A Magyar Hírlap a Fidesz-Jobbik konfliktusban még lebegtetett és távolságot tartott, de közelebb hozta a Jobbikot az olvasóhoz, a Magyar Nemzet „nemzeti radikálisokként” kezelte őket, akiknél azonban a Fidesz rátermettebb megoldásokkal látja majd el az országot, a Népszava a Jobbik előretörésének okairól nem szívesen beszélt, de a Jobbik veszélyességéről és szélsőjobboldaliságáról igen, a Népszabadság pedig a Jobbik hatására a Fideszt középpártba tolódónak láttatta.

A június 7-ei EP-választások megdöbbentő eredménye közé tartozott a Jobbik szereplése. Az MPK azt vizsgálta, hogy az országos napilapokban miképp is viszonyultak ehhez a tényhez. A lapok tapasztalataink szerint ugyanis saját hasábjaikon belül vitákat ritkán szerepeltetnek, és inkább egy-egy álláspont dominanciája rajzolódik ki, melyhez a cikkek idomulnak. Ezúttal nem vizsgáltuk külön a különböző sajtóműfajokat, s módszerünket is leegyszerűsítettük. A lapok keresőprogramjában a „jobbik” szóval kapcsolatos június 10. utáni írások kvalitatív vizsgálatából vontunk le néhány következtetést.

Az írások vizsgálata előtt megfogalmazódott kérdések:

• Vajon miként viszonyul a Magyar Hírlap a Jobbik-Fidesz konfliktushoz, hiszen az utóbbi időben a Magyar Hírlap radikalizmusa inkább emlékeztetett a Jobbik politizálására, mint a Fideszére (gondolhatunk itt például a Magyar Gárdával kapcsolatos toleranciára, vagy a cigánykérdés kezelésére).

• Vajon miképp kezeli az SZDSZ felelősségét a Jobbik sikerében a Népszava? Leírásra kerül-e, hogy az SZDSZ provokativitása és identitás-meghatározása a szélsőséggel való riogatással csak az eleve szélsőjobboldali fordulattól rettegőket érhette el, míg inadekvátsága miatt kevés volt ahhoz, hogy sikeres legyen. Találunk-e itt egyáltalán olyan érveket, mely szerint a szélsőjobból levezetett identitás a liberális kiürülés jele volt?

• A két mérsékeltebbnek tartható országos napilapnál pedig különösképp a Népszabadságnál érdekes lehet például az, hogy a Jobbik milyen keretezést is kap. Szélsőjobb vagy radikális nemzeti? S hogy a nemzetközi összehasonlításban most hová is helyezik Magyarországot?

• A Magyar Nemzetnél pedig megszokhattuk, hogy mindig szeret tanácsot adni a Fidesznek mit hogy csináljon. A Jobbik sikerét látva, most a lap tanácsadói attitűdje megmaradt-e, és ha igen, miben nyilvánult meg?

Népszabadság

A lap nemzetközi sajtószemléiben a Jobbik úgy jelent meg, mint szélsőjobboldali szerveződés. S nem csak mert a szomszédaink számára a Jobbik nacionalizmusa veszélyes, hanem mert Nyugat-Európa helyzetértékelését is úgy mutatják be, mint ahonnan a vadkelet miatt aggódnak. Friss demokráciánkban ugyanis nem maguk a szélsőséges csoportok a veszélyesebbek, hanem az őket kordában tartó intézmények a gyengék. Ezért válik az érvelés szerint a magyar szélsőségesség veszélyesebbé.

A Népszabadság véleményrovatában már megjelenik a „nemzeti radikális” jelző, sőt van olyan publicisztika is, ahol a „jobboldali radikális” következetes használata valósul meg. A Népszabadság olvasója kap tájékoztatást Stumpf István Jobbik minősítésének óvatosabb ajánlásáról, de összességében mégis a Jobbik veszélyes pártként jelenik meg.

A Fidesz szintén ambivalensen kerül bemutatásra, hol mint a szánalmas kettős kommunikációt használó, hol pedig már úgy, mint amelyik szerveződésnek nagy esélye van a centrumba kerülésre tekintve, hogy az a fajta antiszemitizmus ami a Jobbik kommunikációjában tetten érhető, a Fidesz részéről azért elképzelhetetlen. Így a baloldali szavazók egy része akár a Fideszhez is csapódhat majd, állítja ez az elemzés kiegészítve azt a már ismertebb tézist, hogy másik része épp a Jobbikot erősítheti.

A Népszabadság támogatja azt a fajta MSZP politikát – legalábbis ezt kritizálóval nem találkoztunk -, melyben egy egységes összefogásra szólít fel az MSZP a szélsőjobbal szemben. Meg kell azonban jegyezni, hogy az MSZP részéről ez politikai stratégia is, melyben épp önmagát teszi szalonképesebbé, ha a Fideszt képes becsatornázni. De azért is „csak” stratégia, mert ha a Fidesz elutasító – ahogy elutasító is lett -, akkor meg próbálkozhat a Fidesz kulturálatlanságának kommunikációjával. A Népszabadság ezért feltehetően nem elég óvatos, amikor Lendvai vagy később Bajnai felszólításainak motivációival szembeni alternatív lehetőség nem jelentet meg. (Pl., hogy a Jobbikkal szemben nem pusztán nemzeti egységfronttal lehet felvenni a harcot, ahogy azt a baloldali politikusok állítják.)

Viszonylag kevés gondolat található a Népszabadságban azzal kapcsolatban is, hogy a Jobbik győzelme a nagy pártok és az SZDSZ problémakerülésének következménye, inkább úgy láttatják a Jobbikot, mint a gyenge médiát meghódítani képes botrányszerveződést.

Említést érdemel még a Jobbik vezető arcának, Morvai Krisztinának „elemzése”. Sértődött, ambícióit és tehetségét nem méltányoló bosszúállóként jelenik itt meg. Az, amit Morvai állít magáról, hogy a 2006-os események szervesen illeszkednek jogvédő múltjához, a cikkben említést sem kap, mert ez gyengíthetné az inkonzisztens személyiség vádját.

A Népszabadság Jobbikot ismertető diskurzusa elemző jellegű, de az elemzés egyes területein (pl. Morvai jellemzésében, vagy az egységfront alternatíva nélküli kívánalmának prezentációjában) találhatunk hiányosságokat.

Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet véleményformáló karaktere Stumpf István megállapításaiból rajzolódik ki a legélesebben. Ő volt az, aki a választások után nem sokkal megfogalmazta, hogy nem érdemes összekeverni a szélsőséget a nemzeti radikalizmussal. Ezzel egyúttal véleményünk szerint helyes irányba is orientálta a sajtót. Későbbi írásában igyekezett tovább pontosítani, tekintve, hogy a Jobbik közvetlen jövője kétséges abból a szempontból, hogy a nemzeti radikalizmuson belül marad-e a párt.

A Magyar Nemzet ideológiai arculatát a Jobbikkal kapcsolatban Stumpf István határozta meg. Morvai Krisztina stílusát is elutasítja, de a párt sikereit nem pusztán a cigány kérdésre vezeti vissza, hanem általában, a globális tőke okozta társadalmi feszültségekre, a kapitalista és liberális politizálás mai gondjaira. Érdekes, hogy tulajdonképpen a lap hasábjain vitát kezdeményező Tamás Gáspár Miklós is elutasítja a Jobbik szélsőjobboldallal való összemosását.

A Magyar Nemzet tovább enyhít a szélsőségesség vádján azzal is, hogy lehetőséget ad a párt vezetőjének, Vona Gábornak interjúban történő megszólalásra, ahol Vona Gábor saját maga védekezik a kijelentéssel szemben, és fogalmazza meg, hogy miért is nem tekintik magukat szélsőségesnek.

Orbán Viktor Jobbikkal kapcsolatos megnyilvánulásai is helyet kapnak, és nem olyan kontextusban, mint a Népszabadságnál, ahol a „két pofon már kevés lesz” kritika hangzik el, hanem Orbán mint a Jobbik sikerének magyarázója, elemzője jelenhet meg. Idézik különböző szerepléseit és megnyilvánulásait, s Orbán szerint az állam eltűnésének és a létbiztonság megszűnésének felelőse a kormány, s ezen erős rendőrséggel kell segíteni, vagyis az állam erejének visszaszerzésével. A Magyar Nemzet talán nem is annyira tanácsadó értelmiségi beszélgetőtársként – mint előzetesen vártuk -, sokkal inkább a Fidesz fő vonalának követőjeként minősíthető. (A tanácsadói hajlandóság inkább a Népszavára és a Magyar Hírlapra lett jellemző.)

A Fidesz az állam barátjaként bontakozott ki a fenti időintervallumban az olvasó előtt, s emiatt a Jobbik az állam és a demokrácia határainak feszegetőjének pólusába kezd kerülni. A Magyar Nemzet olvasói mintegy receptet kaphatnak arra vonatkozóan, hogy a Fidesz mit akar az országgal, és mit akar a Jobbikkal. Mindenekelőtt ugyanis a kényszerszövetséget szeretné elkerülni, s ez már felér egyfajta elhatárolódással, még ha nem is olyan jellegűvel, amit a baloldal várna el, avagy az MDF kéznyújtásként ajánlott a Fidesznek.

Abban a vitában, hogy vajon honnan is a Jobbik szavazóbázisa, a Fidesz szimpatizánsakból, avagy a baloldali szavazókból, a Magyar Nemzet erősen abba az irányba próbálja tolni a közvélekedést, hogy a kiábrándult szocialista szavazókból. Míg a Népszabadságnál ez még elvi okoskodásként merül fel, a Magyar Nemzetnek mintha már érdekében is állna ezt a verziót erősíteni, miközben valójában nem ismerünk közvélemény-kutatást, mely erre a kérdésre pontos választ adna.

Egyetlen közvélemény-kutatás kerül ismertetésre, melyet a Századvég készített, és melyből csak annyi derül ki, hogy a magyar lakosság a Jobbik Eu-s képviseletének hasznosságát ambivalens módon ítéli meg, de mégis inkább pozitívan. (Ez valószínűleg a pártok és különösen a Fidesz iránymutatása után sokat változik majd, ezért inkább a szavazói bázis letesztelése lett volna hasznos és időszerű kutatási feladat.)

Általánosságban elmondható, hogy a Magyar Nemzet érzékeli a Jobbikban rejlő veszélyeket, mind az Eu, mind pedig a Fidesz vonatkozásában, fontos hírként kezeli a Fideszt ért sérelmeket, és jogi (sajtóperes) győzelmét a Jobbikkal szemben, de nyílt elutasítás és támadás nem tapasztalható. Pokol Béla írása is például csak azt boncolgatja, hogy a Jobbik vajon kap-e majd pénzügyi köröktől is támogatást, mert anélkül, csak az Internet adta lehetőségekkel, és a belső hierarchiájának stabilitásával nem érhet el tartós sikert. Az SZDSZ mélystruktúrájához tartozó médiaelittel sem rendelkező párt jövője ezért kétséges, olvasható a Magyar Nemzetben. (Jún. 18. 6.o.)

Magyar Hírlap

Az interneten az országos napilapok „Jobbik”-ra keresésekor csupán a Magyar Hírlapban találtunk képet, mely Vona Gábort ábrázolta (ide kattintva megtekintheti)

De nem csak a fényképek tekintetében „előzékenyebb” a lap, hanem abban a tekintetben is, hogy a leginkább hajlamos a Jobbik nézőpontjából ismertetni a helyzetet. Erre utal az interjún kívül Vona Gábornak az a beszámolója is, hogy nem volnának hajlandók a számukra liberálisnak tartott Fidesszel koalíciót kötni, vagy az összes lapban megtalálható esetről, mely szerint a Jobbik nem ad csak pénzért interjút, itt idézik be legpontosabban ennek indokát és hogyanját. Itt tiltakozhat a szélsőséges váddal szemben is a párt mondván, hogy nem cigányellenesek, hanem cigány bűnözés ellenesek, ami a cigányság érdeke is. Javulást a rendőrség és a csendőrség megerősítésétől várnak. (Utóbbi – ha nem is tudni meg a Magyar Hírlapból, hogy mi, mégiscsak más, mint a Fidesz ajánlata.)

A leadokban a Jobbik nemzeti radikálisként szerepel, sosem szélsőségesként, vagy szélsőséges jobboldaliként.

A Jobbik és a Fidesz konfliktus kérdésében a Magyar Hírlap hamar állást foglalt, talán Fricz Tamás ajánlása alapján. Nem tudni meddig tart ki a nézete mellett maga a szerző, vagy akár a lap, hiszen a pártok közti viszony gyorsan változik. A Magyar Hírlap következetes az előrehozott választások szorgalmazásában. (Ezt korábban kezdte el, mint maga a Fidesz, s már több elemzésünkben is beszámoltunk róla.) Van tehát példa arra a lapnál, hogy kitart egy elképzelés mellett. A Fidesz és a Jobbik egymásra figyelése melletti érv, hogy a két párt egyaránt nemzeti, valamint, hogy a Jobbik súlyánál fogva nem biztos, hogy megkerülhető. Fricz Tamás úgy fogalmazott, hogy nem elhatárolódni, mint inkább azt megvizsgálni „kéretik”, hogy miben értenek egyet, és miben különböznek.

Végezetül a lap belső munkatársa fogalmazza meg explicit módon a Magyar Hírlap pillanatnyi viszonyát a Jobbikhoz, és ez a kivárás. Az SZDSZ Jobbik naggyá tevésének kritikája után ezt olvashatjuk: „Nincs kedvem a Jobbikot minősíteni. A történelem eldönti, hova kerül.” (Máté T. Gyula rovatvezető, Jún. 18. 13.o.)

Népszava

A Népszava igyekszik az összes lehetséges eszközt mozgósítani, amellyel a Jobbik kiszorítható a közéletből. Ide tartozik a „antiszemita terroristák pénzelhetik” gondolatkör, ami egy szocialista politikustól ered.

A lap a legtöbbet foglalkozik a szélsőjobboldallal, szervezeteivel, törekvéseivel, veszélyeivel, s mivel a Jobbik összefonódik és együttműködik betiltás előtt állókkal, a Jobbikot sem „nemzeti radikálisként” aposztrofálják, sőt Stumpf ilyen jellegű megnyilvánulása mögött csak a Fidesz elbizonytalanodását látják. Megjelentetnek olyan összefoglalásokat, amelyek elérhetnék a társadalom többségének felelősségérzetét (pl. Árpád-sávos zászlók érzelmi következményeinek feltárása), de ezt a hatást csökkenti, hogy olvasótáboruk beszűkült azokra, akiket amúgy sem kell beoltani az antiszemitizmus ellen.

A vizsgálat során mivel csak olyan szövegeket néztünk, melyben a „Jobbik” szó előfordult, ezért a Jobbik előretörésének felelősségének elemzését is reméltük. Ám ilyen elemzés nem akadt, hír jellegű beszámoló is csak annyi, hogy Hankiss Elemér szerint ezért a két nagy párt a felelős. Az SZDSZ elhibázott kampánya még elemzési teret a Jobbik kontextusban nem kapott.

A lap arculatát meghatározó szerző, Gréczy Zsolt szerint az SZDSZ-t nem azért büntették, mert támogatta és támogatja a Bajnai kormány válságkezelését, épp ellenkezőleg, azért, mert kiléptek a koalícióból. Az érvelés meglepő, és jócskán gyengíti azt a gondolatot, ami pedig vita tárgyát sokkal inkább képezhetné, nevezetesen, hogy a Jobbik nem a szocialistáktól szerezte szavazóit, hanem a Fidesztől. (Amint azt láttuk, ilyen vita vagy közvélemény-kutatás a közéletünkben nincs is, mindegyik oldal azt a verziót mondja, amelyik neki kedvezőbbnek tűnik.)

Folytatja a Népszava az EP választások után is azt a stratégiát, hogy a Jobbik és a Fidesz kapcsolatát veszélyesnek tartja, és továbbra is azoknak a hangoknak ad teret, ahol az elhatárolódást követelik, mint például az önkormányzati együttműködések esetén.

A Népszava főbb szerzői, Bolgár, Gréczi, Debreczeni, s maga a lap is még inkább képviseli saját oldalának érdekeit, semmint dolgozza fel elemzői szinten a Jobbik előretörésének okát. Talán ebben a feldolgozó munkában hátrébb is tart, mint a többi orgánum.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója