A vagyonadó bevezetésekor egyre népszerűbbnek tűnő ötlet az egyik népszerű reggeli rádióműsorban hangzott el. Egy oda betelefonáló férfi azt állította, hogy mivel megunta a kötelezettségeket, a modern értelemben vett röghöz kötést, ezért váltott: jelenleg egy minden igényt kielégítő lakókocsiban él és élvezi. Véleménye szerint így egyrészt kellően mobilis az élete, másrészt nem kell viselnie egy lakás fenntartásának költségeit sem.

Tényleg könnyebb lenne-e az életünk bejelentett lakcím nélkül?

Se bankszámla, se egészségügyi ellátás?

A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1993. évi LXVI. törvény szerint lakóhelynek kell tekinteni az alábbiakat: „annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él. A lakcímbejelentés szempontjából lakásnak tekintendő az az egy vagy több lakóhelyiségből álló épület vagy épületrész, amelyet a polgár otthonául használ, továbbá az a helyiség, ahol valaki szükségből lakik, vagy – amennyiben más lakása nincs – megszáll”.

A lakcímet, lakcímelhagyást illetve a lakcímváltozást be kell jelenteni az illetékes hatóságnál. Előfordulhat azonban az, hogy valakinek üres lesz a lakcímkártyája, illetve az is, hogy egyáltalán nincs lakcímkártyája.

S itt kezdődnek a gondok. A lakcím hiányában ugyanis egy sor dolgot egyszerűen nem lehet elintézni.

Egészen az idei évig az egészségügyi ellátást például csak a rendezett jogviszonnyal rendelkező embernek a lakcím szerint illetékes egészségügyi intézményben lehetett kérni.

A társadalombiztosítási jogszabály azonban egyértelműen kimondja, hogy a hajléktalan ember jogosult az egészségügyi ellátásra. Ezt az ellentmondást már Szabó Máté ombudsman is szóvá tette:

„Ha a hajléktalan orvoshoz fordul, vagy gyógyszert váltana ki, jó esetben csak figyelmeztetik, hogy rendezetlen az egészségbiztosítási jogviszonya, rosszabb esetben megtörténhet, hogy nem kap kezelést. Ugyanakkor azonban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem fogadja el a lakcímkártyát a hajléktalanság igazolásaként”.

Az OEP az ombudsman jelentése nyomán változtatott az eddigi gyakorlaton és közölte, hogy „egészségügyi szolgáltatásra jogosultként kell feltüntetni azt a hajléktalan személyt, aki a hajléktalanság tényét a településszintű lakcímbejelentés alapján kiállított lakcímkártyával igazolja”.

A megoldás tehát az, hogy mindenképpen szerezzünk be egy „minimál” lakcímkártyát, amin legalább egy településnév szerepel.

Persze az ombudsmani jelentés sem szólt arról az „extrém” esetről, amikor ilyen sincs, így ha nincs vagy üres a lakcímkártyánk, akkor még a méltányosabb változat szerint sem illet meg minket semmiféle egészségügyi ellátás.

Egy másik dolog a bankszámla megnyitása. A számlanyitásnál ugyanis szükség van bizonyos adatokra, melyek nélkül meg kell tagadnia a pénzintézeteknek a számla létrehozását, a lakcímadat is ilyen.

Bankszámla hiányában az ember nem juthat hozzá sem a keresetéhez, sem pedig a különböző (állami vagy önkormányzati) támogatásokhoz, illetve segélyekhez.

A Pénzügyminisztérium erre vonatkozó korábbi közleménye szerint a lakcím nem akadálya a számlanyitásnak (azt tehát nem lehet megtagadnia a banknak az annak hiányára való hivatkozással), viszont technikailag gyakorlatilag kivitelezhetetlen az, hiszen az adatokat meg kell adni a számítógépes rendszerben.

Sokunkban felmerül ilyenkor a kérdés: de hát akkor a hajléktalanok hogyan oldják ezt meg? A válasz egyszerű: a hajléktalanszálló címére jelentkeznek be, s így már el tudják ezt intézni.

De mi van azokkal, akik nem laknak a szállón? Egyes vélemények szerint – s ezt a különböző hivatalok is megerősítették – , a hajléktalan emberek megjelölhetnek egy településnevet lakcímként. (Ezzel az a baj, hogy a számlanyitáshoz minden egyes lakcímadatot meg kell adni, így ez a probléma nem orvosolható.)

Elérhetetlenek lennénk – legalábbis egy darabig

Sokak számára lehet vonzó a következő eshetőség: amennyiben nem lenne lakcímük, úgy senki sem tudna nekik üzenetet, levelet, csekket (!) küldeni.

Ennek az lenne a következménye, hogy semmilyen hivatalos szerv (bíróság, ügyészség, rendőrség, APEH stb.) nem találna minket.

A fenti példánál maradva: jól kereső, dolgos emberként nem kellene adóbevallást sem készítenünk. Az APEH ugyanis hiába szerezne rólunk tudomást (például a munkáltatónktól vagy más forrásból), nem tudná a címünkre kézbesíteni a felszólításokat. Persze az más tészta, hogy egy bizonyos idő elteltével – mondjuk ha az adott ügy eljut a végrehajtási szakba – már a rendőrség segítségével előállíthatóak lennénk. Amíg azonban nem jut el az igazságszolgáltatás elé az ügyünk, kereket oldhatunk (kérdés persze, hogy ez megéri-e és ez mennyire számít szabad életnek onnantól).

Gyakorolhatnánk a választójogunkat?

Az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy gyakorolhatnánk-e a választójogunkat akkor, ha nincs lakcímünk? A választójog ugyanis alkotmányos jog, s elvileg nem szabhat gátat annak az, hogy éppen nincs lakcímünk.

A rendszerváltás után több választáson keresztül is az volt a választási bizottság álláspontja, hogy a lakcím hiánya miatt „a szavazásban akadályozottnak” kell tekinteni a hajléktalanokat. Ezt azonban az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányosnak, így a legutóbbi, megváltozott álláspont szerint már szavazhatnak a hajléktalan emberek is.

Ennek azonban van egy feltétele. Mégpedig az életvitelszerű tartózkodási hely bejelentése, ami konkrétan egy várost vagy fővárosi kerületet jelent. Az ilyen, ún. települési szintű lakóhely létesítésekor a település jegyzője felveszi a választópolgárt a választói névjegyzékbe, s a választópolgár megkapja az ajánlószelvényt is. Aki települési szintű lakóhellyel rendelkezik, csak a jegyző által kijelölt szavazókörben szavazhat.

Ezek után mindenki döntse el maga, hogy megér-e neki ennyi „kis kellemetlenséget” a végtelenül szabad élet ígérete.