Az ún. agyelszívás jelensége nem új keletű, viszont egyre nagyobb méreteket ölt szerte a világban. A fejlődő országok legkiválóbb „koponyái” – engedve a gazdag országok csábításának – hagyják el hazájukat és dolgoznak a világ „boldogabbik felének” jólétéért.

Elhagyják Afrikát

Afrikában is nagy gondot okoz a tudósok elvándorlása. Egy nemzetközi civil szervezet, az Afrikai Tudományos Akadémiák Hálózata (Network of African Science Academies, NASAC) most megkongatta a vészharangot.

Az afrikai tudósokból álló testület szerint a kontinens országai csak úgy tudnak tovább fejlődni, ha a következő években a jelenleginél nagyobb mértékben fejlődik a technológiai infrastruktúra és az innováció segítségével gazdaságosabban és hatékonyabban működnek az egyes országok gazdaságai.

Jelenleg azonban ezzel éppen ellentétes folyamatok zajlanak le, többek között azért, mert az afrikai tudósok jelentős hányada (az összesítések szerint a teljes létszám több mint harmada!) más, fejlettebb országokban dolgozik. Ez az állapot valószínűleg nem fog megváltozni egyhamar, mert a hazacsábításukra jelenleg nincs pénz.

A NASAC azonban lát egy kiutat: ha már nem tudják hazahozni a tudósokat, legalább a tőkét, azaz befektetéseken keresztül a technológiát hozzák be az országba, illetve a gazdagabb országok támogassák azt, hogy legalább a következő nemzedéknek már ne kelljen elhagynia a szülőföldjét. Ennek érdekében kéréssel fordultak a világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G8 csoporthoz.

„A cél csakis akkor teljesülhet, ha Afrika kineveli és meg is tartja a kiváló tudósok és technológusok döntő többségét, akik rendelkeznek a kontinens legégetőbb tudományos, technológiai és gazdasági problémáinak megoldásához szükséges tudással és szakértelemmel” – szögezik le a G8-hoz írott levelükben.

Ahhoz azonban, hogy mindez megvalósulhasson, elsősorban tőkére van szükségük. Ezt pedig az őket eddig kiszipolyozó országoktól várják. S bár elsőre elég irreálisnak tűnik ez a kérések, már jelenleg is vannak arra utaló jelek, hogy talán a tehetősebbek segítenek a „szegény rokonon”.

Az Európai Unió részéről jelentkezik talán a legnagyobb segítőkészség, mivel az EU és az Afrikai Unió tavaly óta elég sok projektet indított el a tudomány, az információs és kommunikációs technológiák, valamint az űrkutatás terén való együttműködés erősítése érdekében. Az Európai Bizottság most ki is adott egy közleményt, melyben megerősítette a szándékát:

„a mai globalizált és a kölcsönös függőség szálaival átszőtt világban a „szellemi vérkeringés” frissítését feltétlenül támogatni kell. Segíteni fogunk Afrikának, hogy a tudományos kutatás vonzó helyszínévé válhasson”.

Az EU-nak is van baja

Azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet. Az Európai Uniónak ugyanis meg kell küzdenie a saját kutatói elvándorlásával is (akik elsősorban az Egyesült Államokba, Kanadába vagy Ausztráliába mennek).

A bevándorlókkal szemben egyre elutasítóbb EU ugyanis kénytelen a magasabb kvalifikált külföldiek előtt megnyitni a kapukat, mert az elvándorlás és a demográfiai helyzet miatt jó néhány uniós tagország is a magasan képzett munkaerő hiányával küzd.

Az európai kutatói szektor fellendítésének fontos eleme az ún. kék kártya intézménye is, melynek hatásait korábbi írásunkban már részletesen ismertettünk, ezért most ettől itt eltekintenénk.

Csak annyit jegyeznénk meg, hogy sokak szerint azonban nem megoldás a migráció mesterséges ösztönzése. Ők inkább az európai országokban már meglévő munkaerőt „csoportosítanák át”: vagy úgy, hogy a fiatalokat ösztönöznék a természet- és műszaki tudományok tanulására és a kutatásban való részvételre, vagy pedig úgy, hogy a már meglévő munkaerőt képeznék át.

Ennek azonban hatalmas gátja, hogy hosszú távú programok és csak jelentős idő elteltével termelnék ki a megfelelő szakembereket, szemben a betelepül, már „kész”, magas szellemi kapacitásokkal rendelkező külföldi kutatókkal.

A másik gond pedig az – és emiatt éri meg igazán a „betelepítés” –, hogy a válság idején mindegyik tagállamban lecsökken a kutatásra és fejlesztésre (illetve oktatásra) szánt pénz, így a szűkösebb költségkeret erős gátat szab az ambiciózusabb terveknek.

Minket is sújt

A modern kori népvándorlás iránya tehát egyértelmű: a legfejletlenebb régiókból a leggazdagabb országok felé. Természetesen Magyarország is érintett, de sajnos tőlünk csak elfelé megy a kutató, mert nem vagyunk vonzóak még az afrikaiak számára sem.

A 21. század azoké az országoké lesz, amelyek meg tudnak felelni a megváltozott kihívásoknak és a fel tudják építeni és hatékonyan tudják működtetni a maguk posztindusztriális gazdaságát. Nem lehet kizárni, hogy ezért a csábítás és az erőszak különböző formáira is hajlandóak lesznek a különböző hatalmak. Ebben az összefüggés helyezve pedig még annyi esélyük sem lesz a jövőben szegény afrikaiaknak, mint most.