- Érzékelhető már a válság a hajléktalanszállók forgalmán?

- Pontos adataim nincsenek, de a Menhely Alapítvány nemrég készített egy kimutatást, amely szerint heti szinten úgy harminccal nőtt a regisztráltak száma. Elsősorban azok jelentek meg, akik már eddig is a hajléktalanság peremén éltek. Például olyanok, akik az építőiparban dolgoztak feketén, és albérletben vagy inkább „ágybérletben” találtak otthonra. Hogy a középosztály alját mikor éri el a hullám, ez egy következő kérdés. Hozzáteszem, mi már 2007-ben jeleztük, hogy óriási gondok vannak a banki jelzáloghitelekkel Magyarországon. Erre alapozva szoktam azt mondani, hogy úgy ért minket a válság, mint amikor egy kamion belerohan egy tömegbalesetbe. Egyet azonban tisztázni kell: a lakásvesztés még nem jár hajléktalansággal, hiszen a hajléktalanság a társadalmi kapcsolatok teljes hiányát feltételezi.

- Meg tudja mondani, mennyi szabad kapacitása van jelenleg a hajléktalan ellátó rendszernek?

- Általánosságban elmondható, hogy „csúcsra van járatva” a rendszer. Különösen igaz ez a téli időszakra. De nem is ez a legnagyobb gond. A helyzet ugyanis az, hogy nagyon gyakran maguk a hajléktalanok utasítják el a szállásokat. Ez azt jelzi, hogy a rendszer nem feltétlenül tud választ adni a hajléktalan emberek problémáira. Nincs például olyan szálló Magyarországon, ahová kutyával be lehetne menni. Ezzel együtt szerintem szükség lesz a szállók kibővítésére az elkövetkező időkben.

- Hány fedél nélküli ember élhet ma az országban?

- Nincsenek megbízható adataink. Az évenkénti hajléktalanszámlálást jó szándékú, de alkalmatlan módszernek tartom, mert még azokat sem tudjuk vele számításba venni, akiket látunk az utcákon. Ráadásul még a hajléktalanság fogalma sem határozható meg egyértelműen. Nyugat-Európával ellentétben itthon csupán a klasszikus, nagyvárosi hajléktalansággal foglalkozik a szakma, s még ezt sem tudja megoldani. Az biztos, hogy százezer körülvan azoknak a száma, akik az utcán vagy az „utca közelében” élnek Magyarországon.

- A kormány elég érzékenységet mutat az elesettek iránt?

- Azt gondolom, hogy a kormány kapkod, és még ha érteni véli is a dolgokat, nem érzi azok társadalmi súlyát. Másképp szólva nem látja az embert a háttérben. A banki lobbinak lényegesen nagyobb befolyása van ma a kormányra, mint a szociálisnak. Be kellene látni, hogy nincsenek fekete vagy fehér válaszok a kihívásokra. Személyre szabottan lehet csak megoldani az emberek problémáit. A kormány azt nem ismeri fel, hogy a válságnak nem a gazdasági, hanem a szociális része lesz elhúzódó. Mi nemrég elindítottunk egy modellprogramot Hitel-S néven, amely azt akarja igazolni, hogy sok látványos családi összeomlásvisszafordítható lenne, s még a bankok sem járnának rosszul.

- Mit gondol, a hajlandóság vagy a kapacitás hiányzik a kormány részéről?

- Szerintem kapacitás. Nézze, én nem vagyok olyan rossz véleménnyel a politikusokról, mint az emberek általában. Egész egyszerűen azt gondolom, hogy ennek a kormánynak túl nagy ez a kabát.

- Ön egy időben hajléktalanügyi miniszteri biztos volt. Feltételezem, van róla véleménye, a rendszerváltás óta melyik kormány tett a legtöbbet a fedél nélküli emberekért.

- Mindjárt az első ciklusban, mikor az egész probléma keletkezett (hajléktalanság a rendszerváltás előtt tömeges formában nem volt jelen Magyarországon – a szerk.) nagyon sok minden történt. Egyedül akkor lehetett látni, hogy a politika komolyan veszi a drámát. Az, amit ma hajléktalan ellátásnak hívunk, annak jelentős része az Antall-kormány idején jött létre. Azóta stagnál a rendszer, bár azt el kell ismernem, hogy a miniszteri biztosi poszt létrehozása segített valamit. Az én öt éves tevékenységem alatt történtek európai szinten is jelentős döntések, gondolok itt a diszpécserrendszerre, a 24 órás egészségügyi centrumra, vagy akár a krízisautókra valamint elkészült egy hajléktalanügyi stratégia is. Ám a döntő lett volna, ha a politika pozitív irányba tudta volna befolyásolni a társadalmi gondolkodást. Mert amire a társadalom nagyon akar, arra előbb-utóbb talál megoldást. Azért is vagyok elkeseredve, mert ez az egyetlen életveszély Európában, amire a társadalom nem tud reagálni. Figyelje meg, ha valaki beesik egy barlangba vagy motorbalesetet szenved, teljesen mindegy, hogy hibás-e vagy sem, a társadalom azt mondja, meg kell menteni, mert közüle való. Nem mérlegel, tehát nem bíróként, hanem társként jelenik meg. A hajléktalanprobléma az egyetlen, amelyet nem részesít ebben a kegyben a társadalom. Pedig ez épp olyan ügy, ahol nem láthatja, hogy az adott illető tehet-e róla, hogy az utcán kell élnie, vagy sem. Mégis bíróként jelenik meg. Amíg ezen a szemléleten nem tudunk túljutni, amíg nem megoldandó kérdésnek, hanem eltüntetendő problémának látjuk a hajléktalanságot, nem is lesz megoldás.