Berlusconi pártja, a jobbközép Szabadság Népe az európai parlamenti választásokon 35 százalékot és 29 mandátumot szerzett. S bár ez az eredmény elmaradt a kormányfő által előzetesen várt 40 százaléktól, kimagaslóan a legjobb eredményt hozta Olaszországban és az egyik legtöbb képviselőt küldhet az Európai Néppárt képviselőcsoportjába. Azonban a politikussal nincs minden rendben az utóbbi időben. Pontosabban a magánéleti zűrjei miatt támadja az olasz sajtó és politikai ellenfelei.

Hogy lehetséges az, hogy a sorozatos botrányok és a hatalmas gazdasági visszaesés ellenére a helyén marad?

Botrányok sorozata

Silvio Berlusconi nem éppen makulátlan magánéletű politikus. A többszörös kormányfő korábban többször keveredett pénzügyi bűncselekmények gyanújába, az utóbbi időben pedig a különböző nőügyei miatt került a közvélemény figyelmének középpontjába.

A bulvárlapoknak állandóan „munkát adott” sorozatos, botrányos kijelentései miatt is (emlékezetes, amikor az amerikai elnököt „fiatal, jóképű és napbarnított” férfiként jellemezte).

A leghangosabb botrányai azonban a fiatal nőkhez fűződő kapcsolataiból robbantak ki. A közelmúltban két nagyobb horderejű ügy pattant ki.

Az egyik az egyik lesifotós képei miatt keletkezett. A paparazzo lefényképezte őt és Mirek Topolánek akkori cseh miniszterelnököt akkor, amikor Berlusconi egyik villájában, a Villa Certosában a két politikus bikinis és toplessben szaladgáló fiatal lányokkal mulatták az időt. A partin ott volt Noemi Letizia, egy alig 18 éves hölgy is, akit többen Berlusconi szeretőjének tartanak. (Noemiről még tavaly írt rengeteget a sajtó, amikor kiskorúként állítólag viszonya volt Silvióval.)

Ezt az állítást megerősítette a Berlusconitól éppen a nőügyei miatt elválni készülő felesége, Veronica Lario is, aki így nyilatkozott erről: „férjem kiskorúakat frekventál”.
Berlusconi amellett, hogy mindent tagad, még meg is esküdött a gyerekei életére, hogy nem volt viszonya a lánnyal. (Sőt! Ha sikerül bebizonyítani ezt, akkor lemond a pozíciójáról.)

A másik történet pedig egy prostituált, Patrizia D’Addario robbantotta ki azzal, hogy azt állította: többször fizetett neki a szexért Berlusconi, sőt, azt is elmondta, hogy rendszeresen közvetített nőket a politikus barátainak is, s a Berlusconi-villa egyfajta bordélyházként szolgált mindezekhez.

Súlyosbítja D’Addario kisasszony vádjait az, hogy a luxusprosti hang- és videófelvételeket is elküldött az ügyészségnek, illetve négy nő máris jelentkezett a rendőrségen azzal, hogy részt vettek ilyen orgiákban. (Emellett azt is közölték, hogy a maffia keze is benne volt az ügyben, mert egy 27 éves drogkereskedő szerződtette őket a Berlusconi-villákban rendezett partikon való részvételre.)

A kormányfő természetesen cáfolta ezeket, s határozottan kijelentette: „sohasem fizettem meg nőt. Sohasem értettem, hogyan lehetséges szexuális kielégülés a hódítás öröme nélkül”. Szerinte a politikai ellenfelei akarják elintézni őt és ennek érdekében bérelték fel a prostituáltakat.

Belebukhat?

Ezek a botrányok a világ szinte összes demokratikus országában azt vonják maguk után, hogy a politikus kiáll a közvélemény elé, beismer, bocsánatot kér és lemond.

Berlusconit azonban nem ilyen fából faragták. Az ő politikusi karrierje már eddig is számtalan támadást és botrányt élt túl, valószínűleg ez sem rendíti meg a helyzetét – kivéve, ha ő maga mond le.

A botrányok ellenére az olasz lakosság körében még mindig kiemelkedő – közel 70 százalékos – népszerűségnek örvend a miniszterelnök. A nőügyek megítélése ugyanis az olaszok körében enyhébb megítélés alá esik, mint más népeknél (például a németek vagy a britek körében). Az olasz vélekedés szerint még talán imponáló is az a kormányfőre nézve, hogy túl a hetvenen ilyen playboy-életet tud élni.

A közvélekedést nagyban befolyásolja még az is, hogy a Berlusconi tulajdonában lévő sajtó és tévéadók mindent megtesznek annak érdekében, hogy eltakarják az állampolgárok elől a különböző ügyeit. (Berlusconi ugyanis az egyik legnagyobb médiacézár Olaszországban, érdekeltségébe tartozik számos sajtótermék és kereskedelmi tévécsatorna is.)

A másik – s talán a legfontosabb – dolog, ami miatt az olaszok nem követelik a lemondását, az az, hogy egész egyszerűen nincs alternatívája sem a jobbközép kormánynak, sem Berlusconi személyének. Ő az ugyanis, aki sikeresen tudja integrálni a jobbközép erőket és ő az, aki ellen eddig – talán egy alkalmat, a 2006-os választást kivéve – az olasz baloldal nem tudott alkalmas és hiteles személyt kiállítani. (Az olasz baloldal vezető ereje, a Demokrata Párt történetének talán legnagyobb válságát éli – ezt az európai parlamenti választási eredmények is világosan jelzik.)

Mindezek tudatában Berlusconi továbbra is magabiztosan nyilatkozhatja:

„Ha meg akartok buktatni, tartsunk előrehozott választásokat! Az olaszok velem vannak!"

És tényleg.