Izland mindenkit leelőzhet

A leghamarabb minden bizonnyal Izland csatlakozhat az európai integrációhoz. Még egy éve is teljesen elképzelhetetlen lett volna a szigetország csatlakozása, mára azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Korábban az izlandiak még hallani sem akartak az EU-ról, bár tagjai voltak az Európai Gazdasági Térségnek, s elég sok uniós elvet kötelezőnek ismertek el magukra nézve.

Az északiak azonban jól elvoltak a szigeten. A főként halászatból (és a hozzá kapcsolódó feldolgozóiparból) élő vikingek egyáltalán nem szerették volna megosztani a többi uniós országgal a piacukat. A gazdasági válság következtében azonban álláspontjuk radikális megváltoztatására kényszerültek.

A gazdasági válság első áldozata volt Izland. A rendkívül magas amerikai kockázati tőke kitettség miatt az ország gyakorlatilag csődbe ment és fizetésképtelenné vált. A tavaly őszi események miatt azóta is a IMF-köldökzsinóron élő Izland vezető politikusai ezért felvetették, hogy a szinte elértéktelenedett nemzeti valutájuk helyett bevezessék az eurót, illetve a jövőbeli nagyobb védettség miatt csatlakozzanak az Unióhoz. S bár a legtöbb elemzés azt mutatta, hogy az európai integrációhoz való csatlakozási kedv jelentősen megemelkedett, az izlandi parlament még így is csak szűk többséggel szavazott a tagfelvételi kérelem benyújtása mellett. A kormány ezután rekordgyorsasággal beadta a kérelmet a soros uniós svéd elnökségnek.

A bővítési biztos sietett leszögezni, hogy nem fognak kivételezni velük, bár „meggyorsítja a tárgyalásokat az a tény, hogy Izland több követelménynek már most is eleget tesz”. Szakértők és politikusok szerint a szigetország 2011-ben csatlakozhat az EU-hoz.

Határok nélkül az Adriára

Amíg Izland nem adta be a csatlakozási kérelmét, mindenki biztosra vette, hogy Horvátország lesz az Európai Unió 28. tagállama.

A csatlakozási tárgyalások Horvátországgal haladnak a legjobban, akár már az idén le lehetne zárni az összes tárgyalási fejezetet. Egyetlen egy tényező nyújthatja tovább a folyamatot: az, ha Szlovénia megmakacsolja magát és ismét előveszi a még lezáratlan országhatár-kérdést.

Horvátország és Szlovénia megegyezése ugyanakkor nem oldja meg a régió problémáit. Hasonló, sőt jóval nehezebben áthidalható szakadékok tátongnak a Nyugat-Balkán csatlakozási folyamata mentén. A pár éve még háborús övezetnek számító balkáni országok között még mindig bonyolult érdekkonfliktusok léteznek, s ezek miatt a felvételük hatalmas nehézségekbe ütközik.

A horvát-szlovén határvita sem egyedi a régióban, mert például Horvátország és Bosznia-Hercegovina között sincsenek még nemzetközi szerződésben rögzített határok.
Egyes EU-tagállamok sem elégedettek maradéktalanul a horvátokkal.

Többen fenntartásukat fejezték ki amiatt, hogy az Unió megnyitná Horvátországgal az „Igazságszolgáltatás és alapvető jogok” című tárgyalási fejezetet. A hágai Nemzetközi Törvényszék is kritikával illette Horvátországot, mivel a kérése ellenére nem adott át néhány kulcsfontosságú katonai dokumentumot. (Például az 1995. augusztusi Vihar Hadművelet aktáira az három horvát háborús bűnös – Ante Gotovina, Ivan Cermak és Mladen Markac – ellen zajló eljárásban lett volna szükség.) Horvátország azonban nem tágít: kitart azon álláspontja mellett, miszerint ezek a dokumentumok részben soha nem is léteztek, részben pedig megsemmisültek.

Főleg Szerbiának kell még fejlődnie

Hivatalosan tagjelölt státuszban van még Macedónia is, bár a tárgyalások olyan lassan haladnak és az országnak annyi elmaradása van, hogy valószínűleg előbb-utóbb „beéri” őket Montenegró és Albánia.

Az Európai Bizottság a napokban egyhangúlag fogadta el a javaslatot arról, hogy Szerbia, Montenegró és Macedónia polgárai a jövő év elejétől vízummentesen utazhassanak az Európai Unióba.

A három balkáni ország polgárainak életét megkönnyítő javaslatról még szavaznia kell az EU miniszteri tanácsának és az Európai Parlamentnek is. Erre várhatóan az idén novemberben kerül sor, addig azonban ezeknek az országoknak még egy sor elvárásnak kell megfelelniük.

A legtöbb elvárás a szerbekkel szemben fogalmazódott meg. Szerbiának például végre kézzelfogható bizonyítékokat kell szolgáltatnia a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harcról szóló törvény hatékony végrehajtásáról. Emellett el kell fogadnia és alkalmaznia kell a bevándorlást szabályozó nemzeti stratégiát, s októberig szavatolnia kell a koszovói határ ellenőrzését az EU koszovói rendészeti és igazságügyi missziójával (az EULEX-xel) és a koszovói rendőrséggel együttműködve.

A kétségtelenül igen kemény feltételek mellett is bizakodóak az uniós tisztségviselők. Legutóbb Olli Rehn, az unió bővítésért felelős biztosa is megerősítette: „az Unió támogatja Szerbia uniós ambícióit”.

Olli Rehn a követelményekhez még azt is hozzátette, hogy elvárják: Belgrád tegyen meg mindent annak érdekében, hogy elmélyítse el a nyugat-balkáni régióban folyó együttműködést, mely fontos része az integrációs felkészülésnek. (Koszovó függetlenségének kikiáltása óta feszült a viszonya Szerbiának a szomszédaival.)
Rehn emellett „eldalolta” a régi nótát is: Szerbiának teljeskörűen együtt kell működnie a hágai Nemzetközi Büntetőtörvényszékkel a háborús bűnösök felkutatása érdekében. (Ez valójában – Radovan Karadzsics elfogása óta – egyetlen személyre vonatkozik, mégpedig Ratko Mladics letartóztatását és kiadatását jelenti.

Ez utóbbi feltétel annyira fontos követelmény, hogy jelenleg csak ez akadályozza meg a csatlakozási tárgyalások megkezdését és így a hivatalos tagjelöltté válást. Szerbia ugyanis 2008 áprilisában hiába írta alá az EU-tagjelölti státusz elnyerésének előfeltételeként számon tartott Stabilizációs és Társulási Megállapodást, az a mai napig nem léphetett életbe. Egyetlen ország akadályozta ezt meg eddig, mégpedig Hollandia.
A hollandok ugyanis nem hajlandóak a dokumentumot ratifikálni addig, amíg a szerb hivatalok vonakodnak segíteni a hágai törvényszék munkáját.

Törökország egyre csak távolodik

„Az Európai Unió elképzelhetetlen Törökország nélkül, és súlyos hiba lenne az unión kívül tartani ezt az országot” – vélekedett Silvio Berlusconi olasz kormányfő néhány hónapja.

Hiába azonban az egyes tagállamok felől jelentkező szimpátia, az Unión belüli jelentős török- (és iszlám)ellenesség úgy tűnik, egyre távolabb sodorhatja az országot az európai integrációtól.

Olli Rehn szerint jól haladnak a tárgyalások, mert még az idén „túllépheti az egyharmadot azon fejezetek aránya, amelyekről az Európai Unió tárgyalásokat kezd Törökországgal majdani csatlakozásának előkészítéseképpen”.

Ez azonban nem tekinthető sikernek, mert a 2005 ősze óta tartó csatlakozási tárgyalások során eddig mindössze 11 témakörben kezdődtek meg az egyeztetések (összesen 34 fejezet van).

A lassúságnak több oka is van: egyrészt egyes tagállamok (pl. Ciprus és Görögország) ellenkezése miatt, másrészt pedig azért, mert az Európai Bizottság lassúnak ítélik a török reformokat.

Pedig Törökország igyekszik több gesztust is megtenni. Ilyen volt például az, amikor a napokban kijelentették, hogy mindenképpen csatlakoznak a Nabucco gázvezetékhez.


Láthatjuk tehát, hogy egészen eltérő intenzitással folynak az integrációs tárgyalások. A bővítés sorrendje valószínűleg a következőképpen fog kinézni: 1. Izland, 2. Horvátország, 3. Szerbia, Montenegró és Macedónia (esetleg még Albánia), 4. Koszovó és Bosznia-Hercegovina (bár jelenleg még a két ország jövője is kérdéses), 5. Törökország (ha egyáltalán felveszik).