Hogyan lehetne összegezni a NATO Jaap de Hoop Scheffer fémjelezte időszakát?

A NATO a világ azon kevés nemzetközi szervezeteinek egyike, amely minden problémája ellenére is működőképes – ellentétben például az ENSZ-szel, amely a működésképtelenség szélére került. Kis országból érkezett, rendkívül komoly politikai tapasztalatokkal, s tragédiájára az USA-val együtt kellett működnie. Elvileg a NATO független, szuverén államok szervezete, azonban látni kell, hogy a szervezet nem létezhet az Egyesült Államok nélkül, vagy ellenében. A Bush-sal való együttműködés megterhelte Európa több országának politikai életét: megbukott Nagy-Britannia miniszterelnöke, teljesen új francia politika alakult Sarkozyvel, s ez történt Németországban is.

Scheffer alapvető problémája volt, hogy amerikai nyomásra háborút kellett indítani a terrorizmus ellen, ami nem NATO-feladat. Ezt nagyon nehéz megfogalmazni, ahány ország van, annyi definíció van, sőt. Csak az USA-n belül szerepel elképesztően sok terrorizmusdefiníció. Nincs olyan fogalmazás, amiről mindenki ugyanarra gondol.

A NATO sikeres volt abban, hogy az Európai Unióval való kapcsolatok – minden kettősség ellenére – fejlődtek. Sikeres volt abban is, hogy részben kezelni tudta a balkáni válságot. Abban viszont nem volt sikeres, pedig fontos lett volna, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete nem tudta elfogadni a sok évvel ezelőtt már meghirdetett új stratégiáját – amit a hatvanadik évfordulóra el kellett volna fogadni.

Alapvető dilemma továbbá, hogy a NATO minden konfliktusában aszimmetrikus hadviselést folytat, amire nincs felkészülve. Kiváló hadosztályok vannak, nincs a világon olyan állam, amely felvehetné vele a versenyt, azonban a háborúk nem így folynak. Az al-Kaidának nem mondhatják azt, hogy vonuljunk ki valamelyik síkságra és ütközzünk meg. Az aszimmetrikus hadviselésben ő választja meg, hogy mikor, hol és milyen erőkkel támad – mint Afganisztánban és Irakban.

Rasmussennel kapcsolatban Dánia az USA egyik legelső szövetségese. Nehéz volt Rasmussen megválasztása, mert a karikatúra-ügyben Dániával került szembe az iszlám világ jelentős része. Ekkor Rasmussen bizonyságot tett az ügyességéről, ugyanis pillanatok alatt felkínált a törököknek egy főtitkár-helyettesi posztot, ezzel leszerelték őket.

Jelenleg milyen kihívásokkal néz szembe a NATO?

Ezt meg kell fogalmazni, s ki kell dolgozni a NATO új koncepcióját. Ez azért nehéz, mert jelenleg a NATO előtt álló feladatok döntő része nem katonai. A NATO kiemelt feladatokat lát el – mondják. És melyek ezek? Koszovó és Afganisztán. Ha politikus lennék, ilyet nem mernék mondani. Csak nagyon halványan felteszek egy kérdőjelet: célszerű volt-e ezt a kettőt kiemelt feladatként felhozni, amikor koránt sem biztos, hogy van-e esélye a sikernek… Afganisztánról jobbnál jobb tanulmányok vannak, de mindegyik mást mond, s nekem innentől kezdve vannak komoly kételyeim. Koszovó esetében nem lehet látni a hosszú távú stratégiát, csak a rövid és közép távút.

Mármint előfordulhat az, hogy a NATO beavatkozhat még Szerbia ellenében?

Nem. A jugoszláv bomlási folyamat minden háborúja azt bizonyította, hogy háromszög-háborúkat vívnak, ami új a történelemben. Két, egymást gyűlölő fél összefog egy harmadik ellen, akit mindketten jobban gyűlölnek, mint egymást. A szerbek ellen összefognak a horvátok és a muzulmánok, miközben gyűlölik egymást, vagy ilyen volt a szlovén-horvát összefogás a szerbek ellen.

A probléma az, hogy van pár kérdőjel. Csak kérdezem, nem állítok: biztos, hogy 10 milliós államok életképesek egy globalizált világban? Biztos, hogy a mai határok véglegesek? Mérget veszek rá, hogy nem. Biztos, hogy a ma élő kisebbségek elfogadják ezeket az államokat? Koszovón belül nem, Macedónián belül az albánok nem, Montenegrón belül sem. Célszerű volt a nemzetközi joggal szemben Koszovót? Hiába mondták az uniós külügyminiszterek, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen eset, mert az oroszok 24 órán belül azt mondták, hogy erre ők válaszolni fognak. Válaszoltak Grúziával. Harminc-negyven milliós kurd nép nem éri el a célját, míg egy maximum két milliós csodálatosan elért. Ezért nagy árat fognak fizetni: Koszovóban nem létezik gazdaság, nincs infrastruktúra – biztos, hogy ez kiemelt NATO feladat?

Várható, hogy ezekhez a helyzetekhez alkalmazkodik a NATO Rasmussennel?

Egy: ez döntően a NATO-n múlik. Kettő: el kell dönteni, hogy hol a NATO és hol az EU bővítésének határa. Három mind a NATO, mind az EU bővítési folyamata nem szakmai, hanem taktikai érdekeknek van alárendelve. Ma, aki azt mondja, hogy Albánia megérett a NATO-tagságra, az nem volt Albániában.

Mindez azon fog múlni, hogy melyek a NATO előtt álló, a NATO által megfogalmazott legfontosabb kihívások. Mindemellett Barack Obamával valószínűleg könnyebb lesz az együttműködés. Az ugyanis, hogy a NATO felvállal-e az erejét meghaladó feladatokat, döntően az USA-n múlik, ahol most van egy profi elnök és profi alelnök. Például: elvállalja-e a szervezet, hogy beavatkozik bármilyen afrikai konfliktusba, ahonnan nem lehet kijönni, csak bemenni, mint Irakban és Afganisztánban?

Mi várható a következő főtitkártól?

Elemzés, felkészülés, tervezés, valamint egyeztetés az Egyesül Államokkal. A NATO nem működésképtelen, csak – kényszerből – kiszolgálta a Bush-féle politikát. Az Egyesül Államok politikája azonban Obama vezetésével megváltozott. Nincs előre elrendelve, hogy a NATO sikeres lesz-e vagy nem, ez rajta múlik. Sok a változás, például a magyar hadseregben – néhány mediterrán országban elképzelhetetlen módon – nincs olyan tiszt, aki ne tudna angolul. Változások tehát vannak, s „rajtunk” múlik, hogy ez csőd felé, vagy a sikerek felé vezető út lesz-e. El kell tudni dönteni, hogy a siker reményében mit érdemes elvállalni, s mi az, amihez semmi köze nincs a NATO-nak.

Rasmussen kinevezése egyfajta hálának tekinthető a koalíciós erők segítségében végzett munkájáért?

Az ő jelölése volt az, amelyik konszenzust kapott. Bejelentkezett például egy lengyel jelölt, aki azonban megjegyzéseket tett arra, hogy mi volt az amerikai elnök nagypapája. Így nem lehet valaki NATO-főtitkár. Az angol tudás szükséges, de nem elégséges.