Mint ismeretes kerek hetven év után szerepelhet ismét az A csoportban a magyar jégkorong válogatott. Utolsó elitben töltött évünk ugyanis az 1939-es volt, amikor is olyan legendák szerepeltek a magyar csapatban, mint Gosztonyi Béla, Minder Sándor vagy Margó doktor, azaz Margó György. Ráadásul akkor szintén Svájcban vitézkedtek a mieink, s érték el végül a hetedik helyet. Csakhogy aztán jött a háború, s tönkrement az a néhány maréknyi emberből összeálló csoda, amit magyar jégkorongnak hívtak – erre az időszakra mondják azt: amikor még szögletes volt a korong.

Bármi megtörténhet, de aligha fog

A hetven évvel ezelőtti hetedik hely megismétlése persze lehetetlennek tűnik. Akkoriban ugyanis alig tucatnyi csapat volt csak a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) tagja, s közülük sem utazott el mindegyik a vébékre. Ma pedig… Tizenhat bivalyerős gárda próbálja egymást felülmúlni, legalább hét csapat (Kanada, USA, Oroszország, Csehország, Szlovákia, Svédország és Finnország) egyértelmű célja a világbajnoki cím megszerzése, s további négy-öt a nyolc közé várja magát (Németország, Svájc, Fehéroroszország, Lettország, Norvégia). De a maradék válogatottak sem fognak cél nélkül jégre lépni a helvét városokban: Dánia, Franciaország, Ausztria és persze Magyarország játékosainak a szeme előtt egyértelműen a kiesés elkerülése fog lebegni. Mindehhez hozzá kell tenni: a papírforma erőviszonyok könnyen felborulhatnak bármikor, emlékezzünk csak a tavalyi vébére, amikor Szlovákiának a németek és a finnek elleni vereség után szégyenszemre a szlovénokkal kellett ki-ki harcot vívniuk a bennmaradásért…

A Pat Cortina vezette magyar válogatottnak egyértelmű a feladata: valahogy ki kell harcolnia a bennmaradást, azaz el kell kerülni a 15-16. helyeket. Ezt jószerivel két módon is megteheti, bár azt azért nem árt leszögezni: mindkét variáció megvalósítása pokoli nehéz. Az első: a papírformának megfelelően kikapunk ugyan Szlovákiától és Kanadától is, de a fehéroroszok elleni várhatóan ki-ki meccsen legyőzzük a lényegesen jobb és gyorsabb játékosokkal rendelkező beloruszokat. A magyar-fehérorosz meccs (április 28-án 16 óra 15 perckor Zürichben) tehát iszonyatosan fontos dolgokról dönthet. Hangoztatják is bőszen nagy riválisunknál, hogy ellenünk különösen fontosnak tartják a győzelmet, s „bármilyen körülmények között muszáj győzniük”. Viszont ha sikerülne kivernünk a beloruszokat, akkor egy a finnekkel, csehekkel és vagy a norvégokkal, vagy a dánokkal feldúsított középdöntőcsoportban találnánk magunkat. Ahol ha mindenkitől kikapnánk is, akkor nem végezhetnénk a 12. helynél lentebb.

Bennmaradás? Nem is olyan lehetetlen!

A másik lehetséges forgatókönyv a bennmaradásunkra, hogy ugyan csak negyedikek leszünk kvartettünkben, de a kiesés elkerüléséért életre hívott négyesből a körmérkőzések után jól jövünk ki, azaz a négycsapatos minitornán belül megszerezzük az első két helyet. A kérdés csak az, hogy mely válogatottak ellen kell majd ezt megtennünk. A B csoportból (Oroszország, Svájc, Németország és Franciaország) egyértelműen kilógnak a franciák, a C jelű kvartettből (Svédország, USA, Lettország, Ausztria) pedig az osztrákok. Azt azonban – főleg a norvégok pesti felkészülési meccseiből – nehéz megállapítani, hogy a D csoport (Finnország, Csehország, Norvégia, Dánia) két északi kiscsapata, Dánia és Norvégia közül melyikük fog kipottyanni a „menekülőzónába”. Ha azonban azt vesszük, hogy a norvégok tavaly Kanadában be tudtak kerülni a nyolc közé talán jobban járnánk a Dánokkal (Dániával utoljára 2002-ben futottunk össze tétmeccsen, amikor is a hazai rendezésű Divízió I-es világbajnokságon a bajnoki címéről és a feljutásról döntő utolsó mérkőzésen 5-2-re jobbnak bizonyultak a mieinknél).

Ha tehát a nemzetközi szövetség által csak a száműzés körének nevezett helyzetbe kerülünk nagy valószínűséggel a Franciaország, Ausztria, Dánia trióval kell majd harcolnunk a bennmaradásért. A pontok elosztásának koncepciója ebben a körben is ugyanúgy érvényes (a győztes három pontot kap, a vesztes nullát, ha valamelyik csapat a hosszabbításban vagy a szétlövésben tud csak nyerni két ponttal lesz gazdagabb, még a vesztes eggyel). Azaz minden emberi számítás szerint két győzelemre lenne szüksége a magyar csapatnak a „száműzés” elkerülése érdekében. Adalék az erőviszonyokhoz: Dániát például utoljára 1998-ban sikerült legyőznünk, azóta öt meccsen is kapituláltunk, s mindig kaptunk legalább három gólt, Ausztria ellen emberemlékezet óta nem is játszottunk (utoljára 1963-ban volt szerencsénk a sógorokhoz), Franciaországot pedig szintén csak sok-sok korszakkal ezelőtt, 1986-ban sikerült utoljára két vállra fektetnünk.

Ezek után ha hozzátesszük, hogy Fehéroroszországot sem sikerült még soha legyőznünk (9 meccsen 54 gólt kaptunk eddig az egykori szovjet utódállamtól) az egyszeri magyar szurkoló gyomra elkezd összeszűkülni. Ha ugyanis a tavalyi szapporói ukránverésre, és feljutásra a csoda szót rendszeresítettük, egy esetleges svájci bennmaradást csak és kizárólag emberfeletti dolognak lehet majd tekinteni.

Persze sokak szerint nem is emberek a magyar hokis srácok, hanem sokkal többek annál…