Egyre kényelmetlenebb a helyzet az állam számára a kommunista rendszer állambiztonsági iratainak ügyében. Az Emberi Jogok Európai Bírósága Kenedi János történésznek adott igazat a magyar állammal szemben egy hosszan húzódó jogvitában.

Kenedi még 1998-ban az állampárti titkosszolgálatokról szóló tanulmányához kért betekintést a Belügyminisztériumban őrzött iratokba. A minisztérium ezt megtagadta, mire Kenedi a bírósághoz fordult, és nyert. Vagyis ekkor a minisztériumnak meg kellett volna mutatnia az iratokat.

Hiába minden

Ám a döntéshozók ezután újabb akadály gördítettek a történész útjába. Az iratok megtekintését egy titoktartási nyilatkozathoz kötötték. Ezt Kenedi természetesen elfogadhatatlannak tartotta és újból bírósághoz fordult. Ám hiába adtak neki igazat, a BM akkor sem mutatta meg az iratokat, és ezért bírságot kellett fizetnie.

2003-ban a Kenedi által igényelt iratok nagy részét átszállították az Országos Levéltárba, ahol már hozzájuk juthatott, ám egy dokumentum még mindig a BM-nél maradt, amit Kenedi azóta sem láthat.

Önkényes magatartás

A mostani strasbourgi jelentés kimondta, „az eljárás túlzott elhúzódásával sérült a panaszosnak a tisztességes eljáráshoz fűződő joga, a BM folyamatos ellenállásával pedig a véleménynyilvánítás szabadságának a joga”. Az Emberi Jogi Bíróság azt is kimondta, hogy „a magyar hatóság folyamatos ellenállást tanúsított a bíróság ítéletének végrehajtásával szemben, ami a magyar joggal is ellentétben álló, önkényes hatósági magatartás volt”.

A bírósági procedúrák és a többéves huzavona első hallásra persze bonyolult, valójában azonban a helyzet ijesztően egyszerű. A magyar állam nem hajlandó kiadni a kommunista rendszer állambiztonsági szolgálatának iratait. Az ügy azért igazán pikáns, mert a vita még az Orbán-kormány idejében kezdődött majd a Medgyessy-Gyurcsány éra alatt folytatódott.

Nem lehet tehát azt mondani, hogy csupán a kommunista állampártból átalakult mai MSZP képviselői lennének a kerékkötői az iratok megismerésének. Ebben nyakig ludas a Fidesz is.

A nagy kacsintás

Arról van tehát szó, hogy az egész hatalmi elit szépen összekacsintott, majd minden – akár jogtalan – eszközzel megpróbálták megakadályozni az iratok nyilvánosságra a kerülését. Ez a teljes hatalmi elit bűne. Ahogy az is, hogy nem akarják elfogadni az ügynöktörvényt sem. Ennek pedig egyetlen oka van. Nem akarnak kompromittálódni.

De micsoda ország az, ahol a rendszerváltás után húsz évvel még mindig nem merünk szembe nézni a múlttal?! A válasz egyértelmű: erkölcstelen. A vezetőink nem merik vállalni a kommunizmusban betöltött szerepüket. No persze ki is lenne büszke arra?

Ciki az egész

A legmegdöbbentőbb az, hogy az utóbbi időben nem is egy politikusról derült ki, hogy a rettegett III-as ügyosztály volt kenyéradó gazdája. Ez pedig nemcsak hogy kínos, de teljesen elfogadhatatlan is. Medgyessy Péter ex-miniszterelnök, Kivágó Iván Györgyné vagy az csepeli SZDSZ-es Kál Károly esete mind azt mutatja, politikai életünkben fürtökben lógnak a volt állambiztonságiak. Pestiesen: ciki, gáz, égő.

Demszkynek nem sok mindenben van igaz, de az ügynökmúlttal kapcsolatos hozzáállása példaértékű. A főpolgármester úgy véli, aki az előző rendszert állambiztonságiként kiszolgálta, ne vállalhasson semmiféle szerepet egy demokratikus ország állami irányításában. Tökéletesen igaza van.

Ahelyett, hogy örülnének

Aki egy elnyomó rendszerben nemcsak hogy az elnyomók oldalán állt, de tevékenységével az elnyomást segítette, az húzza be fülét farkát, és örüljön, hogy élve megúszta az egész rendszerváltást. Az ilyen emberek ne férkőzzenek a hatalomba, hiszen nincsen semmiféle erkölcsi alapjuk egy olyan ország életét szabályozni, amely éppen tőlük akart megszabadulni negyven éven át. Hogyan merészelnek most is a fontos pozíciókból irányítani?!

Elképzelhető, hogy ha minden irat meglenne (1988-tól tonnaszámra hordták a megsemmisítőbe az előző rendszerben felgyülemlett titkos iratokat), és minden nyilvánosságra is kerülne, akkor a 386 képviselőből sokan bajba kerülhetnek – pártszíntől függetlenül. A végén még majdnem kiürülne a Parlament.

Lehet, hogy jót tenne az országnak.