Év végén a dán fővárosban kerül megalkotásra egy új globális „éghajlat-paktum”, mely a 2012-ben lejáró Kiotói Protokoll helyére terveznek. Márciusban Bonnban rendezték meg az új paktum előkészítésének első lépéseként szolgáló konferenciát, amelyen tervbe vettek egy év végig elkészülő, s Koppenhágában – a szándékok szerint – elfogadásra kerülő új dokumentumot. Ahogy előrehaladt a dokumentum készítése, úgy merült fel leginkább a probléma, amely szerint a fejlődő államok anyagi segítséget kérnek a fejlett államoktól ahhoz, hogy hatékonyabban és gyorsabban tudják visszaszorítani az ipari termelés környezetkárosítását. Ehhez a fejlett államoknak nem fűlik a foguk.

A fejlett államok hozzáállása egészen – mondjuk így – érdekes. Az Afrikába irányuló ENSZ-segélyszállítmányok értéke 2008-ban nagyságrendileg 16 milliárd USD volt. Ennek nagy része fegyverré „konvertálódik”, a felhasználás nyomon követése szinte lehetetlen. Az élelmiszert sok afrikai kormányzat eladja, a befolyó pénzből fegyvert vásárol, jellemzően Dél-Amerikából, vagy a Szovjetunió volt tagállamaitól. Érthető lenne, ha a nyugat azzal az indokkal nem tenne eleget a felszólításnak, hogy már így is sokba van neki az ENSZ segélyezése. Azonban némi ellenőrzéssel kivédhető lenne a fegyverkereskedelem nem kívánt része, így a fejlődő államok egy része nem fulladna polgárháborúba. Ezzel az ország fejlődése szempontjából egy dollár többet érne. A segítség megtagadása helyett a megfelelő ellenőrzéssel nagyobb eredményt lehetne elérni. Persze lehet, hogy ez nem mindenkinek áll érdekében, akár még a fejlett nyugati államokban sem.

Kína akcióban

Kína mindenesetre a változás élére igyekszik állni. A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság dokumentumából kiderült, hogy tervük szerint a gazdagabb államok nemzeti össztermékük (GDP) 0,5-1 százalékát kellene adniuk, amit részben a fejlődő országok károsanyag-kibocsátásának visszaszorítására kellene felhasználni. A kínai fejlesztési politika – holott az ENSZ nem annyira ragaszkodna hozzá – köti az ebet a karóhoz: szerintük igenis szükséges megtalálni az ipari fejlődés és a környezetvédelem közötti arany középutat.

A kínaiak egyébként azt igyekeznek elfogadtatni – Prágában ki is nyilatkozták –, hogy közös, de különböző mértékű felelősségvállalás jellemezze a posztkiotoi nemzetközi kooperációt. Az ázsiai ország például megüzente Barack Obamának is, hogy elkötelezi magát az új szerződés mellett, s ezzel a többi, a Kiotoi Protokollt nem támogató országnak is példát mutat.

Kína mindenesetre nem csak a nemzetközi színtéren mutatja magát. Nemzeti szinten olyan tervet dolgoztak ki az energiatakarékosság jegyében, amely a tervek szerint alkalmas les a környezetszennyezés csökkentésére és egyúttal a gazdasági növekedés támasza is lehet.

Kína elhatározása már önmaga is jó hír a klímaváltozás miatt aggódók számára. Ezzel a világ jelenleg egyik legnagyobb környezetszennyezője jó útra látszik térni.