Geszti Péter újra és újra kitalál valamit, amivel aztán jól meglepi a nagyérdeműt: zenei korszakára, sőt reklámtevékenységére sem lehetett panasz meghökkentő megnyilvánulások tekintetében, azonban a Nemzeti Vágta létrehozása óriási és igencsak kockázatos vállalkozás a részéről. A tavaly óta családapává lett Geszti azonban sosem meghátráló természetéről volt híres, így az első Vágta megrendezését természetesen most követi a második is, május 31. és június 1. között. A hírek szerint ez még látványosabb, még szervezettebb, még közösségibb lesz, mint a „prototípus” volt. A sokéves „kollektív önzőség” korszaka lassacskán talán elmúlóban van, és az emberekben talán ismét feltámad az igény a szebbre, a jobbra, a másik felé való jóindulatú fordulásra, odafigyelésre. Geszti Péter igyekszik példát mutatni a pozitív értékek terén, ez pedig - főként manapság – igen követendő volna.

- Született fővárosi – pontosabban budai – srácként nem lovas famíliából származol, a kert végében sem legelésztek nálatok soha paripák: hogy merült fel benned a lovakon, a lósporton alapuló Nemzeti Vágta ötlete?

- Gyerekkoromban nem voltam túl messze a lovaktól városi fiúként sem, hiszen anyukám konkrétan egy saroknyira lakik - most is - a Hidász utcai Lovardától. A pacikat már akkor is messziről kerültem, ugyanis baromira tartottam – és tartok ma is! – ezektől a hatalmas állatoktól. Ami a Vágta ötletét illeti: én két speciálisan magyar hagyományban találtam meg azokat az alapokat, amikre a Vágta épül. Az egyik a lovasnemzet hagyománya, a másik a huszár hagyományok. 25 éves kommunikációs tapasztalattal a hátam mögött úgy éreztem, szeretnék végre nem más cégeknek reklámokat kitalálni-csinálni, hanem létrehozni egy olyan saját kommunikációs „terméket”, ami rólunk, magyarokról szól, ami közérdeklődésre tarthat számot, és ami olyan hagyományokat mutat be, ami csak Magyarországot jellemzi. A Nemzeti Vágta nekünk teremt jókedvű, közösségépítő együttlétet - pártpolitikai értelmezések nélkül - arra, hogy büszkék lehessünk nemzeti hagyományainkra, a külföld felé pedig megmutathatjuk Magyarországot olyannak, amilyennek még nem látták.

- Te hogy állsz a lovaglással?

- Ahogy szoktam mondani: nem úgy tervezem a halálomat, hogy egy ló ledob magáról… Nekem az a feladatom, hogy megrendezzek egy lovas eseményt, nem pedig az, hogy én legyek a vágtázó hős benne. Voltam lovak közelében, az egyiknek a hátára Piliscséven fel is raktak tavaly, de köszönöm, ennyi elég is volt. Csinálja mindenki azt, amihez ért, akkor jól fog működni a világ…

- Tavaly a rendezvény a „nulladik” évfolyamát teljesítette: gondolom most másodszorra igyekeztek a megélt tapasztalatok alapján javítani a hibákon, erősíteni a sikeres projecteket. Reklámozzátok külföldön is a Vágtát?

- Szerintem az embernek először jól meg kell tanulnia illetve értenie azt amit csinál, csak utána vigye ki a világ elé. A tavalyi buli egy hatalmas főpróbának számított, idén tartjuk a „premiert”, de már tudjuk, mit csinálunk. A válság miatt sajnos a költségvetésünk alaposan megcsappant, nem egyszerű összerakni az egészet. Szerencsénkre egy év alatt elég ismert „márka” lettünk, és idén már sokkal többen értik-érzik a Nemzeti Vágta szellemiségét, sokkal többen tartják fontosnak a megrendezését, ami persze nagy öröm nekünk, szervezőknek.

- Lesz olyasmi, ami tavaly még nem volt?

- Például az Ország Konyhája: valamennyi hazai tájegység – húsz megye – elhozza jellegzetes étkeit, vagyis végig lehet kóstolni az egész országot! Ilyen még sehol másutt nem volt eddig.

- Sajnos, a magyar ember szeret kritizálni, sokszor csak úgy „sportból” leszólni másokat: a Nemzeti Vágtát is sok támadás érte, még ismert emberek szájából is elhangzott tévében, újságban olyan kijelentés, miszerint: minek ez az egész, mi értelme van a Nemzeti Vágta létrehozásának, satöbbi... Hogy éled meg a támadásokat, a rosszindulatú beszólásokat?

- Ahány ember, annyi vélemény, annyi kultúrkör, de ezzel semmi baj sincs! Az én ismerőseim közül is eleinte sokan értetlenkedtek, ugyanúgy, mint az általad említett médiacápák. Én sose vártam el senkitől, hogy tessen neki az, amit csinálok, hogy felismerjen a közértben, hogy dúdolja a dalaimat az utcán, hogy idézzen a verseimből, szövegeimből, reklámszlogenjeimből, így azt sem várom el senkitől, hogy szeresse a Nemzeti Vágtát! Úgy gondolom, az én dolgom az, hogy olyasmiket találjak ki, amikre minél több ember rezonál, ami örömet okoz másoknak. A Nemzeti Vágta arról szól, hogy a magyar városoknak és falvaknak legyen egy olyan közös ünnepe, amelyen a magyar hagyományokat újraértelmezzük, felemeljük és más környezetbe – adott esetben a Hősök terére - helyezzük át, amitől sokkal érdekesebb lesz. (A Forma1 versenyeit is Monte Carloban élvezzük igazán, hiszen ott a város hétköznapi utcáin zajlik a mérkőzés, nem a kiépített versenypályán!) Több helyen jártam az előfutamok miatt országszerte, ahol környező falvak rendezték meg versenyeiket, ahol egymást nem ismerő emberek érezték istenien magukat együtt, ahol megkóstolták egymás főztjét, ahol megmutatták egymásnak dalaikat, táncaikat is, ahol olyan kistelepülés is benevezett az előfutamra, ami évek óta kivonta magát a kistérségi közös rendezvényekből. Nem hiszem el, hogy ez az újraéledő összetartó közösségi szellem rajtam kívül ne volna másoknak is fontos!

- Vajon az életkorod – negyvenes éveid közepén jársz – hozta magával azt az igényt benned, hogy olyan szellemi magasságokba emelkedj, mint a nemzeti összetartozás fontosságának megfogalmazása? Bölcsebb lettél? Felelősségteljesebb? Komolyabb? Vagy „csak” önzetlenebb, amiért már nem csupán a mikrokörnyezeted boldogsága érdekel?

- Talán a korral is jár a változás, bár hozzáteszem: én akkor is gondoltam a többi ember épülésére, amikor dalszövegeket írtam, amikor szórakoztató reklámokat találtam ki. Mindig is szerettem olyasmiket létrehozni, amiket az emberek szeretnek, ami foglalkoztatja őket, ami kizökkenti őket a hétköznapi élet sivárságából, mert azt élvezem leginkább, ha látom, hogy a dolgaim hatással vannak a többiekre. Miért ne lehetne a képességeimet nem egy, hanem többféle műfajban is használni? Ezért találtam ki egy olyan „kulturális márkát” – Nemzeti Vágta -, aminek a legnagyobb értéke az, hogy rólunk szól. Ahogy idősödtem, egyre erősödött bennem nem csupán a családalapítás fontosságának érzése, hanem az is, hogy jó volna minél nagyobb közösséghez tartozni, nem csak „szólistaként” nyomulni előre. Magammal szemben mindig is volt egy olyan elvárásom, hogy ne fulladjak bele a napi rutinba, mindig menjek tovább, előre, éhesen és kíváncsian az újra.

- A lovaglást már próbáltad: nem ment. A családapasággal viszont még csak most ismerkedsz: ezzel a témával hogy állsz, ez jobban megy? Feldolgoztad már, hogy egy – per pillanat három hónapos – kislány apukája lettél?

- Tegnap a kertben tologattam a babánkat, amikor a feleségem, Edit kijött megnézni minket, és még ő is elnevette magát azon, milyen furcsa is engem így apaszerepben látnia! Nekem viszont egyáltalán nem szokatlan a helyzet, az első másodperctől fogva átérzem a jelentőségét, számomra tökéletesen természetes minden, ami vele jár. Régóta szerettem volna gyereket, Edit pedig megadta nekem ezt az ajándékot. Ahogy végigcsináltam vele a terhessége hónapjait, ahogy együtt voltunk a szülőszobában, az olyan természetesen fonódott össze az életemmel, olyan teljessé és kerekké tette az egészet, hogy nem érzem magam kívülállónak. Nem csak imádom a lányomat, de igénylem a vele való együttléteket, az esti fürdetéseket például semmi pénzért nem hagynám ki! Ahogy Sárit pelenkázom, az olyan természetes számomra, mint az, hogy reggel kinyitom a szemem. Most olyan lett az életünk, mintha eddig is lett volna egy szép dallam – ez a mi szerelmünk -, amire érkezett egy újabb szólam – ez a kisbabánk. Ez az egész pedig hihetetlenül szép harmóniában van egymással. Huszonöt évesen nem lettem volna jó apa, mert még nem tartottam ott sem agyban, sem érzelmekben. Most, 45 évesen tökéletes volt az időzítés a Sorstól, az Istentől.

- Sárin látszik már milyen személyiség lesz?

- Baromi határozott csaj, olyan mint a szülei együtt és külön. Csak akkor sír, ha éhes, vagy ha fáj a hasa. Érdeklődik, nézelődik a világban, kíváncsi, utánozza a nagy gesztusokat. Már az öt napos fotóján értelmes volt a tekintete, látszott a szemében, hogy lakik benne Valaki! Ez nem semmi egy újszülöttől!

- Annyi büszke rajongás van a hangodban, hogy még…! Nem bánod, hogy elsőre lányod lett?

- Boldog vagyok, hogy Sári van: ez a létező legnagyobb adomány számomra! Hogy fiús apa is lesz-e belőlem valaha, az egyelőre rejtély: a következő utód még csak a „jövő babája…”