Mezőgazdasággal foglalkozni nem hálás feladat napjaink Magyarországán (sem). Évről-évre azzal kell szembesülnünk egy-egy csapadékszegényebb időszak után, hogy „idén sem lesz jó a termés”, s ezért ismét nehéz helyzetbe kerültek a termelők, a felvásárlók, a feldolgozók és a fogyasztók is. Sokan ugyanis nemcsak akkor érzik meg az aszály árát, amikor kenyeret vesznek.

Öntözni kellene

Idén eddig április-májusban elenyésző csapadék esett a földekre, emiatt ismét amiatt izgulhatunk, hogy lesz-e megfelelő mennyiségű és minőségű gabonánk, illetve gyümölcsünk.

A hetek óta tartó szárazság elsősorban az Alföld középső és déli részét érinti, de nagy károkat okoz az aszály az ország észak-keleti részén is. Mindezek miatt az előrejelzések szerint idén legalább 30 százalékkal csökkenhet a gabonatermés, így egyrészt jelentősen megdrágulhat a kenyér ára, másrészt drasztikusan csökkenhet az exportra szánt gabona mennyisége is.



Ha nem esik megfelelő mennyiségű csapadék, akkor mesterséges módon kell pótolni a hiányzó mennyiséget. Erre találták ki évszádokkal ezelőtt az öntözőcsatorna-rendszereket.

Magyarországon sajnos elégtelen a csatornák mennyisége és minősége is. A szocializmus évtizedeiben kevés dolog működött megfelelően, de a mezőgazdasági öntözőrendszer igen fejlett és hatékony volt (legalábbis a kor követelményeihez mérve). Később a privatizációval a tulajdonviszonyok egyre bonyolultabbá váltak, így az addigi egységes öntözőrendszer szétaprózódott. Emiatt mára sokszor a földtulajdonos és a csatornatulajdonos személye nem esik egybe, s az egyes földtulajdonosok között is eltérés van az öntözőrendszer használatának és karbantartásának mértékét illetően. Már persze, ahol egyáltalán vannak csatornák…

A rendszerváltás utáni magyar kormányok eddig nem fordítottak különösebb figyelmet az ilyen rendszerek kiépítésére, karbantartására és fejlesztésére, pedig – szakemberek szerint – később sokszorosan megtérülne az arra szánt összeg. A jelenlegi gazdasági helyzetben a költségvetésben „természetesen” erre sincs pénz, viszont talán az erre vonatkozó uniós pályázatokat lehetne ésszerűen kihasználni, már persze ha az önerőre lenne pénzük a gazdáknak. Az ide vonatkozó hatályos kormányzati-uniós program (Új Magyarország vidékfejlesztési program) keretében lehetne pályázni a beruházásokra, melyek költségének – attól függően, hogy pontosan mire is szólnak – 40-70 százalékát kaphatnák meg, a többit pedig nekik kellene fizetniük.



A sokszor a termelési költség fedezésére sem elég bevételt realizáló – s egyébként is több sebből vérző – gazdálkodók azonban érthető módon nem képesek teljesíteni az önrész fizetését sem.

Amíg ezek az áldatlan állapotok fennmaradnak – azaz ameddig a mezőgazdaság a magyar nemzetgazdaság mostohagyereke marad –, addig nem lesz e téren sem változás.

A feketemunkásoknak is fájhat a fejük

A mezőgazdasági munkák nagy része idénymunka. Ennek megfelelően csak az év egyes időszakaiban van szükség nagyobb munkaerőre a földeken. Az így dolgozó emberek kielégítő jogi szabályozás híján „napszámban” dolgoznak, azaz anélkül, hogy bejelentenék őket munkáltatóik.

Az ország szegény régióiban a mezőgazdasági munkával megkereshető néhány ezer forint az összes jövedelme egy családnak, így az ő létbiztonságuk is hatalmas veszélybe kerül egy-egy aszályosabb évben.



A jelenlegi jogi szabályozás szerint az alkalmi munkavállalóknak egy egészen túladminisztrált és drága eljárás után szabadna csak a földeken dolgozni. A gyakorlatban emiatt sok helyen egyáltalán nem tartják be a szabályokat, hatalmasra duzzasztva ezzel a „fekete munkások” számát.

Az illetékes minisztérium persze mindig kitalál valamit – nemrég például a túlzottan bürokratikus eljárás egyszerűsítésére az ún. alkalmi munkavállalói kiskönyv kiterjesztését a külföldiekre is, most pedig az átalányadózás bevezetését fontolgatják –, azonban a probléma ezen intézkedéseknél egy kicsit komplexebb megoldási javaslatokat igényel.

Magyarország az Európai Unióban sikerrel pályázhatna az „Európa éléskamrája” megtisztelő címre. Ehhez azonban meg kellene teremteni a feltételeket, mégpedig minél hamarabb. Példának okáért akár már a válságkezelő intézkedések között helyet lehetett volna szorítani egy komplex mezőgazdasági-vidékfejlesztési programnak.

De addig, amíg ez nem valósul meg, továbbra is egy dolgot tehetünk – ráadásul ingyen –, s ez pedig az, hogy reménykedve tekintünk fel az égre. Hátha…