A párt társadalmi bázisa legalább három nagyobb csoportra osztható: vannak a Fidesszel elégedetlen, radikálisabb politikát követelők, egy másik nem túl nagy, de számottevő csoportot alkotnak a kiábrándult baloldali szavazók, és van egy kisebb kemény mag, az igazi szélsőjobboldal, amely önmagában is meglehetősen széttagolt. Vannak köztük turanisták, őstradicionalisták, és még ki tudja hányféle, egymással is szembenálló csoportocska. Ha pedig valaki az EP-választás utáni napokban beleolvasott a Jobbikhoz közel álló kurucinfóba, láthatta, hogy már nem a szocialisták és szabad demokraták voltak a támadások első számú célpontjai, sokkal inkább a parlamenti jobboldal - mondta a Heti Válasz esszéistája.

Hozzáfűzte: a magaspolitikába integrálódás során erős a nyomás a konszolidálódás felé, ami egy radikális párton belül óhatatlanul a belső felszültségek felerősödéséhez vezet. Nyilvánvaló, hogy az üléstermekben, konferenciákon, főként Európában, de idehaza sem lehet ugyanazt a hangot használni, mint az utcán.

A Jobbik friss, mozgósító erejű nyelvezete mögött egyébként számos baloldali, antiglobalista, Amerika- és piacellenes gondolat húzódik meg, például, hogy "fizessenek a multik". Ebben a magyar szélsőjobboldal gyökeresen eltér nyugat-európai eszmetársainak egy részétől, amelyek kiállnak a szabad piac mellett.

A történész megjegyezte: több, a volt szocialista országokkal foglalkozó nemzetközi elemző megfogalmazta, hogy furcsa módon a térségben nincs olyan szélsőjobboldali szervezet, amelynek tevékenysége valamilyen módon ne állna összhangban Oroszország érdekeivel. De az ilyen feltételezések nyilvánvalóan az összeesküvés-elméletek kategóriájába tartoznak, és ha lenne is valóságalapjuk, azt a mozgatóerők természeténél fogva szinte lehetetlenség bizonyítani.

Ablonczy Balázs elmondta: a demokratikus jobboldal és az unióban elfogadhatatlan szélsőjobboldal közti határvonal meghúzása és folyamatos demonstrálása Nyugat-Európában magától értetődő és természetes. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra. Az 1980-as években a francia szélsőjobboldal és a jobboldal között sem volt meg ez a határ, és egyes esetekben a következő évtizedben is nehéz volt meghúzni. Nicolas Sarkozy kellett e stratégia kimunkálásához.

Magyarországon azonban most, amikor nagy szükség lenne rá, éppen azért olyan nehéz ez a demokratikus politikai nyilvánosság szempontjából oly fontos gesztus, mert a balliberális oldal annyiszor megbélyegezte és megalázta a jobboldalt azzal, hogy aktuálpolitikai okokból, teljesen indokolatlanul is unos-untalan elhatárolódásra akarta kényszeríteni - mondta a közíró.

Azokkal a félelmekkel kapcsolatban, amelyek szélsőjobboldali rohamcsapatokat vizionálnak az utcákon, a történész megjegyezte: ezt leginkább az idézheti elő, ha sokat beszélnek róla azok, akiknek ez a rögeszméjük vagy a riogatás áll az érdekükben. Ahelyett, hogy az egész demokratikus politikai közösség szembenézne azokkal a valós és égető problémákkal, amelyekre torz reakcióként szélsőséges válaszokat adnak a radikálisok és a társadalom őket követő kis, kétségbeesett vagy megtévedt csoportjai.
"Elég siralmas képet fest a mai demokratikus berendezkedés. A politikai osztály teljesítménye a rendszerváltás óta sokat romlott, választott vezetőink sok minden más mellett megfeledkeztek arról is, hogy vannak egyfajta pedagógiai, értékeket közvetítő funkcióik. Vegyük például a halálbüntetést, amelyet a rendszerváltáskor a politika a társadalom többségével szemben is mert megszüntetni, mert hitte, hogy ez a lépés egy európai értéket, az emberi jogok eszméjét erősíti. Mára kiveszni látszik a pártokból a magasztos elvek képviselete. A hatalom megszerzésének praktikus szempontjai a demokratikus erők szemében minden másnál fontosabbak, és ez meglátszik a szélsőségekhez és az általuk feszegetett problémákhoz való viszonyban is" - vélekedett a közíró.

Jó példa erre a cigánykérdés, melyet a Jobbik emelt be a politikába, erre korábban még a MIÉP sem vállalkozott. Sajnos, a különböző kormányok érdemben semmit nem tettek ebben a kérdésben, csak arra törekedtek, hogy megvegyenek egyes cigányvezetőket, látszatprogramokat indítsanak el, és így a politikai marketing szintjén kezeljék a problémát - jegyezte meg Ablonczy Balázs. A cigányok elleni gyilkos támadásokkal kapcsolatban a történész úgy vélekedett, fölösleges találgatásokba bocsátkozni és különböző politikai erőkkel kapcsolatba hozni a szörnyű bűncselekmény-sorozatot. Pillanatnyilag az az első számú kérdés, hogy a bűnüldöző és nemzetbiztonsági szervek miért nem tudják hatékonyan végezni a munkájukat.

Ablonczy Balázs szerint nem valószínű, hogy beindulna egyfajta gyűlöletbeszéd-verseny a jobboldalon, hiszen ebből a szempontból az uniónak mindenképpen lehet regulatív szerepe. Hozzátette: az unió számára bizonyára nem volt tanulságok nélküli, amikor a Jörg Haider vezette Szabadságpárt miatt szankciókat kívánt bevezetni Ausztria ellen, hiszen azok teljesen eredménytelenek maradtak. Ezek után az unió bizonyára nagyon óvatosan fog a tagállamok belpolitikájába, pártküzdelmeibe beavatkozni, de nyilván van egy olyan határ, amikor félreérthetetlen jelek fognak érkezni: eddig és ne tovább! E szempontból gyökeresen más a helyzet, mint az 1930-as években, amikor semmiféle európai integráció nem fékezte a szélsőjobboldal előretörését, sőt a európai hatalmi politika bénultsága, a nemzetiszocialista Németország felemelkedése és a szerencsétlen békeszerződések még elő is segítették azt - mondta.