Egy rendelet

Szeptember elsejétől életbe lép az új szlovák nyelvtörvény, amely erősen sérti a felvidéki magyarok érdekeit - no meg az EU-normákat is. Mi (magyarok) ezért hőbörgünk, de semmilyen eredményes lépést nem tudunk tenni ellene, még legfelsőbb szinten sem.

Pedig ezúttal nem az van, hogy csak az MKP-nak vagy a magyaroknak nem tetszik valami: a szlovák ellenzék, civil szervezetek és a legnagyobb szlovák liberális napilap (Sme) is kikelt az üggyel kapcsolatban. Utóbbi azt is megjegyzi, hogy ”ennek a törvénynek az elfogadását a két kormányfő évek óta várt találkozása előtt nem lehet másképpen értékelni, mint a (szlovák) kormánykoalíció végtelen arroganciájaként".

No igen, itt jön képbe a találkozó, amely már jó ideje húzódik, és amely Balázs Péter, új külügyminiszter fellépése révén végre-valahára utolsó stádiumába ért. "Július elejére tervezett találkozóm budapesti partneremmel, Bajnai Gordonnal attól függ, hogy mikor erősíti meg a végleges időpontot a magyar fél. Csak tőlük függ, mikor kerül sor az eszmecserére.” -közölte szerdán Robert Fico, szlovák kormányfő, majd hozzátette: „Már többször hangsúlyoztam, hogy a magyar kormányfővel bármikor, bárhol és bármiről hajlandó vagyok tárgyalni”.

Magyar tántorgás

Nos, Fico szokás szerint hajlandó lenne tárgyalni és várhatóan szokás szerint nem engedne a negyvennyolcból. Ám leülni beszélgetni, legalább egy kicsit közelíteni az álláspontokat, még mindig jobb megoldás, mint az, amin most épp Bajnai töri a fejét.

A magyar kormányfő szerint a nyelvtörvény nem csak a szlovákiai magyarokat, hanem a magyar-szlovák viszonyt is sérti, így „át kell gondolni, hogy mikor van értelme a kétoldalú kormányfői találkozónak.” Szabadfordításban: épp azon tanakodnak, hogy lemondják-e, vagy sem.

Vegyük át mit érnénk a lemondással: semmit. Még jobban kifejeznénk azon hőbörgésünket, hogy ez nagyon nem jó. Ezzel csak az a baj, hogy a Fico-kormányt annyira hidegen hagyja a magyar hőbörgés - hangerőtől függetlenül - mint amennyire a magyar politikusokat, az, ha korruptnak nevezik őket. „Kikérem magamnak!” - mondják felháborodva, majd mennek tovább, mintha misem történ volna. Elvégre megszokták.

Ráadásul a találkozó lemondásának „fegyverével” túl sokat éltünk már, amire a szlovák külügyminiszter, Miroslav Lajcák fel is hívta a figyelmünket: "Nem lennék meglepve, ha a nyelvtörvény elfogadása ürügyül szolgálna a látogatás elhalasztására. Ha ez első ízben történne meg, érdemes lenne elgondolkodni rajta". Tehát a lemondás duplán lenne ballépés - bár az effajta tények ritkán jutnak el kormányunk tudatáig, üljön akárki is a legfőbb bársonyszékben.

Mi van, ha megyünk?

Addig rendben van, hogy a lemondás a fogadásokra költött pénz megspórolásán kívül semmi jóval nem kecsegtet - de mi lenne a jó abban, ha megyünk? Példának okáért sokkal erőteljesebben tudtukra adhatnánk rosszallásunkat, mintha itthon maradnánk - már ha mindenképpen ez minden vágyunk. Megkérdezhetnénk például, hogy „hogy a hímvesszőbe is gondoltátok ezt az EU-alapelv ellenes nyelvtörvényt?”, vagy „ nem akartok néha szájkosarat tenni Slotára? Túl sokat ugat...” Esetleg „ hol vannak azok a híres, futballmeccsen készült felvételek, amely a szlovák rohamrendőrség jogos fellépését igazolja?”.

Persze lehetne békülősre is fogni a hangsúlyt: gazdasági együttműködést emlegetve, hangsúlyozva egy kicsit hazánk elkövetkező EU-s elnökségét - hátha ez megváltoztatja némileg a nyelvtörvény sorsát is. Egyszóval bármelyik utat is választanánk, magával a nyelvtörvénnyel - de ami lényegesebb, az egész mélyhűtőben lévő szlovák-magyar viszonnyal - több és eredményesebb dolgot lehetne tenni, mintha durcásan meresztenénk itthon a hátsónkat. Reméljük Bajnai idejében észbekap.