Csak néhány óra választotta el a tálibokat az atomtól
A tálib erők alig 70 kilométerre akadtak meg a pakisztáni főváros, Iszlámábád előtt. A Swat-völgyben múlt héten bevezetett sharia-törvénykezés annak a békealkunak volt a tárgya, amit a tálibok két napja rúgtak fel.
2009. április 24. péntek 18:39 - Tatai Gábor
”A nyugatbarátság is csak egy fajtája a szélsőségnek”
A tálibokkal való béke a térség rendezésének a Szent Grálja, azonkívül, hogy a vezetés egy csapásra hatalmas presztízsre tehetne szert a nyugat szemében, zavartalanul fejlődésnek indulhatna az évek óta – a szó legszorosabb értelmében - tűz alatt tartott gazdaság. A pakisztáni társadalom mérsékelt tagjai már nem egyszer hangoztatták azt a véleményt, hogy a jelenlegi kormány nyugatbarát politikája legalább annyira szélsőséges, mint az iszlám militarizmus, annak tekintetében, hogy az ország függetlenségét az iszlám alapértékeibe vetett rendületlen bizalom szellemében kiáltották ki.
Az afgán vagy a pakisztáni kormány frissen belátott elgondolása szerint az évek óta tartó tálib rezsimmel való fegyveres harc önmagában semmilyen gyökeres változáshoz nem vezethet, az iszlám szélsőségeseket mielőbb a tárgyalóasztalhoz kell vezetni. Az elméletet a négy hétig tomboló gázai krízis is alátámasztani látszik: a médiafronton elvérzett Izrael éppen csak beszüntette a harcokat, a Hámász rögvest az új csempészalagutak kiásásához fogott. A tételes történelmi példák hosszú során okulva, az afgán kormány - még Pakisztán előtt – titkos tárgyalásokba kezdett a kompromisszumra kész tálibok törzsi vezetőivel.
A Swat-völgyet a békéért
Talán a pakisztáni értelmiség elgondolását megfontolva a pakisztáni kormány a múlt héten az ország egyik északi területe felett kimondta a saria-t, a Mohamed próféta által megállapított törvénykezés életbelépését. A saria igazi vesztesei maguk a nők, akik a korán radikális értelmezésének köszönhetően többek között a közoktatásból is ki vannak zárva, az őket érintő öltözködési követelményeken kívül számos egyéb jogaik is meg vannak nyirbálva. A swat-völgyi rendelkezés hihetetlen áldozatokat követelt az alapvetően nyugatbarát pakisztáni kormánytól, ám a béke, és a tálibok számára megelőlegezett bizalom érdekében mégis kimondták. Az alku a tálib fegyvernyugváshoz volt kötve.
Pontosan innen indult a tálibok déli előrenyomulása tegnap, és néhány órán belül irányításuk alá vették a fővárostól csak 70 kilométerre északi irányban fekvő stratégiai pontot, Buner-t. Korábbi sajtóértesülések szerint, az amerikaiak által évenként egymilliárd dollárral támogatott 500 ezres pakisztáni hadsereg a hírre szinte meg sem moccant, Buner felszabadításáért mindössze néhányszáz rosszul felfegyverzett, alulfizetett kormánykatonát küldtek. A New York Times szerint a pakisztáni hadsereg ezzel újból elmulasztotta a tálib erőkkel szembeni harcok felvételét, holott lassan az egész ország stabilitása veszélyben forog, mely emellett még atomhatalom is.
Direkt passzivitás?
E sorok írójának véleménye szerint az
Asif Ali Zardari vezette kormány már korábban is számtalan esetben kényszerült a nyugat és a szélsőséges iszlám erők közti veszélyes "kétkulacsozásra". A tavaly év végi India elleni támadások után például egyértelműen bizonyítást nyert bizonyos pakisztáni állami szervezetek érintettsége is. Bár Pakisztán a jogos felháborodás hevességével tiltakozott, a hadsereg nagy részét – az ártatlanokra nem éppen jellemző aggályoskodásból – az indiai határ mellé telepítette. Éppen ott vannak most is, bebetonozottan felkészülve egy esetleges indiai bosszúhadjáratra.
A New York Times által idézett elemzők egészen odáig mennek, hogy felvetik: a pakisztáni hadsereg vezetésében túlságosan sok olyan ember van, aki már csak a tálibokkal való családi kötelékek miatt se szívesen nyitna tüzet Buner-nél. Ha a saria kimondásán Amerika még nem is pöccent volna be, az ilyesfajta összefüggések arra sarkalták a Fehérházat, hogy azonnali akaratnyilvánítást kérjen a pakisztáni hadseregtől, mely szerint a vezetők készek a tálib terjeszkedésre megfelelő módon reagálni.
’Tálibizáció’
Hillary Clinton, amerikai külügyminiszter asszony tegnap már hangot adott Amerika „rendkívüli aggályainak”, amikor a tálib erők kevesebb, mint egy nap alatt vonták irányításuk alá a Buner-i mecsetet és rögvest megindultak a Pundzsab főtartománnyal közvetlenül határos területek felé is. Bár az ország vezetői vésztanácskozásra ültek össze Pakisztán észak-nyugati részében, annál többre nem futotta tőlük, hogy megállapították: a tálibok semmibe vették a friss békeegyezményt és súlyosan megsértették azt.
Csak magukra vethetnek – hangzik a legtöbb világsajtós vélemény esszenciája. Kormány a Swat-völgyben nem tett mást, mit kapitulált. Hogy ez mekkora felelőtlenség is volt, arra jó példa, hogy az időközben Buner-ből valami roppant csoda folytán, még félgőzzel is kipofozott fegyveresek százai, teljes nyugalomban masírozhatnak északra, hogy buneri fellegvárból – némi jeges frissítő vagy kávé magához vétele után – újból a déli területekre szabadulhassanak. A dolog könnyen vezethet a miniszterelnök lemondásához, vagy a tálib éra legújabb reneszánszához.
Forrás: HírExtra / Al Jazeera / New York Times