2025. április 18. - Andrea, Ilma

MSZP: Tisztogatásra készül a Fidesz

Az MSZP szerint a Fidesz hatalomra kerülése után az államigazgatásban főosztályvezetői szintig tisztogatásra készül, a kirúgottak helyét pedig a lakitelki "orbánista-fideszista esti iskola hűséges hallgatói" fogják betölteni.
2009. szeptember 1. kedd 13:31 - HírExtra
Nyakó István, az MSZP szóvivője kedden ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy a Népszabadság hétfői számában arról írt, a Bács-Kiskun megyei Lakiteleken képezik egy Fidesz-kormány lehetséges közigazgatási-államigazgatási szakembereit, akikről személyi lapot vezetnek a Fidesznél. A lap úgy tudja, a Fidesz a választások után csaknem 1500 államigazgatási-közigazgatási poszton tervez személycserét, a főosztályvezetői szintig változtatnának.

A szocialista párt szóvivője azt mondta: problémásnak tartják, hogy a lakitelki "orbánista-fideszista" esti iskolában elvégzett két hosszú hétvégés "gyorstalpaló" után olyan oklevelet kapnak a Fidesz-tagok, amellyel övék az ország, amelyekkel – a felfogásuk szerint: felkészülten és képzetten – azonnal lecserélhetik az akár több évtizedes tapasztalattal, tudással és gyakorlattal rendelkező köztisztviselői kart.

A személyi lapokról Nyakó István elmondta, azokon a lapokon nyilván nem a hosszú hétvégén megszerezhető bőséges tudásról szólnak majd az osztályzatok, hanem jóval inkább a lojalitásról, párthűségről, a vezérhez fűződő szeretetről, vagyis arról, mennyire rendelkeznek majd az egyes tagok fideszes hűséggel.

Úgy vélte, azt írják össze, ki jó magyar és ki nem jó magyar.

Nyakó István közölte: mostantól meglehetős fenntartással fogadhatjuk azt a gondolatot, hogy a Fidesz felkészült, szakértői, megfelelő országvezetési képességekkel rendelkező szakemberekkel készül a választásokra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

PAPO
2009. szeptember 1. 16:10
sok korrupt maszopos zsír sertést él kel takarítani élég a rablások bol. úgy néz ki az ország 7 év után mint mikor a tatárjárás volt.
szemét dombra velük!!!!!!
Imres
2009. szeptember 1. 14:36
Majdnem elfelejtettem.
A Nyakópisti menjen vissza Apeh alkalmazottnak.
Nagyjából azon a szellemi színvonalon lebeg.
Bocs. Még azt is elfogadom, ha néhány Apeh dolgozó kikéri magának az összehasonlítást.
Imres
2009. szeptember 1. 14:34
Üsse kő, ha ez az ára, hogy a sok idióta szocit leváltsuk.
Egyelőre túl sok választásunk nincs.
Aztán majd meglátjuk, hogy néhány év múlva hasonlóan vélekedünk-e a fideszes majmokról.
d.a.angela
2009. szeptember 1. 14:24
a fidesz olvasatában ez pedig így hangzik: a megfelelő egyetemet végzett tehetséges közgazdászokat íránymutatásba részesatettük, hogymajd egységesen kezeljük a gazdasági válságot. A korrupcióban résztvett vezetőket leváltjuk, ezzel megtisztogatjuk a csalásoktól a politikai életet....stb. Na, az ilyen alátámaszthatalan, nem bizonyítható, összevissza értelmezett dolgokat nem szeretem. Miért nem mennek vissza az óvodába?
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását