MSZP: Halálugrás

A Magyar Szocialista Párt nyolc évig állt a csúcson - az elkövetkező Bajnai korszakot is nyugodtan ideszámíthatjuk - ám onnan sikerült a mélybe vetnie magát: földet érésének hangját még a mai napig várják, ám egyre biztosabb a velőtrázó csattanás.

A párt népszerűsége a legnagyobb volt mind hatalomra jutásakor, mind azt követően négy évvel. Aztán jött az őszödi beszéd, az elbaltázott lehetőségek sora, majd a kormányfőválasztási komédia, ami megtette a hatását: a párt támogatottsága Gyurcsány lemondása után 10 százalék körül van, és egyre csökken. Így nem csak a 2010-es választási győzelem lett enyhén szólva kérdéses, hanem egyáltalán a párt fennmaradása is.

Fidesz: Magabiztos gőggel

A Fidesznek nem kell tennie semmit: az MSZP darabokra veri saját magát, leendő riválisai úgyszintén, így csak be kell várnia az érlelődő országalmát - már ha a választási nyereségre játszik. Mert ha az ország jólétére játszana, akkor megosztaná a programját a kormánnyal, és együtt rendbe raknák az országot, de erről szó sincs. Összegezve: nem kellene semmit csinálnia, és akkor tényleg besöpörhetné a sikert.

Csakhogy csinál: ahol tud, ott rugdossa a haláltusájában vergődő kormányt - ráadásul néha ok nélkül -, ami csak az amúgy is biztosan rájuk szavazó pártfanatikusokat nyeri meg, ám a politikai empátiával rendelkezőket eltaszítja. Így történhetett, hogy a Fidesz támogatottsága is csökkent, jelenleg 30 százalékon áll.

Parlamenti kispártok: Méltóságot félredobva

A két parlamenti kispárt lassan, de biztosan süllyed a feledésbe - ám korántsem hangtalanul. Az SZDSZ a Fodor-Kóka libikóka kialakulása óta kezdett érezhetően esni, és a folytonos MSZP-asszociációval gyorsította fel e folyamatot. Bár az ifjúság törekszik ez utóbbi megtörésére, de a nagy öregek nem engednek, így nem számíthatunk rájuk valószínűleg sem az EP-ben, és az 1 százalékos támogatottsággal a következő országgyűlésben sem.

Az MDF-nek sikerült megújulnia, úgy hogy a régi emberek és eszmék nagy részét félúton elhagyta. Dávid Ibolya uralma kezd már Orbánéra hasonlítani pártelnöki tisztségében, és Bokros Lajos hirtelen behívásával - aki be se lépet a pártba - elérte a párt egy nagyobb részének elvesztését. Ám hangjuk úgy üvölt, hogy sikerült két százalékot elérniük, ami maximálisan Bokros EP-be való juttatásához elegendő, de a Parlamenthez nem. A KDNP pedig annyira a Fidesztől függ, hogy külön szót nem is érdemel.

Kispártok az országházon kívül: Feltörekvőben

A Jobbik népszerűsége addig nőtt, hogy már nem bírta tovább: a párt embereinek balul sikerült spontán tömegmegmozdulása, és Morvai egyre kevesebb intelligenciával fűszerezett beszédei rendesen aláástak a pártnak, néhány törzsszavazót is elvesztettek. Azonban ez a kép csak Budapesten él: vidéken támogatottságuk egyre nő, egyre több szavazót vonz, és már 2 százaléknál tart (ami a biztos szavazók közt megduplázódik). Morvainak az EP hely pedig borítékolható - főleg, ha addig nem szólal meg.

Az LMP támogatottságát még mindig nem mérik, pedig sokak szerint több mint az SZDSZ-é , így érdemes lenne. Minden esetre az egyetlen párt, aminek szavazótábora balhéktól mentesen folyamatosan nő, és ha sikerül megnyerniük egy EP-s helyet, akkor szépen belevájódhatnak a köztudatba. Addig is aktivistákkal serénykednek, és programügyileg zöldülnek.

Nép: Bárki nyer, nem az lesz, amit mi akarunk.

Elértünk ahhoz a történelmi szégyenhez, hogy ha az összes létező párt bekerülne a parlamenti kormányba, akkor se az volna, amit a nép többsége akar. Ugyanis az összes párt támogatottságát összeadva se kapjuk meg a többséghez kellő 50 százalékot. Ez jól mutatja, hogy az emberek nagy része politikai apátiába zuhanva nézi a Mónika Showt, és csukott füllel reménykedik, hogy ennek a magyar belpolitikának nevezett szitokparádénak mielőbb vége lesz.

Ezzel az a legfőbb gond, hogy ha a dolgok megváltoznának, az akkor sem érné el őket. Igaz, erre nem sok esély van: minden mért parlamenti párt mérlege egyre csak zuhan, változásra pedig semmi jel nem érkezik.