Akik lehúznak minket

A kereskedelmi cégeknek - legfőképp a nagyoknak - van egy nagyon undorító szokásuk: ha bármi miatt - válság, túlzott kereslet, három tuszi bennszülött felégetett egy kávéültetvényt - nő az adott dolog beszerzési ára, akkor ők is emelik, mondván, hogy ők erről nem tehetnek, ha ott emelik, akkor nekik is emelni kell. Ha viszont csökken a beszerzési ár, akkor a fülük botját sem mozdítják, sőt néha ekkor is növelnek: hisz infláció van!



Remek gyakorlati példa erre az euró ingadozása. Árfolyamának emelkedésénél a szupermarketek szinte azonnal cserélték a táblákat, hogy most mennyinek is számítanak be egy eurót, ám az árfolyam csökkenésnél gyakran napok is elteltek táblacsere nélkül. A hozzáállás gazdasági szempontból érthető - ám társadalmi szempontból egyenesen bicskanyitogató.

A helyzetet az is súlyosbítja, hogy eme tény ismertsége, és társadalmi beletörődöttsége majdnem akkora, mint a politikai korrupcióé - és ha van valami, amit a lehetetlennel egyenesen arányos megváltoztatni, akkor az a társadalmi szkepticizmus egy adott dolog felé. Ez azért hatalmas probléma, mert csináljon az állam, az EU, a világ, vagy akár a Jóisten bármit is, a lakosság nem fogja elhinni, hogy az tényleg működik. Ha meg valami elviekben „nem működik”, akkor azt a multi-lobbinak könnyebb visszavonatnia...

A nagy ráeszmélés

Az EU a témát már tavaly is pedzegette, de nem tudott pontos adatokkal - ha úgy tetszik bizonyítékokkal - szolgálni. Ám most történt egy Európia Bizottsági (EB) összeülés az EU összes mezőgazdasági miniszterének részvételével Brüsszelben, amin egy lengyel tanulmány kerek-perec kimondta azt, amit mi egy bekezdéssel feljebb. Szakmai nyelven: az élelmiszerek piaci árának csökkenése sok európai uniós országban általában nem jelentkezik a fogyasztói árban, így az áruházláncok árrése magas marad, miközben sok termelő jövedelme már-már tarthatatlan szintre süllyed.

Tehát tavaly az olajár egekbe szökése miatt jócskán emelkedett az élelmiszerek ára - amire az európai gázháború is rányomta a bélyegét -, így természetesen az áruházak is jócskán megemelték a cehhet. Csakhogy ez már jócskán elmúlt, sőt a válság hatására tovább csökkentek az árak - de a nagy láncok nemigen akarnak árakat csökkenteni. Ami ahhoz vezet, hogy a gazdák jóval olcsóbban kell hogy eladják a terményüket, de vásárolni azt már nem tudnak olcsóbban - az átlagemberhez hasonlóan. Ellenben az áruházláncok degeszre tömik a zsebüket.

Az is a nagy áruházláncok számlájára írható, hogy a kiskereskedelmi boltok kénytelenek egyre jobban levinni az áraikat (hisz a multiknál hiperolcsó minden), hogy legyen vásárlójuk, és ez is a felvásárlási ár csökkenését segítette. Az árcsökkenést egyébként a márciusi hasonló ülésen is próbálták „nem hagyományos” módszerekkel csökkenteni - igaz akkor a tejen volt a hangsúly - de az EB azt elutasította



A lomha óriás akcióban

Az EU eldöntötte - több tagállam heves bólogatása mellett - , hogy ez ellen tenni kell valamit, így bejelentette: munkacsoportot hozott létre, amely termékpályánként vizsgálja az árviszonyokat. Ezekből a vizsgálatokból elviekben az év vége előtt összehoz egy összegző jelentést, aminek tükrében majd konkrétan vissza lehet térni a témára - igyekeznek majd a láncok közti esetleges szövetkezéseket is kivizsgálni.

Csakhogy az EU szabadpiaci hozzáállása messze földön híres - így ha nem találnak valamiféle kartell-problémát, akkor erősen kétséges, hogy születik-e majd valamilyen olyan megoldás, ami megállítja fent említett visszás folyamatot. Elvégre mindenki annyiért árulja a holmijait, amennyiért el tudja adni. Így ha az áruházláncok megfelelő mennyiségű vevőt szoktattak magukhoz, és mindenféle közös megbeszélés nélkül mindegyik úgy dönt, hogy a beszerzési ár csökkenése ellenére ő nem csökkent, hanem többet tesz zsebre, akkor az emberek ugyanúgy járni és költeni fognak, mint eddig. Teljesen törvényesen.