Bár a szocik kormányfőaspiránsa továbbra is vörös ködbe burkolózik, (többen még Bajnai Gordon nevét is emlegették az utóbbi időben, holott, ha a kormányfő valamit csakugyan kőbe vésett, akkor az az volt, hogy mindenféle politikai ambíció híján mindössze egy esztendőre szerződik) a kampánystratégiáról annyi már kiderülni látszik, hogy az MSZP a válságkezelő kormány teljesítményére, vagyis a két cikluson keresztül tartó szocialista uralom záróévében elért eredményekre fog építeni.

Ebből pedig két dolog mindenképpen következik. Az egyik, hogy bármennyire is „emberkednek” a szocik, alapvetően meg vannak elégedve a Bajnai-kormány ténykedésével. A másik pedig, hogy továbbra sem tudnak mit kezdeni azzal a tudattal, hogy a tönk szélére került ország helyzetéért nagyrészt őket teszi felelőssé a közvélemény. (A szó szoros értelmében véve legalábbis mindenképp, hiszen a rendszerváltás utáni öt ciklusból hármat testvérek között is az ő országlásuk alatt élt meg az ország, ebből az utolsó kettőben ők kormányoztak, márpedig a felelősséget a mindenkori vezetők kötelessége vállalni.)

Persze lehet azt mondani, hogy a mostani közállapotok kialakításában a Fidesz is főszerepet vállalt, s minden bizonnyal van is benne igazság. Ily módon pedig a szociknak is csak egy árnyalattal illene jobban pirulniuk, mint a Fidesznek. Ám a bűnbánatot leszámítva mi más vezethetné még a szocialistákat arra, hogy az elmúlt hét évet kimondatlanul is megtagadják?

Márpedig a lelkifurdalás nem éppen a megfelelő útravaló a minden eddiginél nehezebb kampány elé néző MSZP számára. Felszínre törhet ugyanis a baloldal régi rákfenéje: még azokat az eredményeket sem lesz képes elmagyarázni az embereknek, amelyek valódi hasznot hoztak számukra. (Azokról már nem is beszélve, amelyek csak hoztak volna, lásd például a felsőoktatási reformot.) Hiszen azt még a legelvakultabb (mérsékelt) szavazó sem gondolhatja, hogy az elmúlt nyolc év csupán kudarcokkal volt tele.

Igazán nem célja ennek a rövid kis eszmefuttatásnak, hogy kampánytippekkel lássa el az évente több mint félmilliárdos állami támogatást élvező MSZP-t (talán lesz pénz megfizetni egy jó kampánytanácsadót…) Ám csupán a miheztartás végett álljon itt néhány kézzelfogható siker, amely alighanem még a végletekig magára hagyott MSZP számára is szavazatokkal kecsegtetne.

Az autópálya-hálózat fejlesztéséért ugyanúgy a szocialistáknak tartozunk hálával, mint mondjuk a több százezer bizonytalan Tb-jogviszony rendezésért, amely tízmilliárdokat hozott a közös kasszába. Említhetnénk ugyanakkor gazdaság fehérítését, amely szintén tízmilliárdokban mérhető költségvetési bevételt jelentett, vagy a minden ellenzéki kritika ellenére dinamikus uniós fejlesztéseket. Mind a szociálliberális kormányok, mind „tisztán szocialista” hátterű kabinetek külpolitikája klasszisokkal bölcsebb az Orbán-kormányénál, és utólag, a válság szemszögéből nézve a sokszor elátkozott konvergencia program sem biztos, hogy szégyellnivaló dolog. A felsorolt kormányzati cselekedetek megfelelő kommunikáció mellett mind alkalmasak lehetnének a szavazatmaximalizálásra. Mégis: e sorok írója lenne a legjobban meglepődve, ha a szocialista kampányban akár egy is előkerülne közülük.

A szégyenlősség sok mindent faraghat egy politikai szervezetből, csak kormánypártot nem. Annál nagyobb bakit el sem követhet az MSZP, minthogy az elmúl évek kétségkívül meglévő kudarcait feledtetendő, kizárólag a Bajnai Gordon vezette válságkezelő kormány intézkedéseiről beszél a kampányban. Ezzel ugyanis a számtalan magas labda közül a legnagyobbat dobja fel a Fidesz számára, amely az elmúlt 7-8 év totális csődjén kívül egyebet az utóbbi időben nemigen hangoztat.