Az indok

Ma délután ült össze tárgyalni az EU 6 kelet-európai országgal - Ukrajnával, Moldovával, Grúziával, Fehéroroszországgal, Azerbajdzsánnal és Örményországgal - a keleti partnerség jegyében. A keleti partnerség az EU szomszédságpolitikájának új, szerves része - bár maga az uniói is megosztott a kérdésben. Ugyanis az erre szánt büdzsé 2/3-át a korábban megálmodott nyugati partnerségre költik - amely a nyugati EU országok érdeke - és csak a maradék 1/3-ot szánják a keleti partnerségre - ami a keleti tagországok, tehát Magyarország érdeke is. A keleti szektor támogatásáról folyamatos vita van, de a válság miatt nem túl széles körű a minél több pénzt beleölését erőltetők tábora.

A keleti partnerség célja egy távlati szabadkereskedelmi zóna kialakítása, amely az árukra és a szolgáltatásokra is kiterjed és ami a lényeg: magában foglalja az energiapolitikát is. Célban van a jövőbeli vízummentesség, valamint az esetleges EU csatlakozás előkészítése is. Emiatt Oroszország nem nézi jó szemmel a tanácskozást, mivel az EU érdekszféráinak kibővítésének tekinti azt - ami így erősen ütközik az ő érdekszféráival. Moszkva szerint a programmal akarják rákényszeríteni az érintett kelet-európai államokat, hogy válasszanak az EU és Oroszország között, ami új megosztottság kialakulásával fenyeget Európában.

Az eseményre végül sok nyugati és keleti kormányfő nem tudott eljönni, de küldöttséget minden meghívott szalajtott, így az érdemi egyeztetés nem maradt el. Az elfogadott szándéknyilatkozat alapján az országok kiálltak a Nabucco és a Déli Áramlat mellett, ami energetikai szempontból Európa számára kulcsfontosságú - ám, mint az kissé lejjebb olvasható, ez sem biztosít semmit. A találkozón Bajnai Gordon is részt vett, aki szerint egyre tér vissza a bizalom Magyarország iránt.

Ki a fekete kert gazdája?

Az ülésen külön szerepet kap Azerbajdzsán és Örményország „négyszemközti” tanácskozása - akik nemhogy diplomácia kapcsolatban nem állnak egymással, hanem elaknásított határaikon majd mindennaposak az összecsapások is. A konfliktus oka a fordításban "fekete kertnek" nevezett, kifejezetten termékeny fennsík, a Hegyi-Karabah. Eme területet Jelenleg 95 százalékban örmények lakják, de az arány jóval kisebb volt húsz évvel ezelőtt - igaz a többség sosem volt kérdéses.

Az egykori kánátus területén 1923. július 7-én alakult meg a Hegyi-Karabah Autonóm Terület, amely Azerbajdzsán területén helyezkedett el. Miután a térség a Szovjetunió tagjai közé lépett, az etnikai csapongások kihunytak, de a Szovjetunió végzetének közeledtével újra fellángoltak.1988-ban az autonóm terület lakosság Örményországhoz akart csatlakozni, amit Mihail Gorbacsov többször elutasított. Az azeri nép nem szívlelte ezt a megnyilvánulást, és pogromokat kezdett alkalmazni a területén élő (de nem az autonóm területeken lévő) örmények ellen. A viszontválasz nem késlekedett, így örmények százezrei menekültek Örményországba, onnan pedig azeriek Azerbajdzsánba.

A dolog a két ország függetlenné válása után sem lett jobb: bár Azerbajdzsán fegyveres erővel próbálta meg visszaszerezni a területet - ami a nemzetközi jog szerint az övé - de kudarcot vallott - a határ pedig etnikai választóvonallá alakult. Az incidens miatt Törökország az azerok mellé állt, és lezárta a határait Örményországgal szemben (amit a mai napig nem oldott fel).

Bár a terület örmény befolyás alá került, de hivatalosan sosem csatlakozott az országhoz. 1994-ben Oroszország próbált meg közvetíteni a két fél között, de ez sem sikerült: két évvel később az autonóm tartomány függetlenné nyilvánította magát - bár ezt senki nem ismeri el. A dolog nem nagyon csillapodott az évek múlásával se. Ilham Alijev azeri elnök 2008 januárjában azt mondta: „Soha nem fogunk engedményeket tenni országunk területi egységét illetően. Azerbajdzsán területi egysége sérthetetlen. Hegyi-Karabah soha nem kap függetlenséget.” Erre nem késett sokat az örmény válasz sem - a Karabahban született Szerzs Szargszjan 2008 tavaszán így vágott vissza: "Hegyi-Karabah függetlensége visszafordíthatatlan, a terület sohasem lesz újra Azerbajdzsáné”.

A dolgot csak tovább árnyalja a nemzetközi diplomácia kacifántossága. Törökország EU csatlakozását azzal kívánta előrébb mozdítani - miután Görögország Ciprus miatt folyton gáncsot vet - hogy ő biztosítaná a gázt az EU-nak. Emiatt persze gáz kell, amit Azerbajdzsántól kívánt megszerezni. Csakhogy területi vitája van Örményországgal is, így Svájc segítségével velük el is kezdték a megbeszéléseket, amire Oroszország is rábólintott. Csakhogy a török-örmény diplomácia felvételt Azerbajdzsán kissé rosz néven vette, mivel őket kihagyták tárgyalásokból, pedig szó esett a fekete kertről is. Ezért az azerok oroszokhoz fordultak, hogy támogassák őket a Hegyi-Karabah visszaszerzésében. Ebbe Oroszország bele is egyezett, cserébe az azer gázért, amit így Törökország nem lesz képes az EU-ba szállítani - így Oroszország gáz-szempontból ismét megkerülhetetlen marad.

Megtörtént a csoda

A prágai találkozón végül megtörtént a csoda: a két ország elnöke lefektette két és fél óra alatt azokat az alapokat, amikkel a területi konfliktust fegyver nélkül meg lehet oldani. A további részleteket közvetítők dolgozzák majd ki, és júniusban, Szentpéterváron beszélik majd át - a közvetítők pedig mindkét oldal külügyminiszterével értekezni fognak és ellátogatnak a kérdéses régióba is. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a nagyok számára előzőleg ki lett hangsúlyozva: a napi egymillió hordó olajat szállító Baku-Tbiliszi-Ceyhan vezeték mindössze 16 kilométerre halad attól az etnikai választóvonaltól, amelyet gyakran tűzharcok öveznek.

Az ilyen „apró” konfliktusok felszámolása nagyban segít a térség stabilitásának helyrerakásában - sokak szerint így kéne tenni a Balkánon is. Természetesen ezekhez a lépésekhez hatalmas külföldi nyomás kell, amit a nagyobb országok úgy néz ki egyelőre csak az energiaharc nevében tudnak produkálni. Így talán az egész világ jól járna, ha Koszovóban hirtelen hatalmas gázkészleteket fedeznének fel...