Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára az MTI-nek elmondta: az új kategóriákat, amelyek a fogyasztók jobb, egyszerűbb és átláthatóbb tájékoztatását szolgálják, az európai uniós borpiaci reform második szakaszának hatályba lépésével vezették be Magyarországon. Bevezetik az oltalom alatt álló eredet-megjelöléses borkategóriát, amelybe tartozhat a védett eredetű bor, továbbá a meghatározott termőhelyről származó bor is.

Ennek minősége és jellemzői alapvetően vagy kizárólag egy adott földrajzi környezetnek és ahhoz kötött természeti tényezőkhöz köthetőek. Ez a minőség kizárólag az adott földrajzi területen, az ott termett szőlőből készülhet.

Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borkategóriába a meghatározott termőhelyről származó minőségi bor, valamint a tájbor kerülhet. Ebbe a kategóriába olyan különleges hírnévvel vagy egyéb jellemzőkkel rendelkező borok tartoznak, amelyek e földrajzi eredethez kapcsolhatók, és legalább 85 százalékban a földrajzi területen termett szőlőből készültek. A készítését az adott földrajzi területen végzik. A földrajzi jelölés nélküli borkategóriába az asztali bor, a tájbor, valamint az úgynevezett minőségi bor szintén bekerülhet. Ebbe a kategóriába tehát lényegében minden bor besorolható.

A szakember emlékeztetett arra, hogy eddig Magyarországon négy borkategória létezett. Az úgynevezett védett eredetű bor meghatározott, történelmi tradíciójú termőhelyről származott, és előírt minőségi paraméterekkel rendelkezett. Szintén a fogyasztók által elismert csúcskategória volt a meghatározott termőhelyről származó minőségi bor. Tájbornak nevezték azt a kategóriát, amely egy-egy tájegységre vagy termőhelyre volt jellemző, ám jelentős mennyiségben állították elő. Asztali bornak pedig az a bor számított, amely nem volt köthető termőhelyhez, ám forgalmazása szintén nagy mennyiségben történt.