Az ünnepélyes keretek között zajló találkozó után a Fehér Ház egy nyilatkozatot adott ki, mely szerint az elnök méltányolja a lehetőséget, hogy Izrael államelnökét személyes találkozón fogadhatta, az Egyesült Államok és Izrael közötti maradandó barátság elismeréséül. „A két elnök az új lehetőségekről és kihívásokról folytatott eszmecserét, beleértve egy átfogó közel-keleti béketerv lehetőségeit és az iráni nukleáris programot is” – olvasható a washingtoni összefoglalókban.

Biztonsági kérdések

A találkozó első pár percében, Obama nemzetbiztonsági tanácsadója, Jim Jones is jelen volt, ahogy a Fehér Ház főnöke, Rahm Emanuel és a Nemzetbiztonsági Tanács Közel-Keleti Osztályának a vezetője, Dan Shapiro is. Obama elöljáróban arról biztosította Perezt, hogy hisz a jövőbeli közös fáradozások pragmatív és pozitív jellegében, valamint Izrael biztonsága, ahogy a múltban, úgy a jövőben is az Egyesült Államok egyik lényegi szempontja fog maradni.

Ahogy a beszélgetés az iráni kérdés felé terelődött, Perez garantálta, hogy Izrael támogatni fogja a rendezéssel kapcsolatos, elsősorban diplomáciai törekvéseket, melyre már az Obama beiktatását követő első száz nap alatt is külön hangsúly került: „Lojális támogatóknak kell lennünk… Ez lenne az elképzelhető legjobb megoldás, amennyiben a diplomáciai próbálkozások valóban sikerrel járnának” – mondta Perez.

Mindezek mellett, Perez világosan kifejtette Obamának: a világnak nem maradt más választása, mint hogy azt a fenyegetést, amit napjaink Iránja támaszt, azzal vesse össze, amit a II. világháború előtti náci Németország jelentett. „Irán fenyegetést jelent nem csak Izraelre, de az egész világra is” – mondta, majd hozzátette, hogy a holokauszt pokla utáni Izrael nem hunyhat szemet az Irán felől érkező halálos veszély felett: „Ha Európa komolyan vette volna Hitlert, a holokauszt, és vele több millió ember halála elkerülhető lett volna. Ezen utólag már nem segíthetünk, de az összevetés által okulhatunk belőle”.

A béke

A shíta és a szunni az iszlám két legnagyobb felekezete. A kettő közti demográfiai viszonyt nehéz pontosan megállapítani, ahány forrás, jószerivel annyi különböző adattal találkozhatunk, ám az hozzávetőlegesen szilárd támpontnak tűnik, hogy a világ muszlimjainak körülbelül 85 százaléka szunni, 15 százaléka pedig shíta. „Kifejtettem <Obamának>, hogy hatalmas változások vették kezdetüket, mivel napjainkra már a szunnita világ nagy része nem Izraelben látják a problémát, hanem Iránban” – nyilatkozta Simon Perez röviddel a találkozó után.

Ha az iszlám ágendája valóban ekkora eltolódáson esett át az elmúlt hatvan év incidensei után, akkor az azt jelenti, hogy a legbefolyásosabb és legerősebb arab országok készen állnak egy átfogó közel-keleti békejavaslat mögé felsorakozni. További ok a bizakodásra, hogy Perez félhivatalosan Obama tudtára adta: a közte és a Likud-os vezető, Benjamin Netanyahu között lezajlott magánbeszélgetések alapján, a jobboldali kormányfő egy „történelmi” béke-megállapodás lehetőségeit keresi és a híresztelésekkel ellentétben, eddig egyetlen egyszer sem mondott semmi arra utalót, hogy elutasítaná a „két állam” megoldást, vagy hogy ne tartaná magát az elődjei által elfogadott egyezményekhez.

A probléma

Nem sokkal az Obama-Perez találkozó előtt, az amerikai elnökhelyettes, Joe Biden az AIPAC éves konferenciáján tartott beszédében, az izraeli-amerikai kapcsolatok legelemibb botránykövét vágta az összegyűlt lobbisták szeme alá. „Nem fognak örülni annak, amit most mondok” – figyelmeztetett Biden, mielőtt kifejtette volna, hogy Izraelnek nem szabad több zsidó telepet építenie a palesztin területeken, és le kell hogy bontsa a közlekedést nehézkessé tevő biztonsági posztokat, ezzel biztosítva nagyobb mozgásszabadságot a palesztin lakosság számára.

A probléma eddig is a ciklusonként cserélődő amerikai kormányzatoktól és a világpolitikai változóktól függően került előtérbe, vagy merült feledésbe. Soha nem látott mértékben erősödött például az öbölháború utáni amerikai győzelmi mámor idején, az idősebb Bush, a frissen szerzett tekintélyt meglovagolva, nem habozott egészen a szakadék széléig vinni a dolgot. A települések kérdése olyannyira a rögeszméjévé vált, hogy az akkori izraeli kormányfővel, Yitzhak Shamir-ral már az első találkozásukkor belebegtette: „a települések ártanak az izraeli-amerikai kapcsolatoknak”. Samir Netanyahu-hoz hasonlóan, szintén Likud-os volt, a burkolt fenyegetésre négy olyan szóval válaszolt, amit még sokáig felróttak neki: „Ez nem lesz probléma”.

A két ország vezetőinek hajthatatlansága, végül is mindkettejük bukásához vezetett, a ciszjordániai, illetve gázai zsidó telepek kérdése teljesen megmérgezte a barátságot. Az amerikaiak szemmel láthatóan úgy hitték, ha Izrael felhagyna az építésükkel, az egész Közel-Kelet békés édenkerté válna, míg Samir képtelen volt túllépni a Likud-ideológián és nem volt hajlandó engedményeket tenni a béke kedvéért – sem a PFSZ-nek, sem bármely arab államnak, mivel egyikükben sem bízott igazán.

„Erélyesebb” fogás, erénytelen eszközökkel

Jim Jones, Obama nemzetbiztonsági tanácsadója már korábban egy európai külügyminiszter tudtára adta, hogy a Fehér Ház most készen áll arra, hogy erélyesebb legyen Izraellel szemben, mint amilyen az ifjabb Bush idejében volt: „az új adminisztráció meg fogja győzni Izraelt, hogy hozzon kompromisszumokat a palesztinkérdésben”. Jelen esetben a nagypolitikai hátszelet az adhatja, hogy Izrael éppen csak túlvan egy 22 napig tartó morális sakk-matton, az ENSZ csak a minap vádolta meg azzal, hogy nem mondott igazat egyes gázai részletekkel kapcsolatban és egy több millió dolláros jóvátételre kötelezte a háborúban megsérül UNRWA iskolák miatt. Izraelnek nagy szüksége van most a jó barátokra, és ezzel Obamánál jobban kevesen vannak tisztában…