A döbbenetes tényeket a Méltányosság Politikaelemző Központ hozta nyilvánosságra az amerikai Pew Research Center „Két évtizeddel a berlini fal leomlása után – a kommunizmus véget érése örömteli, de egyre több a fenntartás” című kutatása nyomán. A tengerentúli agytröszt a közép-kelet európai diktatúrák felszámolásának húszadik évfordulójára időzített demokrácia-állapotfelmérése során közel tizenötezer európai lakost interjúvoltak meg, ebből ezer magyar állampolgárságú volt.

Ami bennünket illet: a megkérdezett magyarok csupán alig több mint fele helyesli a többpártrendszert (56 %), és körülbelül ugyanekkora aránya utasítja el a piacgazdaságot (54 %). Ám van ennél rosszabb is: számok azt mutatják, hogy a demokráciát a vizsgált országok közül mi hiányoljuk a leginkább, hisz nálunk az emberek 77 százaléka kritikus álláspontot képvisel a jelenlegi politikai rendszerrel szemben.

A kutatás eredményeit közlő elemző szerint elkeserítő, hogy a magyarok alig nyolc százaléka él ma saját meglátása szerint jobb körülmények között, mint anno a Kádár-rendszerben, s a megkérdezettek mindössze tizenöt százaléka elégedett az életével. (Nálunk csak a volt NSZK területén élők érzik rosszabbul magukat.) A kutatásról Gyene Istvánnal, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzőjével beszélgettünk.

Cikkében azt írja, ha választani lehetne egy erős alapokon nyugvó gazdaság, illetve egy jól működő demokrácia között, akkor a magyar lakosság 72-20 arányban az előbbit favorizálná. Ez mit jelent pontosan? Azt jelenti, hogy a magyarok 72 százaléka szívesebben élne egy „jóléti diktatúrában”, mint a mostani „félresikerült demokráciában”?

Nem gondolom, hogy ez így volna. A kérdését egyébként maga a kutatóintézet, azaz a Pew felmérése cáfolja, hiszen ebből az is kiderül, hogy éppen számunkra bírnak a legnagyobb jelentőséggel olyan demokratikus értékek, mint a szólásszabadság, a többpárti választások, és a szabad vallásgyakorlás, valamint a térségbeli népek közül a magyarok számára a legfontosabb a demokratikus berendezkedés.

Az Ön által említett, kétségkívül lesújtó aránypárban ugyanakkor megítélésem szerint egyszerre van jelen a rendszerváltozást, és az azt követő két évtizedet övező nagyfokú társadalmi csalódottság, az utóbbi évek politikai instabilitása, és a magyar társadalomnak a saját jövőjét illető perspektívátlansága, amelyet csak tetőz a pártok „évszázados” szembenállása.

Ha jól értem, a magyar közvélemény a többi posztkommunista országhoz képest is igen borús. Ennek mi lehet az oka?

A washingtoniak kutatása tizenöt, többségében közép- és kelet-európai országra terjedt ki. Bár az kiderül, hogy a magyaroknak a demokrácia jelenlegi működéséről alkotott véleménye még Oroszország és Ukrajna viszonylatában is rendkívül negatív, látnunk kell, hogy a helyzet a velünk szomszédos országokban sem éppen rózsás. A következő évek kilátásait illetően például a csehek ugyanolyan pesszimisták, mint mi, az elmúlt két évtized megítélése pedig a bolgároknál, vagy az ukránoknál még kétségbe ejtőbb.

De hazánknál maradva: az itthon kialakult helyzethez véleményem szerint nagymértékben hozzájárult a magyar politikában jelenlévő extrém mértékű szembeállás, az a permanens politikai hidegháború, amely rányomja a bélyegét a társadalomra. Utóbbi vonatkozásában már nemcsak a politikai törésvonalak mentén kialakult táborokról, hanem „B-közepesedésről” beszélhetünk; ezt a folyamatot pedig csak fokozza, hogy Magyarországon ma nem létezik a minden oldalt egyenlő mércével mérő politikai nyilvánosság.

A többpártrendszer és a piacgazdaság közel hasonló elutasítottsága összefüggésben áll egymással? Az emberek demokráciában való csalódottsága szükségképpen együtt jár piacgazdaságból való kiábrándulással?

Azt hiszem, hogy a két dolgot érdemes különválasztani. A pártokat, illetve a magyar politikai elitet ugyan sok esetben jogosan illetjük igen éles kritikával, de érdemes észrevennünk: bár valóban ezek a szervezetek gyakorolják a hatalmat, rajtuk kívül még számtalan más szereplő is van, akiknek a hangját alig hallani. A társadalom egyes csoportjai némák maradtak, pedig az ország szekerét anélkül nagyon nehéz lesz előrébb tolni, hogy egyáltalán tudnánk, mi az az irány, amelyet illetően létezik az alapvető konszenzus.

A piacgazdaság sajátosan eltorzult magyar modelljéből való kiábrándultság gyökerei megítélésem szerint rendszerváltozáshoz köthetőek. A demokratikus változások nyomában járó piaci viszonyok térhódításával kapcsolatban a lakosság nagy részének igen keserű tapasztalatai vannak, manapság pedig sokan, sok esetben a kiszámítható körülmények helyett a politika és a gazdaság összefonódásával létrejött oligarchikus rendszert látnak, amelynek nem érdeke a helyzet javítása.