Közlése szerint az évente ismétlődő, egy-két hónapos régészeti feltárásokon megfigyelt jelenségekből, leletekből számos következtetést lehet levonni. Az ásatási dokumentációk feldolgozását és a leletek restaurálását követő értékelés és elemzés több éven át tartó és több tudományágat érintő munka. Nem újkori jelenség, hogy minél gazdagabb egy település, annál több szemetet termel, az ezredéves szemét pedig a modern kutató számára kincs. Nem guberál, hanem igyekszik mindent összegyűjteni.

A leletek alapján Zalavár-Vársziget a honfoglalás előtt, a IX. században igen gazdag településnek számított. Ennek a korszaknak települési rétegeiben, illetve épületei körül hatalmas mennyiségű edénytöredéket és állatcsontot találtak. A honfoglalás után a Várszigeten megtelepedő, kisebb lélekszámú lakosság már jóval kevesebbet szemetelt - szegényebbek, takarékosabbak lehettek.

A régész nyomon követi a településkép változásait, vizsgálja az egyes épületeket és a lakosság tárgyi kultúráját. Az ásatási eredmények alapján felderítheti az egykori lakók közelebbi és távolabbi kulturális és kereskedelmi kapcsolatait. A történeti embertan - antropológia - a sírokban feltárt évezredes csontok alapján írja le az itt élt emberek fizikai jellemzőit, étkezési szokásait, leggyakoribb betegségeit, sérüléseit.

Az állatcsontokat az archeozoológusok szólaltatják meg: egy-egy háziállatfajta gyakorisága az állattenyésztési szokásokról, míg a vadállatok a környezetről tanúskodnak.

A gödrökből, kutakból zsákszámra kiemelt "földmintákból" kimosott növényi magvak segítségével meghatározható, hogy melyik évszázadban milyen haszonnövényeket termeltek elődeink, és milyen gyomnövények terjedtek el a vidéken. A kutatók együttes célja, hogy az egykori életről minél teljesebb képet rajzoljanak - az egyes emberről éppúgy, mint az egykori éghajlatról.

A IX. században Zalavár, akkori nevén Mosapurc - Mocsárvár - Nagy Károly birodalmához tartozott, a terület birtokosa a 830-as évek végétől Priwina és fia, Chezil volt. Uradalmuk központját Zalavár-Várszigeten építették ki. Az ásatások során feltárták a település templomait, temetőit, lakó-, gazdasági- és védelmi célokat szolgáló épületeit.

A sziget déli harmadában, a ma erdővel borított területen állt Priwina egykori udvarháza. Az árokkal és földsánccal védett erődítményben magántemplomot építettek, amelyet 850-ben Szűz Mária tiszteletére szenteltek fel. A térség pogány lakosságát az udvarházon kívül keresztelték meg, a 840-es évek elején épült Keresztelő Szent János templomban, amelyet a régészek tavaly találtak meg.

A keresztelőtemplom mellett található zarándoktemplom feltárása Cs. Sós Ágnes vezetésével már az 1980-as évek elején elkezdődött. A 850-es években ez a templom volt Kelet-Közép-Európa ma ismert legnagyobb Karoling-kori szakrális épülete.

A háromhajós, folyosókriptás bazilikát 855 táján a salzburgi érsek építtette: ácsokat, festőket, kőfaragókat küldött Mosapurcba, hogy Adrianus mártír ereklyéjét egy tiszteletre méltó zarándoktemplom őrizze.

A salzburgi érsek 860-870 között gyakran tartózkodott Mosapurcban; a zarándoktemplomtól délre található rezidenciát, a fából épült, emeletes palotákat 2007 nyarán tárták fel. A paloták mellett megtalálták a személyzet kisebb épületeinek maradványait, a palánkfallal körbekerített épületegyüttes udvarán pedig egy kőlapokkal bélelt kútra bukkantak.

A honfoglaló magyarok 900-901-ben szállták meg a Dunántúlt, de Zalavár-Vársziget a XI. században is megőrizte központi szerepét. A Karoling-kori sáncok még abban a században is jó állapotban lehettek, ezeket felhasználva települt ide Zala megye ispáni központja.

Priwina egykori magántemploma lett a magja az 1019-ben megalapított Szent Adorján monostornak, az egyik első magyar bencés monostornak. Az ispánság népei számára a XI. század közepén a monostortól északra templomot építettek. Alapjain ma egy kápolna áll, amelyet 1996-ban Szent István tiszteletére szenteltek fel. A Szent István emlékmű dombja alatt pedig egy XIII. században emelt toronyszerű épület maradványai rejtőznek. A monostort a török időkben várrá alakították át és végvárként működött egészen 1702-ig.

Zalavár-Várszigeten a Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében 1948 óta végeznek régészeti kutatásokat. A programba 1994-től a Magyar Tudományos Akadémia is bekapcsolódott. Az ásatások vezetője Szőke Béla Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Régészeti Intézetének főmunkatársa és Ritoók Ágnes, a Nemzeti Múzeum régésze. A Nemzeti Kulturális Alap idén 1,5 millió forinttal támogatja a feltárást, amelyen részt vesznek az Eötvös Lóránd Tudományegyetem régészszakos hallgatói. A kutatók munkáját helyi munkások segítik.