Negyvenötezren kértek, negyvenezren kaptak támogatást abból az alapból, melyből összesen másfél milliárd forintot fizettek ki a válság miatt bajba került embereknek – jött a Budai Bernadettet idéző MTI-rövidhír az ünnepek előtti utolsó munkanapon pontosan háromnegyed kettő után négy perccel.

A Távirati Iroda gyorshírében a kormányfő szavait tolmácsolva tudatta még, a krízisalap csak a talapzata annak a válságkezelő intézkedéscsomagnak, melynek köszönhetően Magyarország lakossága szociális katasztrófa beütése nélkül vészelheti át a recessziót. Mint kiderült, sokat segít ebben az is, hogy a 65 éven felüliek utazási kedvezményét nem vette el a kormány.

Mit lehet ezzel a kijelentéssel kapcsolatban megjegyezni? Azt feltétlen, hogy a különböző politikai elemzőintézetek által szervezett közéleti kommunikációs tréningeknek alighanem még a következő évtizedekben is visszatérő anyaga lesz, hogyan kell az elvétel elvetését is adományként feltüntetni, miközben az elvonásoknak se szeri se száma.

Az igazán gyors (és eredményes) kommunikáció művelőit azonban nem a Távirati Irodánál, de még csak nem is kormánykörökben érdemes kutatni. Ők ugyanis annál a Fidesznél találhatók, amely az utóbbi hónapokban számtalan alkalommal bizonyította, sikerült végre tökélyre fejlesztenie a mifelénk egy ideje honos pártpolitikai üzengetést. Kár, hogy a megoldási javaslatok közvetítésében egyelőre kevésbé jeleskednek. (Kár még akkor is, ha egy ellenzéki pártnak hivatalosan nem tisztje ilyesmikkel előhozakodni.) Ezúttal tehát fosztogatásról beszélnek osztogatás helyett.

A legnagyobb ellenzéki párt rutinos fürgeségére amúgy jellemző, hogy a negyvenezredik segélynyújtásról beszámoló részletes hírügynökségi jelentést be sem várva, mindössze harmincnégy perc leforgása alatt (!) kiadta a maga közleményét, melyben egyebek mellett olyan érdekes „újdonságokat” tüntetett föl, mint „ez (a krízisalap – a szerk.) valójában az MSZP választási pártkasszája, amit az emberektől elvett pénzből hoztak létre”, illetve, hogy „az MSZP ezzel a kampányszerű aprópénz-osztogatással palástolja, hogy alkalmatlan kormányzása miatt emberek tízezrei veszítették el munkájukat”.

Nos, hogy ezzel palástolja-e vagy sem, arról alább esik egypár szó. Maradva most a vérnarancsprofi pártkommunikáció témakörénél, illetve az emlegetett harmincnégy percnél, az ultrasebes reakció bizonyítékkal szolgál arra, ami már eddig is tudott volt: a nyilvánosság számára Szijjártó Péter, valamint Cser-Palkovics András nevével fémjelzett Fidesz-médiacsapat jól bejáratott sablonokból építi fel épületesnek nehezen nevezhető nyilatkozatait.

De ha már szóba került: mi a csudára is jó ez krízisalap? Tényleges, vagy csupán szimbolikus segítség? Netán még ez utóbbi sem, pusztán egyszerű kampányfogás, amivel könnyűszerrel lehet reklámozni a kormány kríziskezelő készségét? Alighanem mindhárom egyszerre. Biztos, hogy vannak olyanok, akiknek valódi támogatást jelent a harmincöt-negyven ezer forintnyi egyszeri segély. Mások számára sok mindent ugyan nem old meg, de elviselhetőbbé teszi a válságot az által, hogy jelzi: a hatalom képes áldozatot hozni a kisember érdekében, ha a mostanihoz hasonló muszályhelyzet áll elő.

S nyilván a kormány sem jár rosszul: van a birtokában egy alap, amelyre választási kampányt ugyan nem építhet (sőt, mindenféle Fidesz-kiáltvány ellenére a nyilvánosság miatt valószínűleg még csak pártkasszaként sem használhatja), de legalább időről-időre előhozakodhat valamivel, ami minden bizonnyal a pozitív megítélését szolgálja.

Egy Fidesz-kommunikáció részéről sűrűn elővarázsolt sablon szerint a Bajnai Gordon vezette válságkezelő kormányt soha, senki nem választotta meg. Ez igaz. Azonban legalább ennyire igaz, hogy nem a mostani kabinet idézte elő a múlt század harmincas évei óta nem látott nemzetközi gazdasági válságot. Viszont talán még kihúzhatja belőle az országot, ha a továbbiakban nem önfényezéssel, hanem a kríziskezeléssel lesz elfoglalva. Mellesleg mindannyiunk érdekében.