A gödör aljáról csak felfelé visz az út

Zimbabwe helyzete a Hatalom-Megosztó Egyezmény aláírása óta viharosan bár, de fokozatosan javul. Az iskolák és orvosi rendelők többsége immáron működik, az élelmiszerhiány nem ölt olyan soha nem látott mértéket, mint néhány hónapja, és a magyar rekordot majdnem megdöntő hiperinflációt is sikerült valamelyes visszaszorítani. Ezen kívül kiengedtek politikai foglyokat, a gazdaság helyrehozására kifejezetten épkézláb ötletek születnek, és nagyobb összecsapás sem volt több mint negyed éve.

Azt azonban nem lehet mondani, hogy minden fenékig tejfel: a kolera és az ivóvízhiány miatt még mindig humanitárius katasztrófaövezetnek számít az ország - igaz, az adatok immáron inkább stagnálnak, mint növekednének. A politikai egyetértés sem a legnagyobb az országot majd harminc éve irányító elnök (Robert Mugabe) és a nemrégen kvázi vele egyen rangra került miniszterelnök (Morgan Tsvangirai) között: a főügyész és a jegybank elnökének a személyéről a mai napig nem sikerült megegyezniük. A közalkalmazottak és a tanárok siralmas fizetése - 170 és 165 dollár havonta - is probléma: utóbbiak például sztrájkba léptek szerdától, és fizetésük havi 400 dollárra való emelését követelik.

Események

Vasárnap rendkívüli kormányülést hívott össze a zimbabwei parlament, amelynek témája a gazdaság rendbetételéhez szükséges további lépések voltak. Csakhogy itt, az MDC-ből kiszakadt, a koalíció harmadik részét alkotó kispárthoz tartozó miniszterelnök-helyettes, Arthur Mutambara egyik szónoklata kissé elvetette a sulykot - legalábbis Mugabe elnök úr és pártja szerint. Ugyanis a 85 éves politikus kiviharzott a teremből, pártja pedig hűen követte, mint mindig. Később a távozó párt kiadott egy közleményt, amely szerint „provokatív kijelentéseivel” a felszólaló sértette az elnököt, és ezt nem tűrhették.

Azonban ez sem mentette meg az országot attól, hogy mindenki a koalíció szétesését, és az ország mélyrepülését vizionálja. Bár a Mugabe-szárnyhoz tartozó Patrick Chinamasa igazságügyminiszter gyors reagálása szerint „ez csupán egy különleges reakció volt egy különleges helyzetre”, de ezt a hírt elnyomta Mugabe rosszullétének a híre, ami sokak szerint a kivonulás miatt stressz miatt történt. Ez természetesen csak tovább fokozta a pánikot.

Bár az ország később cáfolta a dél-afrikai lap hírét - szerintük az elnök csak nyaralni volt, de már vissza is tért -, azonban ez akkor is így lenne, ha Mugabe tényleg orvoshoz ment volna. Így viszont a hír valóság-esélye 50 százalék körül mozgott, ezért a cáfolat a kedélyeket sem lombozta le.

A száguldó segítség

Hillary Cilnton, a remek dél-afrikai kapcsolatokkal rendelkező amerikai külügyminiszter még afrikai látogatása során megkérte Jacob Zuma, dél-afrikai elnököt, hogy asszisztáljon Zimbabwe felemelkedésében, és alkalmanként segítsen az ottani felek megbékélésében. Bár ez a világ számára úgy tűnt, hogy csak egy gesztus Zimbabwe és a demokrácia felé, de Zuma nagyon is komolyan vette ígéretét. Ugyanis a híreket hallva repülőre pattant, és csütörtök este ott is termett Zimbabwében, hogy rendbe tegye a kialakult káoszt. (Egyébként ez volt az első szomszéd országban tett látogatása azóta, amióta elnökké választották.)

Még aznap este találkozott is mind Tsvangiraival, mind Mugabéval egy kellemes kis vacsorán. Ott azt mondta, hogy „a felek közt fennmarad vitapontok nem leküzdhetetlenek, felül lehet rajtuk kerekedni. A nehezén már túl vannak.” És ha Afrika legfejlettebb gazdaságának - és egyben demokráciájának - az elnöke mond ilyesmit, akkor azon érdemes elgondolkodni (még akkor is, ha csak udvariassági gesztusról volt szó). Mugabe egyébként „fogfájós problémának” nevezte a parlamenten belüli nézeteltéréseket, és biztosította Zumát, hogy „az ország kormánya él és virul”.

Zuma végül a pénteki megbeszélésen támogatta Zimbabwét: szerinte Zimbabwének segélyeket kell juttatni, hogy az ország helyzetét helyre lehessen hozni - igaz hozzá tette, hogy ahhoz az ország két vezetőjének gyorsan rendezni kell nézeteltéréseit. A segély szembemegy az amerikai embargóval - ám az USA-ban is csak azért tartották fenn a korlátozást, mert Mugabe csak nagyon lassan lép a demokrácia útjára. A békéltetésben természetesen Zuma is kiveszi majd a szerepét.

Hogy Dél-Afrika látszólag így ugrik Hillary kérésére, az könnyen azt jelentheti, hogy Amerika befolyása a kontinensre egyáltalán nem gyengült meg - mint ahogy azt egyes elemzők levonták a rohamléptékkel növekvő kínai beruházásokból. Zuma elégedett, mert e lépés komoly diplomáciai bravúr számára. Amerika is elégedett, hisz ismét kiállt a föld egy távolabbi pontján a demokráciáért és megmutatta, hogy őt minden probléma érdekli. Már csak Zimbabwének kellene jól viselkednie, és mindenki boldog lenne.