Elkeseredettségének ad hangot, amikor a magyar emberek demokrácia-felfogásáról számol be. Később azonban úgy fogalmaz, a magyar demokrácia ma kétségkívül számos egészségtelen vonást mutat. Jogosnak érzi a kiábrándultságot?

Mint már korábban utaltam rá, el kéne végre felejtenünk, hogy az ország hőn áhított megújulását csakis a pártoktól várhatjuk el. Legalább ugyanakkora mértékben áll rajtunk is, hogy milyen országban élünk, de úgy érzem, sokszor mi magunk sem tudjuk pontosan, merrefelé kellene elindulni. A kiábrándultság sok esetben persze jogos, napjainkban főleg, amikor sokan a következő napokat sem látják tisztán, nemhogy években tudnának gondolkodni. Kicsit nyugatabbra mindenesetre már rég felfedezték, hogy a pártokon kívül is van élet, és egyre hangsúlyosabban kezd kialakulni a közvetlen és a képviseleti demokrácia új egyensúlya.

Több kutatás bizonyította, hogy a jólét és a boldogság nem áll szoros ok-okozati kapcsolatban egymással. Nálunk sokkal szegényebb országok lakói is jóval elégedettebbek az életükkel mint mi. Miért nem látjuk reálisan az anyagi helyzetünket?

Én nem osztom azt a véleményt, mely szerint mi magyarok pesszimistábbak lennénk más népeknél, viszont azt gondolom, hogy társadalmunk túlnyomó részét folyamatosan rossz impulzusok érik. A racionális önértékelés és önbizalom, valamint a mostaninál egészségesebb életösztön kialakítása terén ma tagadhatatlanul sok kihívással állunk szemben. Azt hiszem, társadalmi modellünk számos gondjára gyógyírt jelenthetne az a konszenzuális fordulat, amit az írásomban is sürgetek. A kiút kulcsa ez esetben az elit kezében van, hiszen az első lépést nekik kell megtenniük a „kiegyezés” felé. Biztos vagyok benne, hogy ha ez bekövetkezne, a közélet is kimozdulna a mai skizofrén állapotából.

Írja, hogy hazánk az elmúlt 20 évben egyértelműen veszített az amúgy is csekély múltú demokratikus szellemiségéből, s ennek okát a tehetségtelen, dilettáns politikai elitben látja. Lehet, hogy kevésbé látványosan mint Magyarországon, de a demokrácia intézménye az összes közép-kelet-európai gyengülni látszik. (Hogy mást ne mondjunk, a Magyar Gárdához hasonló szélsőjobboldali, félkatonai szervezetek Csehországban vagy Szlovákiában is létrejöttek az elmúlt években.) Mindenütt tehetségtelen lenne a politikai osztály?

Nemrégiben éppen a Magyar Gárda kapcsán írtam egy cikket arról, milyen gyakran hisszük azt, hogy ez tipikusan magyar jelenség, amely „egyedülálló” a térségbeli országokban. A helyzet természetesen távolról sem ez, sőt, meglepődnénk, ha tudnánk, hogy például a gárda-alapítások terén Európa keleti fele mennyire egy húron pendül.

A kérdésére visszakanyarodva: nem gondolom, hogy a szlovák vagy a bolgár politikai elit a magyarnál intelligensebb lenne, a politikai osztály mindenhol hasonló, és egyaránt mutat inkompetens vonásokat. Az elmúlt napokban láthattuk: a politikai csata Romániában ugyanannyira kiélezett, mint nálunk, a különbség abban áll, hogy más országokban végül képesek a „másik igazságának” elfogadására. Ennek kiindulópontja mindenhol egymás legitimitásának elfogadása és kölcsönös elismerése. Erre lenne szükség itthon is.

A mai pártpolitikai viszonyok között lát esélyt legalább egy konszenzusos „félfordulatra”? Kikényszerítheti ezt adott esetben a következő parlamenti választás eredménye, mondjuk a Jobbik túlzott megerősödése?

A magyar pártpolitikai mező a következő választások után minden jel szerint alaposan át fog rendeződni. A Jobbik megjelenése a politikai palettán véleményem szerint inkább tekinthető okozatnak, mintsem oknak. Érdemes talán elgondolkodnunk azon, miért a Jobbikra volt szükség ahhoz, hogy a mindenki számára nyilvánvaló problémák – mint például a cigányság beilleszkedése vagy a közbiztonság helyzete – valóban a felszínre kerülhessenek. A párt ugyanakkor hozzájárulhat a mérsékelt erők kooperatívabbá válásához, ami végre lendületet adhat az egész országnak. Ez nem megy majd egyik pillanatról a másikra, de javaslom, legyünk e tekintetben is optimisták.