Ősök bölcsessége

Nagyapámnak volt egy mondása: a jó magyar ember sokat dolgozik, sokat iszik és sokat cigizik! - legalábbis az állam szerint. A kijelentés, valamilyen olyan alapigazságon alapul, hogy a munka növeli GDP-nek nevezett, istenként tisztelt számot, és azzal keresel is annyi pénzt, hogy az államnak ne kelljen eltartani - sőt, még a szenvedélyeidet is meg tudod fizetni. Az alkohol és a cigaretta ekképp megvásárolható, így élhetsz a szenvedélyeidnek - mellesleg ezeket az árukat annyi adó terheli, hogy a kereseted jó részét visszafizeted az államnak. A szerek mellékhatásait tekintve pedig nem fogod megélni a nyugdíjas kort, így az államnak megint csak nem kell téged eltartania.

Valószínűleg ismerik ezt a kormányon lévő szocialista politikusok is - ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy olyan embereknek akarnak többet adni, akik a pénz nagy részét eme két élvezetre költenék. Ehhez persze kellett egy olyan persely, amelyből kampány előtt lehetett „nem-egészen-a-párt-nevében-de-mégis” kisebb összegeket osztogatni. Elnevezték ezt a perselyt krízisalapnak.

Nem kell nektek olcsóbb áram!

Volt ebből botrány. Lefejezték érte például a PSZÁF-et, összecsaptak a bankokkal -, de legalább rá lehetett fogni a Fideszre, hogy mocskos kurafik, akik képtelenek adakozni a szegényeknek. Csakhogy a persely egyik, nem is annyira jelentéktelen alapja az az összeg, amit egyébként megkapott volna MINDEN elektromos áramot használó magyar ember.

Ugyanis a három nagy áramszolgáltatónak jelentős „extraprofitja” lett tavaly, valamint az áram nagykereskedelmi ára le is csökkent - hogy akkor miért drágul mégis az áram, azt mi is kérdeztük., de nem jött rá világos válasz.

Végülis lett egy szép kis összegük, amit nem tudnak úgy elrakni, hogy abból irtózatos botrány ne lenne. Ez nagyjából ötmilliárd forintot jelent.

Így még anno született egy kormányrendelet, amely értelmében az összeg negyven százalékából azoknak a tartozását kellene kiegyenlíteni, akik nem bírtak fizetni az áramért, a maradék hatvan százalékot pedig szétosztották volna a fogyasztók közt - ami a havi számla végösszegének csökkentésében jelent volna meg. Csakhogy most ezt a hatvan százalékot betették a krízisalapba, hogy a „ténylegesen rászorulók” kapják azt meg.

Miért baj?

A dolog azért rettentő visszás, mert így a kormány duplán támogatja azokat, akik egy szolgáltatásért nem fizettek - hisz aki még az áramszámlát sem tudja kifizetni, az valószínűleg részesül a krízisalapból is - ellenben azt nem, aki fizet is a szolgáltatásért. Ezzel az erővel azt is mondhatta volna, hogy nyugodtan maradj otthon segélyen, majd eltart az, aki dolgozik. Ez a fajta mentalitás azonban már eddig is bicskanyitogató volt az átlagember számára.

Igaz, az összes fogyasztóba bele tartozik a bankigazgató, Gyurcsány Ferenc, a Tesco üzletei és Kiszel Tünde is. Azonban ez csak a fogyasztók egy nagyon kicsi hányada. Sokkal fontosabb, hogy benne van a munkájával családját fenntartó családfő, kinek életszínvonala a válság és a megszorító-intézkedések hatásra jelentősen csökkent. Benne van a csődközelbe jutott vállalkozó, kinek némi támogatás talán a túlélést jelentené. És benne van a minimálbéren dolgozó droid is, kinek a minimális hozzájárulás azt jelentené, hogy abban a hónapban tudna venni magának egy új ruhát.

Azt meg ugye nem kell ecsetelni, hogy a több vállalkozás, jobb életszínvonal és nagyobb belső kereslet kifejezetten azok a dolgok, amiket a válság sújtott, és amiknek növekedésével a recesszió is megállítható lenne.

Ellenben, a különösen rászorultak (pontosabban azoknak nagy része), akiknek a takarékossági lépései legtöbbször enyhén szólva is logikátlanok, valószínűleg pár hét alatt elisszák, elszívják, vagy eljátsszák a krízisalapból nyert összeget - igaz, növelve ezzel az állami adóbevételeket. Mert ők jó magyar állampolgárok, így nekik ez jár.