Mivel az emberek egy bizonyos, nem kicsi tömege szeretné azt, hogy az adott párt működjön - elvégre ezért mennek el rá szavazni - így megilleti őket az állami pénz. Hisz elviekben a nép érdekét szolgálják, őket képviselik, és ezért az elviekben nemes tettért, valamilyen szinten el kell őket tartani - ezért is kap állami apanázst minden 1 százalékot elérő párt.

Ez lenne a törvény elvi része, amely a társadalom számára is elfogadható. Igaz, az elveket nagyban borítja az a gyakorlat, hogy az emberek nagy része azért szavaz egy pártra, hogy ne a másik legyen hatalmon, valamint a politikusok köz képviseletének erőteljes hiánya - de ezt nem szabad átvinni a törvény betűibe, mert akkor esélyt sem adunk a változásra.

Másrészt a pártok finanszírozhatóságának állami támogatása nem csak az elvek miatt szükséges. Ha nem akarjuk az egész politikai struktúrát a követhetetlen pénzek rendszerévé átalakítani - hasonlóan ahhoz, ahogy most a kampányfinanszírozás működik -, akkor elengedhetetlen az állami támogatás. Ahogy ahhoz is, hogy a pártok valamennyire megőrizzék önállóságukat és ne váljanak a pénzemberek és multik tehetetlen bábjaivá. Épp ezért Európában mindenhol állami finanszírozással működnek a pártok, és Európán kívül sincs sok eltérő példa.

Akkor is igen!

Az, hogy valami romba dönti az országot, nem jelenti azt, hogy azt ne szavaznák meg - Magyarországon számtalan példát láthattunk már erre. Ráadásul a hazánkra annyira jellemző érzelmi politizálás általában elködösíti a tudatot, az előre gondolkozás pedig távolról sem tartozik a magyarság erényei közé.

Jó példa erre a vizitdíjról való népszavazás: az alkotmány szerint költségvetési kérdésben nem lehet népszavazást kiírni, csakhogy a vizitdíjat helyben hasznosíthatták, így „csak” rá épült a költségvetés egy része, de nem volt vele tényleges kapcsolata. Ezért a Fidesz megkérdezte az embereket, hogy „akartok-e fizetni a...” és teljesen mindegy, hogy mi a mondat további része, a nép úgyis azt mondja, hogy „nem!”. Így ha azt fogják megkérdezni a néptől, hogy akartok-e a közpénzt adni a pártoknak, akkor szintén azt fogják mondani hogy „nem!” - elvégre pénzről és politikáról van szó. A következmények pedig lényegtelenek.

Nagy baj, hogy az eddig józan civil erő átlépte az ésszerűség határait - pedig maradt még a politikával kapcsolatos, népszavazásra bocsájtandó, lényeges kérdés. Az LMP például az egyértelmű korrupciós tüneteket mutató kampányfinanszírozási rendszert kívánja népszavazással átalakítani. De sokkal nagyobb baj az, hogy politika egy olyan ámokfutásba hurcolta a népet, amit akkor is elveszít, ha a harcot történetesen meg is nyeri.