Hatalmas a nyomás a Koppenhágai Klímacsúcs résztvevőin. A bejárat környékét számtalan ország (többek közt a Maldív-szigetek, vagy épp Magyarország) környezetvédő szervezeteinek aktivistái lepték el, akik különféle performansszal hívják fel a döntéshozók figyelmét arra, hogy nagy a baj.

A legjobban talán Fülöp Sándor, „zöld” ombudsman fogalmazta meg a helyzetet: egy hatalmas betonfal felé száguldunk, ami előtt nyilvánvalóan meg kell állnunk. Minél később kezdjük a fékezést, annál erősebben kell meghúznunk és annál fájdalmasabb lesz. Miért nem lehet időben, nyugalomban lelassítani és megállni?

Kellene valamit felmutatni

A helyzet valóban rendkívül kényes, a bolygó ökológiai rendszere recseg-ropog, alig tud megküzdeni az emberi tevékenység által okozott szennyezéssel, miközben Koppenhágában óriási lehetőség van egy határozott szerződés elfogadására.

Sajnos azonban hiába a kényes helyzet, úgy tűnik a politikusok inkább felvállalják a kudarcot, minthogy eleget tegyenek a társadalmi nyomásnak. Legalábbis José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökének nyilatkozatából ez derül ki. Az unió miniszterelnöke hétfőn este a Canal Plus televízióban elmondta, várhatóan születik egy megállapodás, de kötelező érvényű szerződés nem lesz.

A felajánlások káosza

Barroso úgy látja a megegyezés legfontosabb része, hogy a fejlett országok milyen mértékben csökkentsék üvegházgáz-kibocsátásukat. Erre minden országnak megvan a maga javaslata, természetesen mindegyik eltérő. Az USA például 2020-ig vállalná, hogy 17 százalékkal csökkenti a károsanyag-kibocsátást, a 2005-ös szinthez képest. Az EU ígérete, hogy 2020-ra az 1990-es kibocsátásnál 20 százalékkal kevesebb üvegházhatást okozó gázt juttat a levegőbe. Brazília 38 százalékos csökkentést vállalna. Kína (a legnagyobb szennyező) 2020-ra 40-45 százalékkal mérsékelné a GDP-arányos károsanyag-kibocsátást. Azaz a szennyezés növekedése nem haladhatná meg a GDP emelkedésének mértékét. India 2020-ig 20-25 százalékkal redukálná a GDP-arányos kibocsátást.

Jó hír, hogy az Egyesült Államok környezetvédelmi hatósága éppen a konferencia nyitónapjára időzített annak a határozatnak az elfogadását, mely az emberi egészségre veszélyes szennyező anyagnak minősítette az üvegházhatást fokozó gázokat.

Ezzel gyakorlatilag olyan helyzetet teremt, mely akár kiveheti az USA hezitáló kongresszusának kezéből a döntéseket, és ha nem törvénnyel, akkor hatósági szabályozással, de mindenképpen csökkenteni fogja a károsanyag kibocsátást. A döntés azért is példaértékű, mert eddig az USA, mint az egyik legnagyobb kibocsátó, nem írta alá a 2012-ig érvényben lévő kibocsátás-szabályozást, a Kyotói Jegyzőkönyvet. Vagyis várhatóan, most már az USA is megértette, nem vonhatja ki magát a felelősség alól.

Az országok által felajánlott csökkentések annyira távol vannak egymástól, hogy nehezen elképzelhető, hogy tíz nap alatt közös nevezőre jutnak.

Tobin-adó?

A másik lényeges kérdés a fejlődő országok támogatásának mértéke és hogyanja. Felmerült például a Tobin-adó néven ismert ötlet is. Franciaország szerint a pénzügyi tranzakciókra kivetett globális adó révén lehetne támogatni a fejlődő államokat a változó éghajlathoz való alkalmazkodásban.

Bernard Kouchner francia külügyminiszter New Yorkban, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral folytatott megbeszélései után azt mondta, "szinte érezhetetlen terhet jelentő, mindössze 0,005 százalékos" adót volna szükséges kivetni valamennyi pénzügyi tranzakcióra. „Ezer euró megmozgatása így csupán 5 cent adóteherrel járna, de a bevételből a fejlődő országok fedezhetnék a klímaváltozás elleni küzdelem költségeit” - fejtegette a francia külügyminiszter. Kouchner szerint "nagy segítség volna az elesettek és szegények számára", ha a javaslatot már a hétfőn kezdődött koppenhágai ENSZ klímakonferencián sikerülne elfogadtatni.

Hogy ez létrejön-e, egyelőre nem látszik. Az azonban biztos, hogy mikor az utolsó két napon a „nagyágyúk” is megjelennek a helyszínen, valami konkrétumot le kell tegyenek a felek az asztalra. Csúfos égés lenne, ha nem sikerülne valamilyen megállapodást felmutatni.