen meghatározható egyént kijelölni a Föld másfél milliárd lakója közül, bármelyik pontján a Földnek — ő fogadást ajánl, hogy legföljebb öt más egyénen keresztül, kik közül az egyik neki személyes ismerőse, kapcsolatot tud létesíteni az illetővel, csupa közvetlen — ismeretség — alapon, mint ahogy mondani szokták: "Kérlek, te ismered X. Y.-t, szólj neki, hogy szóljon Z. V.-nek, aki neki ismerőse..." stb.

— Na, erre kíváncsi vagyok — mondta valaki —, hát kérem, mondjuk... mondjuk, Lagerlöf Zelma.

— Lagerlöf Zelma — mondta barátunk —, mi sem könnyebb ennél.

Két másodpercig gondolkodott csak, már kész is volt. Hát kérem, Lagerlöf Zelma, mint a Nobel-díj nyertese, nyilván személyesen ismeri Gusztáv svéd királyt, hiszen az adta át neki a díjat, az előírás szerint. Márpedig Gusztáv svéd király szenvedélyes teniszjátékos, részt vesz a nemzetközi nagyversenyeken is, játszott Kehrlinggel, akit kétségkívül kegyel és jól ismer — Kehrlinget pedig én magam (barátunk szintén erős teniszjátékos) nagyon jól ismerem. Íme a lánc — csak két láncszem kellett hozzá a maximális öt pontból, ami természetes is, hiszen a világ nagy hírű és népszerű embereihez könnyebb kapcsolatot találni, mint a jelentéktelenséghez, lévén előbbieknek rengeteg ismerőse. Tessék nehezebb feladatot adni.

A nehezebb feladatot: egy szögecselő munkást a Ford-művek műhelyéből, ezek után magam vállaltam, és négy láncszemmel szerencsésen meg is oldottam. A munkás ismeri műhelyfőnökét, műhelyfőnöke magát Fordot, Ford jóban van a Hearst-lapok vezérigazgatójával, a Hearst-lapok vezérigazgatójával tavaly alaposan összeismerkedett Pásztor Árpád úr, aki nekem nemcsak ismerősöm, de tudtommal kitűnő barátom — csak egy szavamba kerül, hogy sürgönyözzön a vezérigazgatónak, hogy szóljon Fordnak, hogy Ford szóljon a műhelyfőnöknek, hogy az a szögecselő munkás sürgősen szögecseljen nekem össze egy autót, éppen szükségem lenne rá.

Így folyt a játék, és barátunknak igaza lett — soha nem kellett ötnél több láncszem ahhoz, hogy a Földkerekség bármelyik lakosával, csupa személyes ismeretség révén, összeköttetésbe kerüljön a társaság bármelyik tagja. Mármost felteszem a kérdést — volt-e valaha kora a történelemnek, amikor ez lehetséges lett volna? Julius Caesar hatalmas ember volt, de ha például eszébe jut, hogy az akkori Amerika valamelyik azték- vagy maya-törzsbeli papjához néhány órán vagy néhány napon belül protekciót szerezzen — ezt a tervét nem öt, hanem háromszáz láncszemen keresztül sem tudta volna megvalósítani, már csak azért sem, mert hiszen Amerikáról és annak lehetséges vagy nem lehetséges lakosairól kevesebbet tudtak abban az időben, mint amennyit mi a Marsról és annak lakosairól tudunk.

Valami van, valami folyamat, ritmuson és hullámon túl — szűkülés és tágulás. Valami összemegy, és kisebb lesz, és valami szétárad, és egyre nagyobbodik. Lehetséges — lehetséges volna mégis —, hogy ez az összemenés és kisebbedés — hogy ez a fizikai világ és ez a Szétáradás és Nagyobbodás ezzel a pislákoló kis szikrával kezdődött, ami sok millió évvel ezelőtt gyulladt ki az ember-állat idegkocsonyájában — hogy szétáradva és nagyobbodva és mindent fölégetve, ami útjába kerül, lángba borítsa és összezsugorítsa és hamuvá égesse az egész fizikai világot? Lehetséges — hát mégis lehetséges volna, hogy az erő legyőzi az anyagot — hogy a lélek erősebb és igazabb igazság, mint a test — hogy az életnek értelme van, mely túléli az életet — hogy a jó túléli a rosszat, az élet túléli a halált —, hogy Isten mégis hatalmasabb az ördögnél? (...)"