Teljesen lecserélődött a közönség tizenéves fiatalokra, akik látom, hogy nagyon komolyan veszik ezt az egész rockabilly kultúrkört. Úgy öltöznek, ilyen zenét hallgatnak. Persze hozzáteszem, hogy amikor ezt mi elkezdtük tíz évvel ezelőtt, sokkal bezártabban foglalkoztunk ezzel a fajta kultúrával, most már azért nyitottabban állnak hozzá a gyerekek. Sok esetben a rockabilly szeretete punkkal, hard core-ral és drum and bass-szel párosul, általában ezek a leggyakoribb kombinációk. A közönségünk kilencven százaléka tizenéves lányokból áll, akik olyan szépen átvették ezt a rockabilly stílust, hogy fiúk, ideje felzárkózni!

Több mint 1300 koncertet adtatok már Magyarországon és külföldön is. Ez rengeteg. Soha nem fordult még elő, hogy kiégett a csapat?

Nem, nem. Most volt egy hosszabb utunk Nürnberg mellett, amikor nagyon sokat utaztunk Németországban. Maga az út nagyon hosszúnak tűnt, biztos azért, mert rossz idő van, hülyék az utak, meg egyebek. Az odautat, a visszautat hárman, a Singer, a Laci meg én végig összebújva, a következő koncert, a látványelemek tervezgetésével töltöttük. A végén röhögtünk rajta egy jó nagyot. Itt vagyunk harmincegynehány évesen, és gyakorlatilag ugyanazt csináljuk, mint tizenhárom éves korunkban. Lázasan tervezzük a jövőt. Ezért nem tudunk ebben kiégni, ez az életünk.

Hogyan értékelitek az elmúlt tíz-tizenegy év pályáját a zenekar szempontjából?

Büszkék lehetünk arra, hogy egy ötven évvel ezelőtti kultúrkört, ami akkor és ott, a tengerentúlon alakult ki és volt igazán népszerű és sikeres itt és most, a 21. században meg tudtunk tölteni olyan mondanivalóval, tartalommal, ami most is érdekes. Be tudtunk hozni a semmiből egy kultúrkört, amiről előtte azt sem tudták, hogy micsoda. Még régen az Örs vezér téren azzal jöttek oda hozzánk, hogy „Hú, figyelj, ti most ilyen punkok vagytok vagy jampecok?” Ez a külsőség, de ugyanez volt zeneileg is. Megjelent lemezünk, és írtak mindenféle kritikát, okoskodtak. Persze abban egyetértettek, hogy őrületesen jó, rossz kritikát tíz év alatt nem kaptunk, ami egy tök jó dolog. Meg is dolgoztunk érte. Minden egyes koncertre úgy állunk ki, mintha az életünket vinnénk vásárra.


Nagyon nehéz bárhová eljutni, hiszen nincsen olyan amerikai, német vagy angol rockabilly zenekar, akiről tudjuk, hogy ott vannak, és akik miatt mit azt mondanánk, hogy akkor csináljunk mi is kicsit olyat, amilyet Londonból fúj a szél. Nem. Mi fújtuk a szelet Londonba. Tizenkét hétig vezette a londoni eladási listákat a lemezünk. Büszkék vagyunk, hogy be tudtuk magunkat enni a nemzetközi rockabilly-vérkeringésbe, és ott nagyon erősen tudjuk – szándékosan jelen időben mondom – tágítani a határokat. Úgy mentünk ki először külföldre, hogy annak a háromszáz jampinak, aki abba a klubba betévedt Amszterdamban, játszunk egyet. Ebből az lett, hogy most már olyan zenekarokkal turnézunk együtt Európa-szerte, mint mondjuk a Fear Factory vagy a Faith No More.

Szóval végigdolgoztuk, végigkoncerteztük ezt a tíz évet, és januárban a Művészetek Palotájában egy szép koncerten fogunk ünnepelni. Illetve jön még egy koncert DVD és egy koncertlemez, melynek az lesz a címe, hogy Live and Wild, vagyis élő és vad.