Nyolc éve profi, mégis csak a hétvégén, Kanadában tudta megnyerni élete első WTA-tornáját Czink Melinda. A 37 ezer dollárt kasszírozó magyar teniszező először érezhette, milyen is egy ilyen jellegű tornán beütni a meccslabdát – vajon mit érzett abban a pillanatban?

Megkönnyebbülést… Nagyon nehéz meccs volt, és abban a pillanatban nem is jutottak eszembe a következmények, hogy mit is csináltam. Csak ránéztem az edzőmre, és rettenetesen örültem, hogy egy ilyen nehéz meccset meg tudtam nyerni.

Aztán néhány nap távlatából kicsit letisztult bennem a dolog, s most még jobban örülök. Ezzel a ranglistahelyezéssel (37.) ugyanis a következő évi nagy versenyeken is lehetek kiemelt. Érzem, hogy a befektetett munka megtérül, és egyre jobban élvezem a játékot.

A torna előtt gondolt arra, hogy nyerhet?

Idén már volt egy-két verseny, ahol éreztem, hogy bennem van az, ami a győzelemhez szükséges. Ez persze soha nem olyan volt, hogy azt éreztem volna, hogy én vagyok a favorit, s meg kellene nyernem, csak tudtam, hogy ha összejönnek a dolgok, s egy kis szerencse is közrejátszik, meg tudom csinálni.

Ezen a tornán azonban nem gondolkodtam még csak ilyeneken sem. Amikor megláttam a sorsolást, akkor az első mérkőzésre akartam nagyon odafigyelni. Nem gondoltam rá, hogy ezt a versenyt meg fogom nyerni, mindig csak mentem tovább lépésről-lépésre, mindig csak a következő meccsre figyeltem.

Az eredmény a tornagyőzelem és a 37. ranglistahely. A 38. helyen Szávay Ágnes áll…

Nagyszerű, hogy végre két magyar is az ötvenben van! Régóta nem történt ilyen…

Önök ketten némileg különböző utat tettek meg a siker felé vezető úton.

Sok hasonlóságot, vagy éppen különbséget sem tudok mondani. Ági is, én is csináljuk a dolgunkat. A tenisz borzasztóan nehéz sport, rajta is, rajtam is, mindenkin óriási a nyomás. Egyébként pedig az első ötven elég nagy, elférünk ketten, sőt hárman, vagy még többen is – annak örülnék a legjobban, ha minél többen lennénk magyarok.

Az pedig, hogy egymás mögött vagyunk jelenleg a listán, még jól is elsülhet, így tudjuk egymást motiválni és jobb eredményekre serkenteni.

Főleg, hogy nincs megállás – nem is csoda, hogy csak nehezen tudtuk elérni: ha jól tudom, az elmúlt napja utazással telt, s már a következő torna helyszínén tartózkodik.

Igen, a héten Új-Mexikóban, Albuquerque-ben szerepelek egy 75 ezer dolláros tornán, azonban itt csak párosban indulok. Szeretném a páros ranglistahelyezésemet is felhozni, mert a nagy versenyeken erre nincs esélyem.

És még ezután sem lesz vége a szezonnak.

Az idén még Pekingben és Oszakában fogok játszani, és azt hiszem, hogy utána befejezem az évet.

Hogy aztán jövőre megújult erővel kezdjen bele a következőbe, az esetleges még jobb ranglistahelyezésért. Huszonhat éves, mit gondol, meddig juthat a sportágban?

Igazából és soha nem szoktam ezen gondolkodni, mert csak értelmetlen nyomást rakna rám. Azt, hogy ide jussak, már nagyon régen szerettem volna, de csak most sikerült – most is örülök azonban neki. Úgy fogom fel, hogy az utazás, illetve maga a folyamat az igazi jutalom. Hogy hová juthatok? Nem tudom. Mindenesetre dolgozom keményen, egyre motiváltabb vagyok. Ahova megy, oda megy…