A négy jelölt között Mahmud Ahmadinezsád, a holokauszt tagadásáról, a vitatott atomprogramjáról és a széles körben felháborodást keltő Izrael ellenes kijelentéseiről hírhedt jelenlegi elnök is megtalálható. Rajta kívül még a keményvonalhoz tartozik Mohsen Rezaie, a Forradalmi Gárdisták volt feje is. A másik két jelölt: az egykori elnök, Mirhoussein Mousavi, és Mahdi Karoubi, volt parlamenti szónok.

Az elnök



Az iráni elnököt négy évre választják, és egymás után következő két ciklusnál tovább nem maradhat hivatalban. Az alkotmányban meghatározott titulus szerint, az elnök az ország második számú hivatalos vezetője, az ő kezében összpontosul a végrehajtó hatalom és az ő felelőssége biztosítani az ország alkotmányos elveinek érvényesülését. A gyakorlatban azonban az elnöki hatalom a papok, a legfelsőbb vezető és az iráni erőstruktúra egyéb konzervatív elemei által van körülhatárolva. Példának okán, a fegyveres erők irányítója, a döntéshozó biztonsági és védelmi, vagy főbb külpolitikai kérdésekben egyáltalán nem az elnök, hanem a legfelsőbb vallási vezető.

Talán már ennyiből is látszik, hogy Irán összetett és a legkevésbé sem hagyományos politikai rendszere egyszerre ötvözi a modern iszlám teokráciát a nyugati demokráciák egyes elemeivel. Az elmúlt évtizedek tanulságai közül világosan kitűnik, hogy az iráni politikát az ezen tényezők közötti egyensúly eltolódások határozták meg. A rendszer konzervatív alapintézményei nem választhatóak, így ha véletlenül egy reformok iránt elkötelezett elnök, és vele együtt egy egész parlament kerül pozícióba, az négy évnyi kínkeserves vergődést jelent, szignifikáns változás nélkül. Hogy ilyesmi ne történhessen, a keményvonalas konzervatívok 2004-2005 során megszerezték a parlament feletti valós kontrollt, és napjainkra a kormány legfőbb szervezeteiben ők vannak többségben.

A választások tétje, nyugati szemmel



Teherán egykori polgármestere, a konzervatív Ahmadinezsád 2005-ben kezdte meg elnöki ciklusát, miután a második választási körben kiütötte Akbar Hashemi Rafasanjani-t, a köztársaság történelmének 4. elnökét, Rafasanjani törvénytelen kampányolással vádolta meg a győztest. Ahmadinezsád ’81 óta az első olyan elnök, akinek nincs papi tisztsége. Ahmadinezsád elődje, Mohammad Khatami ’97-ben a szavazatok 70% százalékával nyert, hivatali idejének legelejétől fogva azon volt, hogy reformgondolatait keresztülvihesse az Őrizők Tanácsán is, ám négyévnyi folyamatos kudarc után, a konzervatívok Ahmadinezsáddal újra többségbe kerültek a parlamentben.

Ha a mostani választásokkor, az Ahmadinezsád gazdaságpolitikája okozta belső aggodalmak egészen odáig fajulnának, hogy újra a reformerek kerülnek nyeregbe, azzal a politikai instabilitás újabb négy éve vehetné kezdetét. Lényegi változás sem az atomprogramban, sem a nyugattal kapcsolatos kedvezőtlen attitűdben nem történhetne, de az aggasztó folyamatok legalább lelassulhatnának. Mohsen Rezai, bár annak a Forradalmi Gárdának az egykori feje, melynek évtizedekkel ezelőtt még Ahmadinezsád is tagja volt, független jelöltként azzal vádolja a mostani elnököt, hogy az egész országot a „szakadék széléig” vitte. Mirhoussein Mousavi ha gyökeres változtatási szándékkal nem is, de azzal futott neki a kampánynak, hogy változtatni akar Irán nemzetközi megítélésén, melyet szerinte jelenleg a „szélsőséges” szóval lehetne egyszerűen visszaadni. Az elemzők szerint egyébként ő Ahmadinezsád legveszedelmesebb riválisa, a pletykák szerint a kampánya mögött maga Mohammad Khatami áll.

A remény



Ők még csak nem is reformerek, de a Nyugat szempontjából már csak azért megérnék a pezsgőbontást, mert Ahmadinezsád így vagy úgy de végre sufniba került. Ám a bizakodásra legtöbb okot adó jelölt, Mahdi Karoubi, volt parlamenti szónok, a körülményekhez képest nyiltan reform elveket vall, bár nagy súlyt helyez arra is, hogy kellően óvatosan mutassa be az általa hasznosnak gondolt változtatásokat, nehogy azok az ország konzervatív őrállóinak eszmeiségével kibékíthetetleneknek tűnjenek. Ám vagy nem volt eléggé résen, vagy csak egyszerűen nem is rá gondolt Ayatollah Khamenei, aki máris azt „tanácsolta” a választóknak, hogy ne szavazzanak olyanra, aki nyugatbarát elveket vall a magáénak. „Hatalmas katasztrófa lenne Irán számára egy olyan jelölt, aki megválasztása után az általános nemzetközi arroganciának vagy a nyugati hatalmaknak kezdene el kedveskedni” – mondta a pap, és a diszkréció legapróbb szándéka nélkül kezdett el lapátolni hűséges bábja, Ahmadinezsád mellett. Karoubi egyetlen egy nappal az utolsó határidő előtt rakta le nevét a jelöltek asztalára.