Véget ért a vívó Európa Bajnokság a bulgáriai Plovdivban. A magyar válogatott megfiatalított csapata összesen három érmet szerzett. A szúrófegyverek közül a párbajtőr jól, a tőr elfogadhatóan teljesített, míg az egyetlen vágófegyvernem, a kard képviselői jócskán elmaradtak a várakozásoktól.

Ha azt vesszük, hogy a tavalyi kijevi EB-ről összesen két aranyéremmel, ugyanennyi ezüsttel, valamint egy bronzzal tértünk haza, a Plovdivi termés (egy arany és két bronzmedál) igencsak szűkösnek mondható. Ugyanakkor a Magyar Vívó Szövetség vezetői már az esemény előtt bőszen hangoztatták, hogy az idei kontinensbajnokság elsősorban a fiatalításról, a csapatépítésről szól, az eredményesség csak másodlagos lesz. (A hivatalos szólamokkal csak a párbajtőr szakágért felelős Kulcsár Győző ment szembe, aki azt mondta, kiutazni a sem érdemes annak, aki nem akar nyerni.) Való igaz: nyolc újonccal nekivágni egy világversenynek még olimpiai utáni évben is igen merész húzásnak számít.

Ezzel együtt az előremenekülő nyilatkozatok ellenére a hazai közvéleményt – különösen a csúfos olimpiai szereplés után – joggal érdekelheti, hol tart manapság a Magyar Vívóválogatott, sikerült-e a fejekben túllépni Pekingen, a viharos szövetségi kapitány választásokon, az MVSZ-t sújtó pénzügyi válságon? Füleky Andrással, a Szövetség ügyvezető igazgatójával a Plovdivi repülőtéren már az októberi, Antalya-i világbajnokság tükrében értékeltettünk…

Füleky úr, mindent egybevetve hogyan értékelné a magyar vívóválogatott plovdivi szereplését?

A magyar csapat egy aranyat és két bronzérmet szerzett, az előzetes várakozás pedig ugye három medália volt. Ez a mostani pekingi szerepléshez képes mindenképpen előrelépés. Abban a tekintetben is, hogy nyolc újoncot tartalmazó, teljesen megfiatalított csapat volt. Nagyon bíztató a férfi párbajtőrözők csapatgyőzelme, ezzel együtt pedig egy nagyon tanulságos EB-n vagyunk túl. Az egyéni teljesítmények tekintetében azonban néhányan elmaradtak attól a helyezéstől, amit vártunk.

Mik azok a bizonyos a tanulságok?

Ami kifejezetten csalódást okozott, az a férfi kard egyéni volt…

Valamint, ha már itt tartunk, a női kard egyéni is. Egyáltalán nem volt magyar kardozó a legjobb tizenhat között Plovdivban, a csapatversenyeken pedig mindkét egység lecsúszott a dobogóról.

Igen, el kell ismerni, hogy kardozóink szereplése mindenképpen visszafogottabb, mint amire reálisan számíthattunk.

Az okok?

Nézze, túlságosan mély értékelésbe még nem kezdtünk, lévén, hogy tegnap este fejeződött be az EB, most pedig épp úton vagyunk hazafelé. Az biztos, hogy sok olyan vereségünk volt, amikor egy tussal kaptunk ki, ezek oka pedig sok minden lehet a rossz összpontosítástól kezdve, a nem megfelelő idegi- vagy erőállapotig. Az idegi felkészítés változatlanul sarokpontunk.

Érdekes és öröm hallgatni ezt az okfejtést, mert azt sugallja, hogy nem a balszerencsére fogják a sok egytusos vereséget.

Egy tussal kikapni és nem kerülni nyolcba nyilvánvalóan balszerencse is. De például a férfi párbajtőrcsapat a mindvégig szenzációs teljesítményével éppen a csodálatos koncentrációs képességét bizonyította. Azt gondolom, hogy az újonnan bevezetett felkészülési elemeket ezen a téren tovább kell vinni.

Beszéljünk az újoncokról. Hogy látja, hogy sikerült a fiatalok bemutatkozása?

Vegyes a kép. Általánosságban azt gondolom, hogy folytatódik az a tendencia, amit már az utóbbi években is megfigyelhettünk, hogy az eredmények hatvan százalékát a párbajtőr szakág hozza. Ezen az Európa Bajnokságon például ez úgy nézett ki, hogy a huszonöt pontunkból tizenötöt ők szereztek, a kardozók hatot, a tőrözők pedig négyet.

Végezetül: hogy áll össze a válogatott további programja?

Most augusztus közepéig a pihenésé lesz a főszerep, és utána elkezdjük a felkészülést a világbajnokságra Budapesten, illetve a Tatai Edzőtáborban.